Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Készület, mosdatás

álláspont

Gyanítom, kevesen vannak, akik meg tudnák mondani, mire készül konkrétan a készülést, illetve annak közlését az utóbbi időben sormintaként használó Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett Demokratikus Koalíció. Nem vagyok naiv, sejtem, hogy pandémia és a háború következményeként ránk szakadt infláció és energiaválság okozta nehézségek belátható közelségbe hozták a bukott miniszterelnöknek, a magyar politika Fred Astaire-ének a hatalomba történő visszatérés illúzióját. Elmerenghetnénk azon, hogy ennek tisztán elméleti lehetőségkénti felrémlése is egyet jelentene a csőddel, sok százezer, millió ember tönkremenetelével, s ebben épeszű, felelős politikus nem reménykedik.

Csak hát a mögöttünk maradt évtizedek pont nem arról győzik meg az embert, hogy az ép észt és a felelősséget bőségesen adagolták volna a baloldali politikához, s az ország állapota, lakóinak jólléte bármikor is fékezőerővel bírt volna társadalommérnöki gerjedelemükre. Ahogy láthatólag az sem inti szerénységre, hogy alig néhány hónapja szenvedte el sokadik és eddigi legsúlyosabb választási vereségét az az ellenzéki összefogás, amelyiket ereje okán a DK mozgatott.

Nincs megfontolás, nincs szerénység. Készülés van. Erről árulkodnak Gyurcsány Ferenc nap nap után közzétett álszent és bornírt, helyenként az arcátlanság határát is súroló Facebook-posztjai, amelyekhez felzárkóztak a pártot körbeálló értelmiségiek és a „mérvadó” és „független” sajtó után a helyét a DK-ban megtalált újságírók is. Csuda dolgokat olvashat az ember, ha elmerül Vágó István, Kálmán Olga, Gréczy Zsolt és a többiek bukott miniszterelnököt mosdató szavaiban. Mostanában a kedvencem Gréczy, aki egyik szösszenetében úgy megvédi Gyurcsányt attól a vádtól, miszerint kormányzati teljesítménye döntően hozzájárult a Fidesz–KDNP 2010-es kétharmados győzelméhez, hogy közben a jobboldali sajtót kenterbe verően döngöli földbe Bajnai Gordont, mintha ő k…, akarom mondani, rontott volna el mindent az elődje prímán végzett munkája után. Egy másikban az őszödi beszédet védi körömszakadtáig. „Európa és a világ értette Őszöd üzenetét, amely arról szólt: így nem mehetnek tovább Magyarország dolgai. Ezért Merkeltől Sarkozyn át Bushig támogatták a Gyurcsány-kormány reformjait. (…) Az őszödi beszédet, amely nem egy nyilvános megszólalás volt, értette Esterházy Péter, Nádas Péter, Konrád György és mások.”

Lehetne idézni még, de ennyi elég. Átgondolás nélküli lendületében Gréczy végül is leírja az egész világunkat megnyomorító kettős mércét, és megvilágítja a rendszerváltoztatás utáni évtizedek legsúlyosabb magyar problémáját: nem volt itt olyan határátlépés, nem volt olyan skandallum, amelyet valakik ne értettek, ne magyaráztak volna meg, ne próbálták volna ledugni a társadalom torkán, hogy aztán az idő múltával úgy hüledezzenek a következményeken, mintha semmi közük nem lenne hozzá.

Ilyen skandallum Gyurcsány készülése is.

A szerző felelős szerkesztő