Kezdetben volt a hajszobrászat. Szegény élsportolóknak a nem túl divatos egyen sportmezekben nem volt más kifejezési eszközük – a jó teljesítményen kívül –, mint a fejen viselt szőrzettel való zsonglőrködés. Gondosan ápolt, divatos szakáll vagy épp sűrű borosta, a koponyán fodrászmesterek kreativitását (is) dicsérő, festett csíkokkal, melírozott-dauerolt fürtökkel, belőtt tarajokkal vagy éppen kivágott elválasztásokkal, mintákkal szabdalt búra. Lehetőleg hetente más. Amit a közben növekvő haj megengedett.
A női sportolóknál a pattanásos arcú, trunk törzsű NDK-úszónő/atlétanő fazontól indult a móka. Megjelentek a festett körmök. Aztán a ragasztottak. Aztán a csini egyéni kiegészítők, övek, csipkék (!) a sportdresszen. És a rövidre vágott kényelmes hajviselet ellenpontjaként a frizurák, a hajkoronák. Ebben Florence Griffith-Joyner, az 1998-ban fiatalon elhunyt amerikai sprinter volt a divatdiktátor.
A lényeg, hogy a sikeres sportolón mindig minden jól mutatott. Nem ettől voltak azok, akik, de mindenképp hozzátartozott az egyéniségükhöz.
De, mint mindent, ezt is túl kellett haladni. Megjelentek a testékszerek. Ám fájdalom, a legtöbb sportágban verseny közben ezeket le kellett ragasztani. S ez ma is így van. Nem lehet szemöldökpiercinggel kézilabdázni, orrkarikával kosarazni, sőt a fülbevalót is ki kell venni vagy le kell ragasztani. Ez alól csak olyan világnagyságok kivételek, mint a hétszeres világbajnok Forma–1-es pilóta, Lewis Hamilton, de őt is megkérték szépen, a sisak alatt se hordjon fülbevalót vagy gyémánt orrpiercinget. Ezen a brit morgolódott picit, mondván a karikák a jobb füléhez nőttek, azt pedig nem vágja le. (Inkább kifizeti a büntetést a szabályok megsértése miatt.)
A legújabb őrület pedig a tetoválás. A nagy és extravagáns tetkók bőrbe „varratása”. Hol van már a babonásan kedvenc tárgyak sporttáskába rejtése? A fétisként viselt nyakláncok viselését felváltotta a mez, a sportnaci alól kikandikáló egyedi, eredeti minta. Ami mindennél jobban mutatja, kit tisztelhetünk a viselőjében.
A Bleacher Report a sportra és sportkultúrára fókuszáló népszerű amerikai weblap már 2011-ben összeszedte a maga húsz legjobbnak tartott sportolói tetoválását. Nem volt nehéz dolga. Akkoriban az NBA-sztárok és az amerikai focit űzők zöme tetováltatta magát. Dennis Rodman, a Féreg még közülük is kiemelkedett (az ex-kosarasnak ma 200 ezer Insta-követője van, persze aligha a tetkók miatt). Az európai sztárfocisták közül Lionel Messi tetováltatott „zokniját” sokan felismernék, de Daniel Alves és Arturo Vidal is sokat tett a kultúra ezen ágának felvirágoztatásáért.
Az élsportolói önkifejezésnek ezen módja pedig átszivárgott más sportágakba is. A brit mellúszó Adam Peaty a két riói olimpiai aranyérme után kért egy festménnyel felérő oroszlánt a bal vállára, Nicola Bartoli olasz világbajnok tornász az évek során sorra tetováltatta a mellkasát, a karját, a kézfejét, de még a hónalját is. A svájci teniszező Stan Wawrinka Samuel Beckett-idézetet rajzoltatott a karjára. És hosszú a sor. (Akit érdekel, a Pinteresten például a Nextluxury gyűjtésében megcsodálhatja a sportolók tetoválásait.)
Igazából nincs elképzelésem, mit hoz a jövő az élsportolók divatja terén. Idejük van, pénzük van. De a szabad testfelületük határt szab a fejlődésnek. És jól van ez így.
A szerző szerkesztő