Valószínűleg kevesen tudják, világunk összegörcsölődött problémahalmaza miként indulhatna el a kisimulás felé. Ahogy olvasom, nem hogy megoldási lehetőségeket nem vázol senki, egyelőre a válság(ok) egymást gerjesztő, egymásba fonódó hullámainak előrejelzése, sok esetben konkrétan az azonosítása is gondot jelent. Olyan dolgokat kell megtapasztalnunk, amilyenekről eddig maximum a történelemkönyvekben olvashattunk. Mintha a belakott, otthonos életünk tartópillérei kimozdultak volna a helyükből; a híres Tacoma-híd megmozduló, majd tésztaként hajlongó útpályáját látók érezhettek hasonlóan.
Előjelek persze voltak. A globalizációnak évtizedeken át tartó, a 2008-as pénzügyi világválsággal gazdaságilag, kulturálisan és morálisan is megbukott gyakorlata, a nyomában ébredő társadalmi mozgások, az átalakulóban lévő világrend, az erőteljes politikai polarizáció, az extrém ideológiák elburjánzása és uralomra törése mind-mind azt jelezte, előbb-utóbb a nyakunkba omlik az építmény.
Józan ésszel az ember azt gondolná, eljött az ideje a kötelékek szorosabbra fűzésének, az együttműködés megerősítésének, hiszen a ránk zúduló problémák megoldása csak közösen lehetséges, abban minden értelemre szükség van. S habár a történelem többször bebizonyította már, a kataklizmák felé vezető út mindig kicsinyes érdekekkel, rövidlátással és érzéketlen erőszakossággal van kikövezve, hihetnénk, egyszer-egyszer lehet tanulni belőle.
Úgy tűnik, sohasem sikerül. Elnézve az Európai Parlament legutóbbi, hazánkat elítélő határozatát, illetve annak unásig ismert pontjait, túl azon, hogy bajosan állnák ki a valóság próbáját, leginkább arról beszélnek, hogy kerül, amibe kerül, az EP többsége megmutatja, tök mindegy, hajlik-e bármiben is kompromisszumra a magyar kormány, nem számítanak tárgyalások, egyeztetések, megmutatják a magyaroknak, merre van előre. Valahol időn és téren kívül kell lenni ahhoz, hogy bárki azt gondolja, ez megoldást jelenthet. Hogy ezzel beköszönt majd Európában és Magyarországon is a liberális mennyország.
Ahogyan ettől nem lesz Magyarországon sem kormányzóképes ellenzék. Hiába készül Gyurcsány Ferenc, aki nem válság közepette, hanem konszolidált viszonyok között tudta tönkretenni az országot. Vagy a választáson hatalmasat bukó Márki-Zay Péter, aki miniszterelnök-jelöltként a kampányújság betűtípusával volt elfoglalva és csöppet sem mellesleg azt ígérte program gyanánt, amit jelenleg a kormány a válság miatt bevezetni kénytelen.
Azt hiszem, ennyi bajjal a nyakunkban jó lenne ráébredni itthon és Brüsszelben is: csak a matematikában van úgy, hogy két negatív szám szorzata pozitív. A politikában, ha valaki elveszíti a választást és kiderül róla, hogy nem kormányképes, abból sehogyan sem következik, hogy rá lenne szükség.