Mit forralhat Gyurcsány Ferenc a kobakjában? Háború ide, energiaválság oda, vágtató infláció világszerte, napjaink egyik legizgalmasabb belpolitikai kérdésévé nőtte ki magát ez a kérdés. A csúfosan megbukott miniszterelnök, a szinte a teljes baloldali és liberális ellenzéket, no meg az általa sokáig nettó nácinak tartott Jobbikot is leuraló politikai kalandor napjainkban új pályára állt: amolyan marketinges lett. Éppen most tartja politikai terméke, a „készülünk” promócióját.
Jelentsen ez bármit is. Azok után, hogy az összeomlott ellenzék kakasaként felért a szemétdomb csúcsára, majd ott is akkorát bukott, mint egy ólajtó. A választók ismételten a pokolba küldték, s oda delegálnák immár leigázott tagozatainak szövetségesei is, ám Gyurcsány erre rá sem hederít. Titokzatos kampányát még június 27-én kezdte, amikor az euró árfolyama átlépte a négyszáz forintot, s azóta amolyan alanyi költőként naponta szórakoztatja közönségét sejtelmesebbnél sejtelmesebb posztocskákkal.
Az egyik csasztuskájában azt ígéri: „Olyan kormánya lesz Magyarországnak, mely hallja és érti polgárai hangját. Osztozik aggodalmaiban, terveiben, álmaiban. Vigyáz ránk. Emberekre, családokra, hazára. Nem kérdezi, hogy ki vagy, csak vigyáz rád. Mert ez a dolga. Készülünk.”
Egy másik esszécskéjében a számára egykoron „kurvaországnak” nevezett hazája sorsáról filozofálgat. „Orbán gyülekezete nem vigyáz ránk. Menniük és bűnhődniük kell. Kell egy ország, ami a mi országunk. Vigyáz ránk. Kell egy ország, aminek fontosak vagyunk. Kell egy másik Magyarország. Készülünk” – fejtegeti, hülyének nézve mindenkit, s feledve saját egykori elfelejthetetlen szavait: „El lehet innen menni! Tessék, el lehet menni!”
„Színpadember lett a magyar kormányfő. Játszik. Tetszeleg. Ripacskodik. Közben szégyenország lettünk. Ő tette ezt” – írja éppen ő, aki az utolsó miniszterelnök-jelölti vitán igazi színpademberként, ripacsként, hivatalban lévő kormányfőként tetszelegve tett bennünket szégyenországgá 2006-ban az egész világ előtt.
Miheztartás végett érdemes emlékezni arra az interjúra, amit a CNN riportere készített Gyurcsánnyal Budapesten. Ezen a mai alanyi költőnk a riporter kérdésére, hogy az őszödi beszédben beismert hazugságait miért tette, szinte gyermeki zavarában azt felelte, nem volt eléggé bátor. Mármint az őszinteséghez. Egykori táskahordója, Gréczy Zsolt, akit pornográf képeinek nyilvánosságra kerülése után, 2020-ban maga Gyurcsány vett le a parlamenti színpadról, s száműzött a politikai nyilvánosságból, oda arcátlanul visszamerészkedve napjainkban azzal mentegeti Gyurcsányt, hogy az ő idejében az Európai Unió Magyarországot még jogállamnak tartotta.
Ám a gyurcsányi világ egy olyan jogállam volt, amelyről Kövér László házelnök a Balsai Bizottság jelentése alapján elmondta, hogy Gyurcsányt amerikai nyomásra nem lehetett felelősségre vonni. A kivont kardokkal rendőr lovasrohamot elrendelő parancs kiadójának is „eltűnt” a gazdája. Megúszták azok a helyszínparancsnokok és rendőri vezetők is, akik a Madách térnél a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat tömegoszlatóinak a parancsot osztották, s ezerkilencszázötvennyolc darab gumilövedéket és ezerhétszáz darab könnygázgránátot lőttek ki emberek csoportjaira. A súlyos, maradandó egészségkárosodást okozó sérülésekről, a jogtalan fogva tartások során alkalmazott kínzásokról, a hivatalos személyek által elkövetett más bűncselekményekről nem szólva. Ezek kapcsán semmilyen vádat nem emeltek.
Úgyhogy a készülődésnek lett volna helye és ideje Gyurcsány esetében is már régesrég. Nem oda, ahova most készül.
A szerző újságíró