Egy beszéd margójára

Orbán Viktor beszélt Tusnádfürdőn. Nagy ívű és kínosan logikus, sokszor kellemesen szellemes volt az előadás – ezt csak azért írom le, hogy a frusztrált balliberális kollégák kiélhessék fojtott vágyaikat az obligát „bértollnokozásban”. De nem erről akarok ma szólni, jó szokásom szerint nem a felszínt nézem, hanem a látszólag mellékeset, a főszereplő helyett a karakterszínészeket, akik néha legalább annyit mondanak, mint Hamlet.

A magyar miniszterelnök felszólalásának elején botrányszag terjengett az erdélyi tájon. A módszer unásig ismert: füttyögés, bekiabálás valahonnan a hátsó sorokból, a törpe kisebbség nyilvánvaló provokációja, tudván, hogy a magyar köztévé és a Hír TV élőben közvetít. A cél teljesen világos: legyen balhé, legyen verekedés, legyen vér, lehessen mindezt megjelentetni a „haladó” sajtóban!

Nos, jelentem, nem történt semmi. Hiába sikerült összetoborozni néhány tucatnyi csürhét – sajnos, bár logikusan, Erdélyben is lehet erre embert találni –, a taps legyőzte a hörgést, a miniszterelnöki beszéd nagy sikert aratva lezajlott.

Két világ – két világnézet – két szemléletmód. 2006-ban, hasonló esetben, egészen másképpen történt. Akkor Gyurcsány és Gergényi feltüzelt, azonosítószám nélküli rendőrhordája gumibottal és lovasrohammal válaszolt a százezernyi tüntető felháborodására. A közismerten Ferenc testvér bizalmasa, a köztévé akkori elnöke, Rudi Zoltán nem volt hajlandó beolvastatni a tüntetők követeléseit, és utána, gyáván még nem is tudósítottak az országon végigsöprő demonstrációról. Úgy nagyjából ennyi a különbség. Valamint az, hogy egyébként tegnap volt a Pride, a homoszexuálisok teljesen céltalan fesztiválja. Az is békében lezajlott, mint mindig. Két kultúra, két világ. Én maradnék a mostaninál…