Fájdalmas dolgokat kell Lengyelországnak megélnie. Úgy jött vele szembe az európai valóság, hogy értésére adta: nincs irgalom, nincs kegyelem, csak kiéheztetés, kivéreztetés van, már ha sikerül a terve az Európai Uniónak. Hiába állapodott meg a varsói kormány és az Európai Bizottság a helyreállítási alap kifizetésének feltételeiről, írt alá szerződést, a végén oda jutottunk, hogy az EU tagállamai által közösen felvett horribilis összeg Lengyelországnak járó részéhez, a 23,9 milliárd euró támogatáshoz és a 11,5 milliárd euró olcsó hitelhez a lengyelek nem jutnak hozzá.
Már önmagában az is jogilag erősen megkérdőjelezhető, hogy a kifizetéshez politikai feltételeket szabott Brüsszel. A koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását segítő pénz minden uniós tagállamnak jár, közösen vették fel a hitelt, annak visszafizetéséért is közösen vállalnak felelősséget, tehát az Európai Bizottság nem szabhatna a lehíváshoz feltételeket. Mégis szabott. Ez Brüsszel jogállamisági felfogása. Azt követelték, hogy a varsói kormány szüntesse meg a lengyel bíróságok fegyelmi kamaráját, azt a testületet, amely arra volt hivatva, hogy szakmai ellenőrzést gyakoroljon a taláros testületek munkája felett. A brüsszeli álláspont szerint a fegyelmi kamara működése sérti a bírói függetlenséget, hiszen a testület eljárhat akár a kormánynak nem tetsző ítéleteket hozó bírókkal szemben is.
Bájos nem? Vagyis már előre arról beszéltek, hogy mi lesz akkor, ha ez vagy így, vagy úgy történik, mintha mindenképpen konfliktushelyzetekre számítottak volna. Lényeg, hogy a bírák szentek és sérthetetlenek legyenek. Nem véletlen ez a brüsszeli álláspont. A most már nem is nagyon lopakodó, balliberális ideológiai alapokon nyugvó föderációs uniós tervek útjában álló lengyel kormány meggyengítése, végül is megbuktatása a cél, természetesen mindenképpen jogszerűen, ehhez pedig Brüsszelbe „becsatornázott” bírókra van szükség. A varsói kormány beadta a derekát, feloszlatta a fegyelmi kamarát, az EB-vel aláírta a szerződést, de ennek ellenére mondvacsinált ürügyekkel visszafogták a kifizetéseket.
Ez nem egy egyszerű adminisztratív döntés volt, hanem egy politikai ítélet, amely meglehetősen súlyos geopolitikai helyzetbe hozta Lengyelországot. Varsó ugyanis Németországot, a német politikusokat és személy szerint Von der Leyen uniós bizottsági elnököt tette felelőssé az utalások visszatartásáért. A németek mocskos kommunikációs játékba kezdtek, amikor a Der Spiegel hetilap vezetésével azt akarták elhitetni, hogy Von der Leyen belement a lengyeleknek járó pénz kifizetésébe, de ezt a bizottság egyik alelnöke – a makulátlan múltjáról ismert Jourová asszony, aki eddig csak egy hónapot töltött hazájában, Csehországban korrupció gyanújával a rácsok mögött vizsgálati fogságban –, megakadályozta. Az elterelésnek az volt a célja, hogy Von der Leyen arcvesztés nélkül kerüljön ki a botrányból. Fölösleges az erőlködés, ez az arc már rég elveszett. Itt már nemcsak a ló lába látszik ki, hanem az egész ló is. Mi van Brüsszelben, a farok csóválja a kutyát?
Az eddig is meglévő lengyel–német ellentétek vulkánszerűen törtek a felszínre, miközben Lengyelország határaitól keletre háború folyik, amely alaposan kiélezte Varsó és Moszkva ellentétét. Lengyelország ugyanis teljes mellszélességgel beleállt az ukránok segítésébe, Amerika után innen megy a legtöbb fegyver az orosz–ukrán frontra. Ezt a Kreml ellenséges lépésnek tekinti, Brüsszel viszont nem elég barátinak ahhoz, hogy kifizesse a lengyelek járandóságát.
Ezzel Lengyelország, mint történelme során oly sokszor, megint német–orosz harapófogóba került.
A szerző vezető szerkesztő