Aki eltöltött egy kis időt is Angliában, biztos találkozott már valahol Fred Morley fényképész híres fotójával, amelyen egy Luftwaffe-bombázás után szétrombolt londoni negyed utcáján a tejesember vidáman viszi a teli tejesüvegeket.
Méltóságteljes, gondterheltségtől mentes kis mosoly ül az arcán, kezében a teli tejesüveg-hordozóval. Kicsit értetlenül lépked a tengernyi tégla és törmelék közt, nem érti miért szegezi rá lencséjét ez a kíváncsi fotós. Háború ide vagy oda, az embernek innia kell. Azok is, akik a törmelékek alatt fekszenek, biztos megértenék, hogy a túlélőknek menniük kell tovább. Ez volt az úgynevezett Blitz Spirit, a villámháborús szellem, amellyel végül is a britek nem csak erővel, de mentálisan is felülkerekedtek a háború szörnyűségein.
Azt hiszem az elkövetkező években szükségünk lesz nekünk is egy kis blitz-szellemre, miközben a moszkvai Szkülla és brüsszeli Kharübdisz közt navigáljuk kis hajónkat. Nem csak nehéz, de kegyetlen évek jönnek, amelyek egyénileg és közösségileg is próbára tesznek bennünket. Persze, mi ez a „kis” energiaválság, áremelkedés, infláció és politikai nyomásgyakorlás a második világháború borzalmaival szemben.
De Charlie Munger, a 98 éves neves amerikai milliárdos üzletember jól mondta, a civilizációkat nem a háborúk döntik meg, hanem az infláció. Ezzel teljesen egyetértek, a történelem ezt jól mutatja. Nem egy kis pénz elértéktelenedésre kell itt gondolni, hanem arra, amikor egy társadalom már olyan jólétben él, hogy nincs aki kiszolgálja, nincs aki harcoljon érte, így meg kell nyitnia kapuit az éheseknek, akiktől azonnal függőségbe is kerülnek az elpuhult jóllakottak. Negyvenöt után is talpra álltunk – megtépázva, gyászolva, de talpra állt a kis tébolyodottságából kilábaló Európánk. Ebből az inflációból már nem ő fog talpra állni, hanem egy új világrend. Azok, akik tudják, mit beszélnek, mint Munger, ezt nem is titkolják előlünk.
Mitévő legyen az ember egy ilyen történelmi-civilizációs fordulópontnál? Vinni kell azt a nyavalyás tejesüveg-hordozót a kezünkben, végig a romokon, menni, meg nem állni, egyenes derékkal, és ha lehet, egy kis fájdalommal dacoló mosollyal.
Európa most sem vész el, csak átalakul, de bármi is bújjon ki ebből a csúnyácska kis bábból, az is majd élni akar.
A szerző újságíró