Szarka László Csaba

Vélemény és vita

Szükségtelen, erkölcstelen, lehetetlen

Steve Koonin fizikus, az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiájának tagja, az USA Energiaügyi Minisztériumának az Obama-kormány alatti tudományügyi államtitkára, az Unsettled (Tisztázatlan) című könyv szerzője 2022. augusztus 8-án a La Verita olasz napilap számára interjúban foglalta össze nézeteit a „klímaváltozás elleni harc” értelmetlenségéről. Majd egy hétre rá az USA-ban megnyert egy nagy jelentőségű klímavitát.

Koonin kötete – azóta slágerkönyv – azokat a csúsztatásokat pellengérezi ki, amelyek a fősodorhoz tartozó klímatudomány állításai és az ellentmondást nem tűrő vezényszavak között feszülnek. (Könyvéről és londoni előadásáról a Magyar Hírlap 2021. december 8-ai számában lehet olvasni.) Steve Koonin a La Veritában kifejtette: elfogadja, hogy a szén-dioxidnak van hatása „valamelyest” az éghajlatra, de az emberi eredetű üvegházhatású gázok csak egyetlen összetevőt jelentenek az éghajlatbefolyásoló tényezők sorában. Ugyanolyant, mint a Föld napfény-visszaverő képessége, vagy az óceáni áramlatok természetes ide-oda áramlása. Ez nyilvánul meg például a globális felszínhőmérsékletben. A Föld 1940-től körülbelül 1970-ig hűlt, miközben a szén-dioxid-koncentráció nőtt. És nincs kielégítő magyarázat arra sem, hogy mi okozta a kis jégkorszakot vagy az azt követő felmelegedést, hiszen akkoriban az emberi hatás egészen biztosan elhanyagolható volt, az éghajlat mégis nagyon jelentősen változott.

Ahhoz, hogy megértsük, mennyit jelent a „valamelyest”, kulcsfontosságú lenne a természetes változékonyság megismerése. Az éghajlatra gyakorolt emberi hatások fizikailag kicsik: a földi rendszerben áramló energia körülbelül 0,5 százalékát jelentik. De az éghajlat érzékeny, így nem lehetetlen, hogy mindez néhány fokkal megemelheti a hőmérsékletet. Azonban az antropogén hatások elkülönítését számos más tényező is nehezíti. Az egyik az, hogy az óceáni áramlatok lassú változása következtében az éghajlatnak eleve van egy több évtizedes, közel évszázados periódusú váltakozása. A másik az, hogy az emberi eredetű aeroszolok részben ellentételezhetik az üvegházgázok melegítő hatását, de ennek mértéke alig ismert. A harmadik pedig az, hogy számos visszacsatolást (vízgőz, jégalbedó stb.) rosszul számszerűsítettek.

Steve Koonin nézete szerint a szél- és napenergia-termelés két ok miatt nem terjedt el. Az egyik az, hogy az energiarendszerek megváltoztatásához hatalmas beruházásokat igényelnek, és ezekhez évtizedekre lenne szükség. Mivel e rendszereknek rendkívül megbízhatónak kell lenni, ezért nem szívesen visznek végbe gyors változtatásokat. De van egy nyomósabb ok is. Annak ellenére, hogy a szél- és a napenergia jelenleg a legolcsóbb módja az áramtermelésnek, egyikük sem megbízható. Amint azt Európában is látjuk, előfordulnak olyan időszakok, amikor a szél- és a naperőmű egyáltalán nem termel. Elengedhetetlenül szükség van tehát egy tartalékrendszerre (nukleáris, gáz- vagy energiatároló rendszerre), amely ugyanolyan képességgel rendelkezik, mint a szél- és napenergia, és legalább ugyanolyan drága. Magyarul: a szél- és a napenergia csakis kiegészítők lehetnek, de soha nem fogják helyettesíteni a megbízható energiarendszert.

Maurizio Belpietro kérdésére válaszolva Koonin szólt az Európai Unió dekarbonizációs törekvéseiről is. Az EU szén-dioxid-kibocsátása a globális kibocsátásnak csak körülbelül 10 százalékát teszi ki. Ezért ha az EU-ból a kibocsátás holnap le is menne nullára, a fejlődő világ kibocsátás-növekedése hamarosan semlegesítené azt. Naiv feltételezés, hogy a világ többi része majd követni fogja az EU példáját, hiszen a növekvő energiaszükséglet kielégítésének a fosszilis tüzelőanyagok jelentik a legkényelmesebb és legmegbízhatóbb módját. Ami a megvalósíthatóságot illeti, a jelenlegi energiaválság mindenkit rádöbbentett arra, hogy a költség és a megbízhatóság előbbre való, mint a „tisztaság”. A szél- és a napenergia nem felel meg e kritériumoknak. Amennyiben az EU el akarja érni a nulla kibocsátást, akkor Koonin szerint elkerülhetetlen lesz az atomenergia részesedésének növelése. És az EU terve még ebben az esetben sem valósulhat meg az évszázad vége előtt. Csakis abban az esetben, ha a gazdasága teljesen összeomlik.

Steve Koonin értékesnek tartja a NIPCC (Nongovernmental International Panel on Climate Change, egy civil nemzetközi éghajlatváltozási testület) munkáját. Ez lényegében egy olyan kutatócsoport, amely az IPCC (Éghajlatváltozási Korményközi Testület) által felhasznált szakirodalomból ellentétes következtetésre jutott. Arra, hogy „nem az emberek, hanem a természet uralja az éghajlatot”. Koonin szerint, mivel a klímaváltozással kapcsolatosan ezermilliárdos döntések születnek, szükség lenne egy második, sőt akár egy harmadik szakvéleményre is. Szerinte a klímapolitikai döntéshozatal sokkal hatékonyabb lehetne, ha 1. a kritikai értékelés kormányzati vagy szakmai szervezet általi hivatalos felkérésre születne meg, 2. a kritikát a konszenzusos kutatóknak kötelező lenne komolyan venniük. (Jelenleg erre sehol sincsen példa.) Koonin úgy gondolja, hogy egy efféle ellenőrzés (az ő szóhasználatában Red Team, azaz „vörös csapat”) a korábbi félrevezetéseket is felfedhetné.

Az augusztus 15-ei úgynevezett Soho Fórumon Koonin vitapartnere Andrew Dressler, a Texasi A&M Egyetem légkörkutató professzora volt. Dressler szerint a melegedést az emberek okozzák, úgyhogy ha nem csökkentjük le a szén-dioxid-kibocsátást, a Földön drámai változások történhetnek. Andrew Dressler társszerzője volt a Scientific American-ben Koonin könyvét ledorongoló véleménycikknek. Azt írták Kooninról, hogy csupán „egy hajtókar, akit a politikai érdemszerzésre kiéhezett szélsőjobboldali dezinformáció-árusokon kívül senki nem vesz komolyan. Ő csak egy újabb tagadó, aki egy könyvet próbál eladni”.

A Soho Fórum egy manhattani szabadelvű alapítvány havonkénti rendezvénye. Oxfordi stílusú vitákat rendeznek. Ez egy olyan versengő vitaforma, amelyben egy gondosan megfogalmazott állítást az egyik félnek meg kell védenie, a másiknak pedig meg kell cáfolnia. A vita előtt és után közönségszavazást tartanak, és a vita győztese az, aki a számára kedvező irányban volt képes változtatni a szavazatok számát.

A Koonin–Dressler vita kiinduló állítása a következő volt: „A klímatudomány arra kötelez bennünket, hogy nagy és gyors csökkentést érjünk el az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásában”, angolul: „climate science compels us to make large and rapid reductions in greenhouse gas emissions”.

Először Dressler fejtette ki az állítást támogató érveit, aki a jelenlegi éghajlatváltozást példátlanul gyorsnak tartja. Őszerinte a nap- és a szélenergia a légi közlekedés kivételével képes lesz a gazdaságot hajtani, és az megújuló-alapú villamosenergia igen olcsó. A klímaváltozás minden egyes hatása Dressler szerint kifejezetten negatív.

Steve Koonin az állítás ellen érvelt, mert az 1. szükségtelen, 2. erkölcstelen, 3. értelmetlen. Szükségtelen, mert alig van gazdasági hatása. Még az IPCC 5. jelentésében (AR5 WG2) is az szerepel, hogy „a gazdaság ágazatainak többségére a klímaváltozásnak sokkal csekélyebb hatása van, mint sok más hatásnak”. És az AR6 ehhez képest csak egy „nagyon kis megbízhatóságú kételkedés”-nek ad hangot. Környezet-közgazdasági számítások szerint magának a klímaváltozásnak mindössze mintegy 4 százalékos gazdasági hatása van.

Erkölcstelen is az állítás, méghozzá háromszorosan. Elrabolja az emberiség jólétének alapját, az energiát. A szegényebb országokat (konkrétan az indiai és a nigériai miniszterelnökre hivatkozik) megfosztja a biztonság lehetőségétől, és végül a fiatalokat reménytelenségbe taszítja. Miley Cyrus amerikai sztárénekes elrettentő nézetét idézi: „Egy sz.r bolygót adnak át nekünk, amit nem vagyok hajlandó továbbadni a gyermekemnek. Amíg nem érzem úgy, hogy a gyermekem úgy élhetne a földön, mint hal a vízben, addig nem hozok a világra másik embert, hogy küszködjön ezen a sz.r bolygón.” Az efféle félelemkeltés is a kiindulási állításból származik.

A klímatudomány-alapon megfogalmazott célkitűzés teljesítése lehetetlen, egyenesen a fantázia világába tartozik. Egy megbízhatóan működni képes megújuló-alapú energiahálózat eszeveszetten drága lenne (Dowling, Caldeira, and Lewis, 2020). Az IEA (Nemzetközi Energia Ügynökség) adatai alapján a megújulók miatt az ásványi nyersanyag-felhasználás a közlekedésben hétszeresére, az energiatermelésben kilencszeresére növekszik. Amikor Dressler olcsónak nevezi a nap- és szélalapú villamosenergia-termelést, nem veszi figyelembe az elkerülhetetlenül szükséges helyettesítési költségeket akkor, amikor a szél nem fúj és/vagy a nap nem süt. T Nordhaus és S Shah cikke (Foreign Policy 03/22) alapján intő példának nevezte Srí Lankát, ahol „a gazdasági válságot az ország vezetőire és az úgynevezett fenntartható mezőgazdaság szószólóira jellemző mágikus gondolkodás, technokrata hübrisz, ideológiai téveszmék, önmegvalósítás és puszta rövidlátás kotyvaléka idézte elő”.

Mivel az eldöntendő állításban megfogalmazott célkitűzés egyszerre szükségtelen, erkölcstelen és lehetetlen, ezért azt Koonin elutasítja.

A kiinduló állítással a vita előtt még 24,69 százalék, a vita után már csak 19,14 százalék értett egyet. Az állítást tagadók aránya a vita kezdetekor 48,44 százalék volt, ami az érvek és az ellenérvek hatására a vita végén 73,46 százalékra nőtt. Akik nem tudták eldönteni, hogy egyetértenek-e az állítással vagy nem, azok aránya 26,54 százalékról 7,41 százalékra csökkent. Steve Koonin tehát nagy fölénnyel nyerte meg a klímavitát. Andy May több portálra feltett angol nyelvű beszámolójából Koonin prezentációja is letölthető. (Dresslertől nem kapta meg.) Hamarosan a vita videofelvétele is elérhető lesz. Érdemes részletesen tanulmányozni, mert a vitatéma egyike a legjelentősebb jövőformáló kérdéseknek.

A szerző geofizikus-mérnök, az MTA rendes tagja