„Egy olyan pártnak, egy olyan közösségnek vagytok a tagjai, támogatói, amely közösség országot fog vezetni és történelmet fog írni. Veletek együtt. Tisztességesen.” Így köszöntötte Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök, LáriFeri hobbiszakács, újabban alanyi költő, tartósan állítmányi néptribun és friss nyelvújító a szeptemberiálison övéit. Mind a tizenötezer dékást, s rajtuk keresztül az Őszödi Böszme kis lódításával egymillió szavazójukat.
(Ezt az embermennyiséget azért ne tessék véresen komolyan venni, ha másért nem, akkor a vasárnapi óbudai időközi választás eredményének szerényke alakulása alapján sem. Óbudaisan szólva rojtosra verték az egyébként baloldalinak számító, amúgy DK-s vezetésű körzetben Gyurcsányék jelöltjét.)
A majálisok, juniálisok ideje lejárt, a szeptemberiálisoké elérkezett, LáriFeri emigyen folytatta: „Nem engedünk nekik szabad elvonulást. (Értsd: a galád fideszeseknek, Orbánnak és elvtársainak, akiknek ezt a népnyúzó válságot köszönhetjük.) Bennem van szenvedély, szenvedélyesen szeretem ezt az országot. Most megérti az ország, amit 2006-ban nem értett meg. Tiétek ez az ország, nem az övék. Minden magyaré.”
(Tényleg, milyen igaza van, szépen beszél, majd azzal folytatja): „Amikor ezekben a napokban találkozunk, akkor megerősítjük a köztünk létrejött szövetséget: azért vagyunk, hogy közösen vigyázzunk hazánkra, vigyázzunk rád, ránk, hogy rendet tegyünk az országban. Felépült egy kormányképes közösség. Ez a hétvége ennek is bizonyítéka. A Demokratikus Koalíció érett, erős közösség lett. Alkalmas feladatára: vezetni az országot.”
Ahogyan Radnóti Miklós a Majálist énekelte meg, ahogyan Szinyei Merse Pál a Majálist festette meg, a szeptemberiális költészete, képzőművészete, sőt filozófiája Gyurcsány Ferenc nevéhez fog kötődni mindörökké. Feri versel is. Magyar vagy című hőskölteményében üzen múltnak s jövőnek, Mindennek rendelt ideje van című alkotásában pedig azt fejtegeti: „Ideje van a látásnak, / Ideje az értésnek, / Ideje a felháborodásnak, / A felismerésnek, / Ideje a cselekvésnek. / Tesszük. / Mert tudjuk. / Mert a dolgunk. / Erre készülünk.”
Szép vers. Szabad. Ki tudja, hogy ér véget. Mint a szabad madaraké. Zuhanással. Szabadesésben. Hátrahagyott adósságokkal. Berlinben írt emlékiratokkal. Demszkysen. Ernyőkkel felfogott tojászáporral. Ahogyan a szeptemberális költője írja egy másik versében, aki nem akar szabad lenni, az rab marad. A költő akar. Erre készülünk – mutatja az utat, hogy a még botorkáló, bizonytalan, a jövőt eleddig setétnek látó ember számára is elhozza a fényt, a reményt, a hitet, a cselekvést a költő.
A vers mellett persze a próza is helyet kapott a szeptemberiálison. LáriFeri rávilágított, hogy a rendszer ellen rendszert kell építeni. Ez az, amit a földhözragadt többi ellenzéki párt nem értett meg, nem követte Gyurcsányt. Csak a mának éltek. Nem adtak alternatívát, narratívát a nemzeti együttműködés rendszerének leváltásához. Gyurcsánynak speciel ebben igaza is lehet.
A baj csak az, hogy az ő rendszerét már átéltük, megéltük, s szerencsére túléltük. Egyelőre nem nagyon. Kicsit. Túl nagy volt az áldozat. De nagyon is szeretnénk a gyurcsányi örökséget végleg kiheverni. Ha maradt bennünk józanság, túlélési ösztön, normalitás.
De a választó is csak ember, feledékeny, a feje nem káptalan, ezért felejt. Választóként mindenképp. Gyurcsány rendszerének áldozataként, állampolgáraként, fogyasztójaként, nota bene nemzeti ünnepe részvevőjeként azonban soha. Az okozott gyurcsányi sebek, hazugságok, átverések örökérvényűek. Emlékképeinkből kitörölhetetlenek. Ennél fogva megbocsáthatatlanok. Vagyunk néhány milliónyian, akik Gyurcsányból soha többé nem kérünk.
És mindezt szabadon, prózában és versben is el tudjuk mondani.
Örökre megtanultuk a leckét.
A szerző újságíró