Egy rossz konczert

Azt hiszem, ezt már mindenki várta: végre megszólalt Koncz Zsuzsa popénekesnő, mellékfoglalkozású politikai aktor és dilettáns liberális megmondóember! Szemezgessünk bölcsességeiből, hátha mi is megtudjuk, merre van a hány méter: „…a 60-as években fiatalok és szabadok voltunk, és bár sok bajunk volt a világgal, a jelenlegi helyzettel ellentétben mégis hallatszott a hangunk, annak idején nem volt teljesen megtagadva tőlünk a megszólalás joga, a jelenlét lehetősége. (…) a közmédiában nem vagyok jelen, interjúra sem hívnak. (…) nem lehet kategorikusan kimondani, hogy az emberiség, mint az emberi faj, nem tud egymás mellett élni, nem tud egymással élni. Ezek a mostani kijelentések mintha valami ilyesmit akarnának megfogalmazni, hogy itt valakinek valamiféle szempontból előnye van”.

Szegény, szegény Zsuzsi! Az egész élete egy nagy kihívás, keresztút, nyilván alig bírta elviselni, hogy néhai apósa, Boldizsár Iván kommunista író és parlamenti képviselő oltalma alatt semmi bántódás nem érte a pártállam idején! És persze később sem, mert 1990 óta térdig jár a kitüntetésekben, Kossuth-díjas, folyamatosan a legnagyobb sportcsarnokokban koncertezik, még 76 évesen is… A hős amazon állandóan mocskolja a kormányt, így dilettáns pártpolitikai megjegyzései mindig nagy teret kapnak a balliberális sajtóban.

Bevallom, én egykoron szerettem. Sőt, férfiszemmel nézve, még most is meghökkentően csinos. De az ostobaság nem esztétikai kategória. Koncz Zsuzsának láthatólag eszébe sincs kimenekülni a „szabad nyugatra”, ahol bátran keveredhetne. Ez egy régi nóta – eszmetársai is sikítoznak tizenkét éve, aztán itt maradnak, a biztonságban. Gyenge ez a konczert…!