Nem sikerült

Nem is fog. Pár napja a svéd miniszterelnök bevallotta azt, amit minden józan ember Európában már rég tudott: „nem voltunk képesek integrálni az elmúlt két évtizedben befogadott bevándorlókat”. S tényleg nem voltak képesek. Mindenki, aki az utóbbi néhány évben Svédországban járt, maga tapasztalhatta a vallomás igazságát. Persze egyetlen európai országból sem érkeznek hírek arról, hogy e téren bármelyiknek is sikerült volna az integrálás, arról viszont naponta kapunk eligazítást, hogy miképpen kellene viselkednünk nekünk, európai országlakóknak a szerencsétlen bevándorlók különös viselkedésével kapcsolatban. Mint ahogy azt sem fogták föl, hogy ezek az emberek cseppet sem az integrálódás végett jönnek Európába. Hanem a velejéig mocskos háttérhatalom szándékainak beteljesítése céljából.

Hogy az Európába igyekvőknek hol és mikor húzták el a mézesmadzagot az orruk előtt, hogy kedvet kapjanak a sok ezer kilométeres vándorlásra, az nem érdekes. Elhúzták, hogy megkezdődhessen a kevert társadalmak felépítése, lényegében egy rabszolgatartó társadalom megalkotása. Azt is jól kitalálták, hogy a kevert társadalmat nem óhajtó közép-európaiakra óriási terhet kell rakni, Görögországtól Ausztria határáig, hadd kerüljön nekik rengeteg pénzbe a migránsok visszatartása. S kerül is. Már régóta. S igazságérzetünket az sem melengeti, ha egy-egy nagyon modern gondolkodású, magát végtelenül humánusnak gondoló migránspárti ország vezetője bevallja az integrációnak nevezett valami sikertelenségét. A sikertelenség ellen ugyanis jó pár éve már nem lelték meg a gyógyírt. Valószínű még csak váteszi képességű írókat sem olvastak. Obertone, Houellebecq meg a még korábban élt előrelátók sem térítették őket jobb belátásra, de még a naponta özönlő tragikus hírek sem késztették őket cselekvésre.

Szomorú – magyar vonatkozású – hírek is sarkalltak arra, hogy írjak erről a pusztító jelenségről. Ám előtte csak annyit, hogy a ránk erőltetett migránsbefogadás és az ellene hozott, rengeteg pénzt emésztő védekezés helyett Görögországtól Észak-Macedónián majd Szerbián, Horvátországon, Magyarországon át már régen nyitni kellett volna egy jól őrzött folyosót, melyen keresztül kerítésmászás nélkül is elmehetnének a vágyott országokba, a befogadó, azaz magukat erkölcsi piedesztálon állónak gondoló, bár ennek jegyében minden nem kívánatos jelenséget, terhet nyakunkba zúdítani akaró országokba a migránsok. Mi nem kérünk belőlük! Boldoguljanak velük a multikulti stb. támogatói. S ha lehet, próbálják meg hitelt érdemlően saját népükkel is megértetni ennek a jelenségnek az igazságát.

Mert a célját már tudjuk rég. Meg a végeredményét. Az pedig nem más, mint amit a minap a svéd miniszterelnök is kénytelen volt elismerni: nem sikerült. Mármint az integráció. Ami pedig a fentebb emlegetett magyar vonatkozást illeti: sajnos már nem egyedi eset, amikor egy-egy magyar nő házasságot köt valamelyik arab ország Európában letelepedett vagy letelepedni szándékozó polgárával. Az elmúlt hetekben is újból napvilágra került néhány olyan eset, mely családon belüli tragédiához, gyilkossághoz vezetett. Más életmód, más szokás, más családi élet, más jogrend a családon belül. A vég: tragédia. Persze tudjuk, mindenki azzal köt házasságot, akivel akar. Ez egyéni szabadság kérdése. S azt is tudom-tudjuk, egyedi eseteknek kell nevezni ezeket a tragédiákat. Legalább is így nevezik őket a pc (politikai korrektség) lovagjai. Csakhogy ez senkit sem vigasztal. Kivált, ha az „egyedi esetek”, úgy mint tömegbe hajtás, robbantgatások, házasságon belüli atrocitások, nők, gyermekek megerőszakolása lassan már mindennapossá váltak.

Abban viszont, hogy elgondolkodtatnak-e mindenkit ezek a nemkívánatos jelenségek, abban nem vagyok biztos. Hiszen ha elgondoltatnának, talán valami lázadozás mégiscsak megmutatkozna. De nincs lázadozás. Lapítás van. S néha-néha egy-egy következmények nélküli „vallomás”: nem sikerült.

A szerző újságíró