Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Kérdések, válaszok

álláspont

Mindig azt gondoltam, baj van akkor, ha egy embernek vagy egy közösségnek több válasza van az élettel, a létezéssel kapcsolatban, mint kérdése. Nem azért, mert a lanyhuló kíváncsiságot mutat – bár már ez önmagában is beszédes tünet lehet –, hanem mert mentális tunyaságról tanúskodik, érzéketlenségről, a problémák és megoldásuk lehetőségeivel kapcsolatos fogékonyság megkopásáról, a kreativitás, a rugalmasság elvesztéséről. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek egyik kultsorozatának, a robotizált és mesterséges intelligenciával bélelt jövőben az embervolt lényegének vizsgálatát a fókuszába állító Westworldnek az az egyik visszatérő kulcsmondata, hogy „Szoktak kérdéseid lenni a világoddal kapcsolatban, Dolores?”

Olvastam egy kutatásról, amely szerint lejtőre került az emberiség mentálhigiénés állapota az elmúlt évtizedekben. A kutatás évszázadok alatt kiadott könyvek szövegeinek elemzése alapján megállapította, történelmi csúcsot ért el a kognitív torzulások szintje. Ezek azok a túlzó vagy irracionális gondolatok, amelyek közvetlenül megelőzik a már betegnek mondható állapotot, a depressziót vagy a szorongást. A torzítások akadályozzák a valóság pontos érzékelését, például azzal, hogy folyamatosan erősítik a negatív gondolatokat és érzéseket. A vizsgálat szerint a torzító gondolkodás az 1980-as évek óta mutat növekvő tendenciát, a mára meghaladja az első és második világháború és a nagy világgazdasági válság okozta depressziót is. A jelenséget a társadalmi és gazdasági fejlődés, az új technológiák és a közösségi média elterjedése indukálja, s eredménye, hogy az emberek pontatlanul ítélik meg magukat, a világot és a jövőt.

Jó, jó, de mit lehet ezzel kezdeni?, kérdezheti bárki joggal. Világjelenségről van szó, amit nem lehet feltartóztatni a határon? Nyilván nem. De itt térünk vissza a kérdésekhez. Ha nem fogadjuk el a készre gyártott válaszokat, ha nem hisszük el, hogy az életünk mindig önállóan létező jelenből áll, s a velünk történteknek nincs sem oka, sem következménye, illetve az előbbi kedv és érdek nélkül eltörölhető vagy átszínezhető, akkor talán enyhíthető. S nem állunk teljesen kiszolgáltatottan az előtt, amit ránk hoz az idő.

„Jaj annak a fajnak, amely nem áll meg a keresztúton, mielőtt útját tovább folytatja, mely nem teszi problémává saját benső életét, mely nem érzi hősies szükségét annak, hogy végzetét igazolja, s hogy fényt vessen történelmi küldetésére” – írta José Ortega y Gasset egy másik korban, s ha lefordítjuk magunknak, azt mondhatjuk, a ránk zúduló bajok közepette fontos tisztába jönnünk a helyzetünkkel, ahogy azzal is, ki és mi vihet bennünket előre.

De a legfontosabb, hogy legyenek kérdéseink.

A szerző felelős szerkesztő