Éppen az inflációs fagyiját nyalta, a szokásos két gömb helyett csak egyet – és a heti három alkalmat is kettőre szorította vissza –, amikor J. Károly fogába belehasított a fájdalom.
A villamosmegálló felé ballagott a délutáni kánikulában, a félig nyalt fagylalt szétkenődött az arcán, kicsi még a fülébe is jutott belőle. Nem tudta hirtelen, hogy melyik kezével kapjon az állkapcsához, mert az egyikben az aktatáskáját, a másikban a tölcsért tartotta, harmadik keze pedig nem volt. Ellentétben a büfés Eszterrel, aki olyan gyorsan számolta föl a hosszú sorokat is, mintha lenne még egy keze. Egy alkalommal félénken meg is jegyezte ezt a nőnek, mikor ő került sorra, és Eszter csak annyit mondott erre, hogy: „Ne túlozzon, kedves Károly, nekem is csak két kezem van, viszont mind a kettő aranyból!”
J. Károlynak hirtelen az jutott eszébe, hogy milyen jól jön most egy aranykéz, az ugyanis befektetésnek sem rossz, akinek van pénze, az aranyat vásárol. S úgy látszik, hogy ez a büfés Eszter családjában valamilyen meghatározó tulajdonság lehet, mert fölvillant előtte Eszter nagynénjének aranyfoga.
Most azonban saját fogának sorsa elterelte a figyelmét úgy a fagylaltról, mint a kánikuláról, nem beszélve Eszter nagynénijéről és az inflációról. A villany- és gázszámla miatt annyira nem aggódott, mert jóval az átlag alatt fogyaszt. Fennmaradó szabad kapacitását akár meg is hirdethetné.
A fogorvost viszont nem kerülheti el, bármennyire szeretné. Ez a foga, az alsó jobb hatos, az elmúlt hetekben legalább harmadszor jelezte neki, hogy nem kellene annyit rágódnia olyan dolgokon, amelyekbe kevés a beleszólása.
S micsoda véletlen! – Ahogy fölpillantott, egy feliratra lett figyelmes: „Gyorsfogászat”. Az nem is baj, ha gyors, gondolta J. Károly, legalább hamar túl lesz rajta, de vajon mennyibe kerül?! Mindenesetre elindult a felirat irányában, hátha talál bent valamilyen árlistát is.
Ám ahogy közelebb ért, megállapította, hogy új szemüvegre is szüksége lenne, nemcsak új fogra, mert bizony a feliratot kicsit félreolvasta. A táblán ugyanis ez állt: „Gyorsfodrászat”.
A hasogatás hirtelen elmúlt, egy zsebkendővel a fagylalt el nem nyalt másik felét is letisztogatta az arcáról és fülcimpájáról, s mikor kissé még ragadós tenyerével izzadt fejét végigsimította, ismét azzal szembesült, mindegy, hogy gyors-e vagy sem, hamarosan fodrászra sem lesz szüksége.
(A szerző irodalomtörténész)