Kerékgyártó György

Vélemény és vita

Helló, Sziget!

álláspont

Sok mindenben változott a Sziget Fesztivál az elmúlt évtizedekben. A leginkább szembeötlő változás talán az, hogy a szervezők korábban többször artikulált szándéka szerint lépésről lépésre jelentős nemzetközi eseménnyé vált. Kis túlzással azt mondhatnánk, hogy amerikai, brit, német, francia, holland, lengyel és más országokból érkező fiatalok érzik jól magukat Budapest zöld szívében, és nem bánják, hogy bekeveredik közéjük néhány magyar néző is. Ez tényleg túlzás volna, de tény, hogy a fesztivál közönségének sokkal nagyobb része külföldi, mint a kezdetek kezdetén.

Ez a programkínálatot is megváltoztatta, más zenei trendek, más előadók lépnek színpadra, más a stílus, a hangulat is. Kesereghetnénk, hogy „már ez sem a régi”, „elveszett, ami a miénk volt” és a többi, de mindez öreges és méltatlan puffogás volna. Tudomásul kell vennünk, hogy a Sziget közönsége kicserélődött, új generációk látogatják, és – elég csak szétnézni a kezdő napon – ők jól érzik magukat.

Érdemes tudni még valamit. A Sziget ma már a legjelentősebb kulturális fesztiválok egyike a nemzetközi mezőnyben, olyan ázsiót és üzleti hátteret teremtett magának, hogy programjába kurrens világsztárokat hívhat meg. Magyarra lefordítva: ma egy magyar fiatalnak nem kell Bécsbe, Berlinbe, Münchenbe utaznia azért, hogy láthassa a zenetévék és a popszaklapok vagy a videómegosztók által kínált idolokat, hiszen találkozhat velük a Szigeten.

Az ötvenen felüliek még emlékeznek arra, micsoda szenzáció volt, hogy a Queen együttes Budapesten koncertezett – az a Queen, amely akkor már túl volt a zeniten, épp egy súlyos válságból igyekezett kilábalni. A Rolling Stones alapítása után harminckét évvel lépett fel először Magyarországon, a BS-ben bemutatkozó Deep Purple már egy újraalakult zenekar volt, és sorolhatnák. A mai fiatalok már nem futnak a történelem után, mert az itt és most történik meg velük – például a Szigetnek köszönhetően.

Budapest tehát minden augusztus elején egy hétig a világ fiataljainak a találkozóhelye. Nem kis dolog ez. Ami a nyitónapon feltűnt, hogy a színpadról leköszönő művészek a turnézó popsztároktól megszokott „Helló, Budapest!” helyett rendszerint a „Helló, Sziget!” fordulatot alkalmazták. Ez arra enged következtetni, hogy az ugyancsak sokszor kifejezett szervezői szándék bevált, a Sziget valóban önálló nemzetközi brand lett, ugyanakkor arra is, hogy a fesztivál a fellépők számára is több mint egy hely, inkább egy közösséget jelent, amely folyton alakul, változik, mégis önálló és értelmezhető, sőt megélhető entitás.

Miért fejtegetem mindezt ilyen hosszasan? Magyarországnak az elmúlt években – 2019 óta különösen – sokan igyekeznek rossz hírét kelteni szerte a világban. Ennek hevesen berregő motorja a hazai baloldal, részként éppen a főpolgármesterrel, aki – bár, mint kiderült, az angol nem kenyere – szívesen ad interjúkat brit balliberális lapoknak, többnyire saját hazáját ócsárolva. Bár ő is és politikai közösségének más tagjai is buzgón dolgoznak az ügyön, úgy tűnik, nem tudnak mindenben kárt tenni. Sőt a főváros folyamatos újragondolása sem tud eleget ártani: az újragondolás alatt azt kell érteni, hogy a főpolgármester és a belső kerületek irányításáért felelős baloldali polgármesterek időnként újabb ötletekkel igyekeznek élhetetlenné tenni Budapestet.

Szóval minden hiába. Mert vannak, létrejöttek itt olyan értékek, amelyek jó hírét viszik az országnak, a fővárosnak. A fesztiválra érkező fiatalokat sem érdekli a ballib média folyamatos kampányolása, ők tudják, hogy itt lenni jó. Helló, Sziget!

A szerző vezető szerkesztő