Domonkos László

Vélemény és vita

Kukások

Budapest utcái megteltek kukákkal – sztrájk van, a kukások sztrájkolnak. Emlékszem, valamikor a hetvenes években Nyugaton, Londonban meg Párizsban láttam először ilyet, a hulladékgyűjtőkből kiborult a járdára a sok szemét – uramisten, hát ez is a fényes Nyugat…?

Hol vagyunk már mindettől – szintúgy uramisten…

A Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozói béremelést – ugyan mi mást is – követelnek, hallom, amennyiben nincs és nem is lesz megegyezés, a katasztrófavédelem emberei fogják elszállítani Budapest hulladékát – ám félek, a jelenség a jéghegy csúcsa csupán.

Hogy a sztrájk jogos-é vagy jogtalan („vadsztrájk”) – higgyék el, másod-, netán csak harmadlagos kérdés, még maga a munkabeszüntetés ténye is, ha a tanárok gerjesztett-manipulált úgynevezett sztrájkmozgalmára vagy – nem volt azért oly régen – a lidérces emlékű taxisblokád nagy, totál leállására gondolunk. A több mint gyanús elemek túltengése – a taxisblokád szervezői között titkosszolgálati szakértők szerint bizonyíthatóan ötvennégyen voltak a néhai kommunista „szerv” embereiből – el kell gondolkodtasson bennünket. Kukás ügyben is.

Hogy ezt a megmozdulást is – akár a legeslegkisebbet is, hát persze – az idegenszívűek azonnal a nemzeti kormány elleni „lám-lám, ugye…” kezdetű mantrázással kezdve kommentálják: még hagyján, mi több, természetes is. Az a nem is nagyon burkolt uszítás viszont, amit az előbbiekbe csomagolva művelnek, már kevésbé. Például a kukások nagyobb hangjára, erőteljesebb fellépésére reflektálva, azt ki- és felhasználva imigyen szól a tudósításba foglalt kommentár: „Megrázó mondatok hangzottak el. A katások, a tanárok és a többiek után most itt egy új réteg, csak őket mintha keményebb fából faragták volna...”

Pompás, nem? „Megrázó mondatok.” El tudom képzelni. „Mer errű is a Zorbán tehet!” (Miként arról is, ha esik, arról is, ha fúj, arról is, ha hideg van, arról is, ha meleg és így tovább.) Az alattomos összehasonlítás, az egybemosás a teljesen más jelenséget jelentő nyári katás ügy és a tanárok dolgával pedig több mint jellemző. Mindegy, a lényeg: azért frankó gyerekek ezek a kukások (meg mindenki, akiről elterjesztjük, hogy szemben áll a kormányzattal, akit kinevezünk „ellenzékinek”, ellenállónak, tiltakozónak, elégedetlennek, lázadónak-felháborodottnak). Satöbbi. Faragták őket. Valóban.

Hiszen, ha valóságos ellenzékiségről, észszerű, logikus, józan és konstruktív „szembenállásról” volna szó... (Jellemző, hogy a „konstruktív ellenzékiség” fogalom és/vagy kifejezés már jó ideje ki is kopott, el is tűnt a közbeszédből és a médiumokból. Merthogy már régóta nincs is. Ezért nem is tudja már senki, az micsoda egyáltalán, mi fán terem, eszik-e vagy kólával és viszkivel isszák. Vagy netán máshogy.)

A tömött kukák közönyösen sorakoznak ezen a derűs október eleji hétköznapon a pesti utcák házai előtt. Trolik, autók húznak el előttük, sietős emberek haladnak át a zebrán. A nap közönyös érdektelenséggel süt, női hang veszekedése hallatszik ki egy ablakon a Bethlen Gáborról elnevezett téren. „Sok a szemét” – mondja egy fiú a másiknak, elhaladva az ikszedik kukasor előtt. Tényleg.

A szerző író