G. Fehér Péter

Vélemény és vita

Majd elvesszük!

álláspont

Sigmund Freud bizonyára botos táncot járt volna örömében, ha megéli Robert Habeck elszólását. Immáron sokadszorra igazolódott be, hogy a pszichoanalízis atyjának elmélete, amelyről sok tanulmányt is írt, minden kritika ellenére megállja a helyét a tudomány világában, mert rejtett gondolataink feltartóztathatatlanul utat törnek maguknak a nyilvánosság felé.

A német alkancellár és klímaügyi miniszter ugyanis azt találta mondani: Az Északi Áramlat–2 elindítása azt jelentené, hogy Európában megadnánk magunkat Oroszországnak. Ez a fehér zászló felvonása lenne Németországban és Európában. Nem szabad ezt tennünk.

Egy ilyen kijelentésre szokták az emberek felkapni a fejüket, és megkérdezni: Ez komoly? Hiszen sem Németország, sem pedig az unió de jure nem vesz részt a háborúban, a megadás kifejezés pedig csak egymással harcban álló felek esetében értelmezhető. Igaz, hogy a németek, csakúgy, mint több európai ország, fegyvereket szállítanak az ukránoknak, de ez még nem jelenti azt, hogy a harcokban is részt vennének.

A politológusok, történészek valószínűleg előbb-utóbb külön terminológiát fognak kitalálni erre az ellentmondásos szembenállásra, amikor egy háborúban az egyik fél embargók sorát zúdítja a másikra, igyekszik azt gazdaságilag megfojtani, miközben éppen neki van a legnagyobb szüksége a büntetni kívánt ellenség portékájára. Jelen esetben az európaiaknak az orosz gázra.

Ma már azok a német politikusok, beleértve Habecket is, akik nem is olyan régen még magabiztosan, a szokásos pökhendi, arrogáns, lekezelő stílusban azt állították, hogy nem kell az ellenség energiahordozója, megoldják a problémát, sőt már meg is oldották Németország és Európa gázellátását, szóval ők mindent megtesznek azért, hogy az energiahordozóhoz kellő mennyiségben és időben hozzájussanak, illetve a meglévő készletekkel takarékoskodjanak.

Egy újabb elmeháborodott terv szerint az EU keddi miniszteri tanácsa a földgázfogyasztás 15 százalékos, úgymond „önkéntes” csökkentését írta elő a tagállamoknak. (Magyarország egyetlenként nemmel szavazott.) Vészhelyzet esetén viszont kötelező megtakarítási célokat tűznének ki. De hogy mi a vészhelyzet, azt az uniós bizottság döntené el. Ha ez sem lenne elég, akkor ott van a vészforgatókönyv, amely szolidaritásra hivatkozva a közösségben lévő összes gázt szétosztaná a tagállamok között. Az épelméjű emberek számára elképzelhetetlen terv szerint Brüsszel elkobozná azon országok – mint például Magyarország – gáztartalékait, amelyek idejekorán gondoskodtak a gázellátás biztonságáról, és azt a hiányban szenvedő országoknak adná.

Mert ott a rettegés Nyugat-Európában, hogy mi lesz, ha tényleg ellehetetlenül a fűtés télire. Annalena Baerbock német külügyminiszter pedig már felkelésektől tart gázhiány esetén. Mit csináljunk, ha lehet, mindenki inkább végelgyengülésben, ágyban párnák közt halna meg, minthogy megfagyna a napokig tartó téli sorban állás alatt, miközben tüzelőosztásra várakozik.

Némi túlzással azt állíthatnánk, olyan ez, mint a se veled, se nélküled szerelem. Ha nincs gáz, akkor mindenáron kellene, mert felborulhat a társadalmi béke, ha meg lenne, akkor undorodva visszautasítják, mert nem „táplálják” az ellenfelet, nem is beszélve, arról, hogy a zöldenergia-programnak is keresztbe tesz, arcvesztés nélkül pedig ezt az elképzelést nem lehetne feladni.

Vagy mégis? Ursula von der Leyen ugyanis ripsz-ropsz Bakuban termett, és gázszállítási megállapodást írt alá Ilham Aliyevvel. Brüsszelben az azeri elnök neve mellé, az uniós protokoll szerint, mindig hozzátették a diktátort mint minősítő jelzőt. Arról most nincs hír, hogy az uniós bizottság elnöke a tárgyalások alatt, akár egyszer is lediktátorozta volna Aliyevet. Sőt a sajtónak eljuttatott fotók szerint bűbájosan igyekezett mosolyogni.

Tehát uniós szempontból vannak jó diktátorok, akiknek több milliárd köbméter földgázuk van, velük lehet üzletet kötni. És vannak rossz tagállamok, akiknek nincs ilyesmijük. Nekik még a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alapból jogosan járó pénzt sem utaljuk ki. Szerezzenek gázt maguknak, ahogy tudnak.

Mi van? Szereztek? Akkor majd elvesszük!

(A szerző vezető szerkesztő)

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom