Olyan tényeket erősített meg a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért elnöke Tusványoson, amelyeket józan paraszti ésszel is sejt az ember, épp ezért örül, ha ezeket tudományos kutatások is alátámasztják. Fűrész Tünde egy kerekasztal-beszélgetésen elmondta, 2021-ben is elvégezték (ez volt a hatodik alkalom) a magyarok lelkiállapotát pásztázó kutatásukat, és arra jutottak: jobbak a lelkiegészség-mutatói azoknak, akik harmonikus családban, házasságban élnek, mint a társadalom többi tagjának.
Sok egyébre is fény derült. Például hogy a nők boldogságindexe felzárkózott a férfiakéhoz – érdekes adat, ebből tudjuk, hogy a kettő nem feltétlenül esik egybe, ami okot adhat némi töprengésre. Az, hogy most a két görbe szinte fedi egymást, jó hír, eszerint társadalmunkban a hölgyek és az urak egyformán elégedettnek érzik magukat. És még egy rendkívül érdekes tény: a korábbiakhoz képest a vidéken élő fiatalok elégedettségi szintje látványosan emelkedett, a városban élőké nem. A vidéki fiatalok tehát kiteljesedettebbnek, boldogabbnak érzik magukat a nagyvárosokban élő kortársaikhoz képest. Ennek okait a kutatók dolga felderíteni.
Visszatérve az alapvetéshez: a hatodik alkalommal elvégezett felmérés eredménye az a következtetés, hogy aki családban él, gyereket, gyerekeket nevel, az valamiért boldogabbnak érzi magát, mint az, aki másképp él. Mintha mindez egy rendkívül határozott válasz lenne azokra a kérdésekre, amelyeket korunk társadalma rendszeresen feltesz: érdemes-e családot alapítani, van-e értelme gyerekekkel vesződni, okoz-e gondot a karrieremben, a fejlődésemben, ha ilyen értelemben lekötöm magam, tudok-e szakmailag haladni, ha közben folyton a család ügyeivel vagyok elfoglalva? Tulajdonképpen a kutatási eredmények tükrében teljesen üresen, értelmetlenül csengenek a sorolt kérdések. Mert mi értelme sikernek, kitejesedésnek, önfejlődésnek, haladásnak, ha közben az ember nem tud igazán boldog lenni? Tényleg az a cél, hogy ott álljak a dobogó tetején reflektorfényben, tapsviharban, amúgy teljesen egyedül?
A család ezenfelül a boldogulás záloga is. Ha az ember visszaemlékszik arra, kiskorától kezdve hogyan védte, óvta a család, meglepődik annak természetes erején. Kezdve onnan, hogy a nagynénik, nagybácsik segítenek megvenni a szülőknek a tuti kerékpárt, egészen odáig, amikor „szólunk Karcsi bátyádnak, hogy járjon már közbe az érdekedben”. Családban gondolkodik az egész világ: a nemzetközi kereskedelmet folytató Kína, a görögök, a minden országban eredményes németek, az olaszok, Latin-Amerika népei, az afrikai kultúrák, a törökök és a muszlim népek. A család ősi és természetes képződmény, amely – most már tudjuk – az egyéni boldogságot, jólétet, jelenti, ugyanakkor a közvetlen és a tágabb közösségnek, a társadalomnak is alapja. Nem véletlen, hogy szerte a világban a hirdetések is a családos embert igyekeznek megszólítani, legyen szó akár izgalmas kulturális programok meghirdetéséről, vagy egy lakás, egy kanapé, egy autó értékesítéséről.
Fontos: az idézett kutatásból kiderül, abban, hogy most itt tartunk, fontos szerepet játszik a kormány tudatos családpolitikája, amelynek immár tizenkét esztendeje az a célja, hogy a családot az emberi élet alapegységének tekintse, éppen ezért segítse fennmaradását, fejlődését. Ennek alapja az, ahogy az Alaptörvény – szemben a világban létező sokféle felfogással – a családot definiálja. Régebben nem gondoltuk, hogy ilyen jogi védelemre is szükség lesz. Szükség van. Nekünk, hétköznapi embereknek ezzel nincs közvetlen dolgunk. Mi egyet tehetünk: hogy felismerjük, a család micsoda érték számunkra, és vigyázunk rá. Ez sem kevés.
(A szerző vezető szerkesztő)