Csak egy légügyi intézkedésnek tűnt, de valójában sokkal több annál, amit a minap Rijád bejelentett: Szaúd-Arábia minden légitársaság előtt megnyitja légterét, beleértve az izraeli El Alt is. Eddig ugyanis az India felől érkező járatok nem léphettek be a szaúdi légtérbe, ezért ha el akarták érni a tel-avivi repülőteret, legalább háromórás kitérőt kellett tenniük. A sivatagi királyság eddigi érvelése szerint nem ismerik el a zsidó állam létét, nincs vele diplomáciai kapcsolatuk, tehát oda senki nem repülhet az ő légterükön keresztül.
Csakhogy változnak az idők, és ha valaki azt gondolná, hogy az arab monarchia egy megcsontosodott intézmény, az nagyon téved. Most kezdenek igazán beérni a Donald Trump által kezdeményezett Ábrahám-egyezmények. A volt amerikai elnök ugyanis hivatali idejében úgy érvelt az arab országoknak, hogy nem Izrael az ellenségük, az biztos nem fogja megtámadni őket, hanem Irán, amely a térségben a terroristacsoportokat támogatja, ellene pedig csak közös erővel lehet sikeresen fellépni.
Rijád, amely mindig is érzékeny volt a terrorizmus kihívásaira, megragadta az alkalmat, és a már régen esedékes, Izraellel való kapcsolatnormalizálást a színfalak mögött az eddigieknél is konstruktívabbá tette. Nem a világlapok címlapjára szánt, látványos lépésekről van szó, hanem olyanokról, amelyek az érzelmekre hatnak, ezáltal a bizalom megteremtését célozzák a két ország között.
Szaúd-Arábia tulajdonképpeni uralkodója, Mohammed bin Szalmán trónörökös az idei hádzs fő prédikációjára, az Auschwitzban is járt és a vallások közötti párbeszédben való részvételéről ismert imámot, dr. Mohammed bin Abdul Karim al-Issza sejket kérte fel. A „cionista imámként” ismert sejk felkérése egyértelmű jelzés az Izraellel való normalizáció irányába – értékelték a történteket Jeruzsálemben.
Az Irán által inspirált és finanszírozott terrorizmustól való félelem, amelyben mindkét ország érintett, valószínűleg kevésnek bizonyulna a közeledéshez, ha nem lenne a békés egymás mellett élésnek pozitív perspektívája. Izrael az elmúlt évtizedekben az informatikai ipar és a high-tech egyik nagyhatalmává nőtte ki magát. Szaúd-Arábiának pedig ott van a hatalmas olajvagyona, amelyből rengeteg pénz ömlik be a királyság kincstárába. És a 21. században mi kell egy „birodalom” felépítéséhez? Pénz és a legkorszerűbb technológia. Ha ez a kettő egyesül, akkor egy olyan konglomerátum jön létre a Közel-Keleten, amely alapvetően megváltoztatja az egész térség geostratégiai helyzetét. Az eddig ingoványos, bizonytalan és kiszámíthatatlan, a sorozatos konfliktusok között bukdácsoló terület a stabilitás földjévé válhat.
De milyen ideológia, eszmeiség, közös érték tartaná össze ezt az etnikailag, történelmileg, felekezetileg teljesen eltérő, még ma is bizonyos fokig szembenálló – például a palesztinkérdés –, két résztvevős, leendő új alakulatot? Valószínűleg semmilyen!
Némi merész összehasonlítással nyugodtan kijelenthető, hogy az Európai Uniónak éppen az a fő problémája, hogy a Brüsszelben amerikai sugallatra legyártott ideológia, eszmeiség, értékrend nem alkalmazható minden tagállamra, ráadásul mindegyik kohéziós elemet mesterségesen találták ki, így aztán a legtöbb országban feszültséget okoz. A még csak most formálódó és valószínűleg még hosszabb időt igénybevevő tandem kialakításánál mindez eleve szóba sem jöhet, éppen a már említett különbözőségek okán.
Az érdek – a csábító gazdasági lehetőségek, a terrorizmusmentes élet, a klímaváltozás okozta károk leküzdése, hogy csak néhányat említsünk – lesz az a közös nevező, amely összehozhatja a két államot.
Hogy is mondta Napóleon: az ember cselekedeteit az érdek vagy a félelem határozza meg. A terrorizmus elleni közös harccal a félelem, ha nem is szűnik meg teljesen, de lényegesen alacsonyabb szintre kerül.
Marad tehát az érdek.
A szerző felelős szerkesztő