Ez a legújabb politikai innováció, a csodafegyver, mondhatnám az új nóvum (sic!), amivel a mostanában 0/24 órás készültségben lévő bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció vegzálni készül a jelenleginél sokkal különb baloldalt, illetve ellenzéket érdemlő magyar társadalmat. S hogy mi is akar ez lenni? Ahogy olvasom, majális szeptemberben, aminek így első nekifutásra kevés értelme van, igaz annak sem sokkal több, hogy „A DK családi napja!” vagy, a hozzá tartozó szlogennek, mely szerint „A DK több mint egy párt. A DK egy nagy család.” (Utóbbi kapcsán ráadásul már-már a feledés homályába veszett ízek, jelszavak és viccek elevenednek fel az emberben, ha elég idős.) A bejelentés szerint ez olyan, főzős–beszélgetős buli lesz egyszerre hetven–nyolcvan helyszínen, szóval afféle bulicunamival indítja a politikai őszt a készülődő nagy mozgató, ahol a DK politikusai találkoznak majd a vidéken élő magyarokkal, megismerkednek a problémáikkal, ahogy József Attila írta, szívükre veszik terhüket, gondjukat…
A áprilisban elbukott választás után hirtelen felismerés gyúlt az ellenzék politikusaiban: vidékre kell menniük, beszélgetni az ott élőkkel. (Már maga az tény, hogy tizenkét év és négy egymást követő vereségre volt szükség a gondolat megfogalmazódásához, beszédesen árulkodik a politikáról, a politika feladatáról vallott nézeteikről és saját szerepfelfogásukról is.) S ahogyan immáron több mint tizenkét éve, azt hiszem, most is tévúton járnak. A politika ennél többet jelent, a politikus ennél többel tartozik azoknak, akiknek a bizalmát és a felhatalmazását kéri az ügyek intézéséhez, az ország vezetéséhez. Nem empirikusan ismerkedni kellene a gondokkal, hanem tisztában lenni velük, hovatovább hihető megoldásokat kellene kigondolni az orvoslásukra. Ha hiányzik az a közeg, amely erről megbízhatóan eljuttatja az információkat, akkor meg kell szervezni, ha nincs infrastruktúrája a pontos értelmezésnek, akkor nyilván létre kell hozni etc.
Egy politikus ellenzékben is politikus, megkapja az eszközöket a társadalomtól arra, hogy dolgozzon, ami elméletben többet kellene, hogy jelentsen néhány, a kormányra kiötlött démonizáló jelző ciklushosszú ismételgetésénél vagy program gyanánt működésképtelenségét már többszörösen beigazolt minták átvételénél. Ez persze munkát jelent. Sokszor nem látványos, népszerűséget sem azonnal hozó aprómunkát, amit úgy tűnik, az ellenzék politikusai egyelőre húzódoznak elvégezni. Megpróbálják jelszavakkal és főzős–zenés–beszélgetős bulikkal, szeptemberiálisokkal helyettesíteni.
Nem tudom, mi zavar jobban, az olcsó szemfényvesztés, a választókkal szembeni tiszteletlenség vagy az intellektuális igénytelenség. Vagy mindez együtt.
A szerző vezető szerkesztő