Kibicek és/vagy fogadatlan prókátorok

A hanyatló, halódó és erkölcsileg a semmibe hulló Róma juthat eszünkbe, ha a jelenkor magukat modernnek és az igazság egyedüli letéteményeseinek gondoló európai és a példaképükül szolgáló egyesült államokbeli vezető réteg életmódját nézzük. Tisztelet a nem túl sok kivételnek, pöffeszkedő, magabiztos gazdagok, velejéig romlott, a mások életébe folytonosan beleavatkozó politikai szereplők ezek az emberek.

Mindent elborító hazugságtenger, kötelező kvóták előírása – no nemcsak a hátsó szándékú menekültáradat befogadását illetően, hanem a gondolkodást, az életmódot illetően is – jellemzi politikájukat, s leginkább az az önteltség, miszerint a dolgok rendben vannak, nincs vész és főképp nincs semmi fontos teendő. Nyugodtan grasszálhatnak az illegális bevándorlók, éghet a hőségtől a Balkán, Görögország és Itália, támadhat a covid, nem számít. Az sem zavarja őket, hogy az egész Európai Unió az összeomlás jeleit mutatja. Arrafelé kicsire nem adnak, a nagy meg nem számít, ahogy a közmondás tartja.

Van viszont egy fontos elfoglaltságuk, immáron évek óta. Velünk szórakoznak. Velünk, magyarokkal. Szünet nélkül. Ugyanis csak a vak nem látja, hogy az unió már jó ideje lényegesen többet foglalkozik Magyarországgal, mint a saját problémáival. Rendre azt játsszák el, hogy a legnagyobb gond ez idő tájt a magyar jogállamiság helyzete. Naponta emiatt szörnyülködnek, méretes hazugságokkal szórakoztatják az uniós polgárokat, s ha tetszik, ha nem, akkor is így van: pofozógépnek tekintik országunkat. Évek óta bajuk van például a magyar igazságszolgáltatással, miközben, hogy csak egyetlen jellemző példát említsek – ezt a magyar sajtó már évekkel ezelőtt megírta – a végtelenségig öntelt Németországban és Franciaországban a bírák kinevezése egy egész életre szól. Magyarán bebetonozzák a saját embereiket. Így aztán biztosítva van, hogy a dolgok a jog asztalánál nemigen változnak, helyet ott csak a kivételezettek kapnak, ezek szerint örökre.

Ez tényleg csak egyetlen példa a sok közül. A leginkább felháborító viszont az, amit naponta tapasztalhatunk; jogot formálnak arra, hogy felülírják és elbírálják a magyar emberek döntéseit, és folyamatosan támadják a törvényesen megválasztott kormányt. Nyilvánvalóan azért, mert nem dőlt és nem dől be az általános őrületnek, amely – persze cseppet sem véletlenül – eluralta a világot. Melynek következményeképpen ma az számít hősiesnek, aki kitűzi hivatalának vagy lakásának ablakába a szivárványszínű zászlót, vagy aki fogadatlan prókátorként, egy-egy sportág világhírű képviselőjeként hittérítő szerepre vállalkozik egy idegen országban, amely cseppet sem kér az ő LMBTQ-propagandájából.

Az ilyen emberek mai korunk „hős” ellenállói, akiket amúgy semmi bántódás nem ér, az ostoba sajtó viszont piedesztálra emeli őket. Hogy ilyenkor mit gondolnak a világ történelmének még élő hősei, akik életük kockáztatásával és számtalanszor a halál torkában álltak ellen a gonosz szándékoknak, arról most ne essék szó, bár gyakran gondolom, nem ártana megszólalniuk s elmondaniuk, hogy Európa ma a nemzetek temetkezési helye, s minden szép eszme elárulója lett. Csak szerényen kérdezem, mikor tapasztalta Európa bármelyik országa, hogy Magyarország szünet nélkül bírálgatná őket, jogállamiságuk hiányaival példálózna, s naponta pellengérre állítaná politikusaikat, ismert embereiket. Ők ugyanis rendre ezt teszik velünk.

Ám ami igazán meglepett a minap, s valószínű nem csak engem, hogy ebbe a csörtébe, mármint a magyarokat folyton bírálók közé az Egyesült Királyság, pontosabban annak „illusztris” sajtója, a BBC is beszállt, amikor megpróbálta Varga Juditot, a magyar igazságügyi minisztert padlóra küldeni. Nem sikerült, persze, ám az mégiscsak furcsa, hogy egy, az unión immár kívül lévő ország is nekünk próbálja „osztani az észt”. Kibicnek semmi sem drága, mondhatjuk, de egy, az uniótól elbúcsúzott országtól igencsak furcsa ez a támadás. Ha valaki nem tudná, kibicnek azokat az embereket nevezzük, akik felelőtlenül olyasmibe ütik bele az orrukat, amihez egyrészt semmi közük nincs, valódi ismeretük sincs róla, viszont imádnak kritizálni.

No, ilyen emberekkel tele van a padlásunk, legyenek hazai kibicek vagy „nemzetköziek”, főképp azóta, amióta tagja lettünk az Európai Uniónak. Aki a minisztert kérdezte, ilyesféle ember. Mindenki, aki Angliában megfordult, vagy akár csak egy kicsit is foglalkozott a királyság helyzetével, képes lenne kellemetlen kérdéseket feltenni az angol politikusoknak, de normális ember nem tesz ilyet, mert nem óhajt a fogadatlan prókátor szerepében tetszelegni, no meg lehetősége sincs kellemetlen kérdéseket feltennie.

Viszont ami a bennünket érő szinte mindennapos bírálatokat illeti, azokról egy ideig azt hittük, hogy kibicek és fogadatlan prókátorok tolmácsolják. Csakhogy immár nagyon is kilóg az a bizonyos lóláb. Ugyanis jó ideje napnál világosabb, hogy nem fogadatlan prókátorok ők, hanem sokkal inkább fogadottak. Az ő hátsó szándékaik megegyeznek az uniós főemberek és a háttérhatalom szereplőinek szándékaival. Mert, kérdem én, mi köze a BBC-nek Magyarországhoz? Kivált az unióból eltávozott országként? Tud-e bizonyítékot szolgáltatni arra, hogy nálunk nincs sajtószabadság? Ha tud, miért nem mondja? Van valami báj abban, amikor egy riporter bizonyítékok nélkül állít olyasmit, amit nem lenne nehéz bizonyítani. Ám bizonyíték még véletlenül sem került elő. Egy miniszter nem kérdezheti meg, de sokan szívesen megkérdeznék ettől az erőszakos úrtól, hogy vajon olvasta-e Ulfkotte könyveit? Vagy lapunk kitűnő munkatársának, Rab Irénnek a cikkeit, amelyekben kétséget kizáróan bizonyítja, mi mindenről nem számol be, mi mindent hallgat el például a német sajtó.

Őket nem meri megkérdezni a sajtószabadságról? (Mellesleg nem értem, miért nem küld el a kormányunk egy paksaméta magyar ellenzéki lapot, mondjuk egy hét termését a BBC-nek, gondosan angolra fordítva?) No, de menjünk tovább! Az úr azzal is vádolt bennünket, hogy nem vagyunk hajlandók elfogadni az unió bíróságának szabályait és értékeit. Hogy mik az értékei, azt szintén elfelejtette megvilágítani. Az azért érdekelne, ők vajon miért léptek ki az unióból, ha ennyit emlegeti az értékeket? Ám erről nem esett szó, de azért megjegyezzük, értékeket nem szokás elhagyni! Sem például aranyékszert, sem eszmei értéket. A meglehetősen arrogáns úr azt is mondta, aláírtuk a demokratikus kormányzásról, a jogállamiságról, a független igazságszolgáltatásról, az emberi jogok tiszteletben tartásáról szóló okiratokat, amikor beléptünk, de nem teljesítjük ezeket az alapvető normákat, követelményeket. És erről a „nem teljesítésről” sem volt képes egyetlen hiteles és konkrét példát sem felemlegetni. Itt már mindenki, aki a beszélgetést meghallgatta, rájöhetett, kik, milyen emberek világosíthatták őt fel a magyar viszonyokat illetően.

Mindenesetre meglehetősen megalázó – vidám alaptermészetűek szerint meg valószínűleg vicces – ha egy arrogáns ember csak kioktató modorban képes megszólalni, s minden konkrétum nélkül annyit tud ismételgetni, hogy Magyarország semmibe veszi az alapértékeket. Melyek közé a BBC képviselője szerint beletartozok maga Vera Jourová, aki előzetes letartóztatásban ült korrupció gyanúja miatt, tudniillik őt a beszélgetés során valamiféle példaképként emlegette.

Én is ismételgetek akkor. Mégpedig újból feltenném a kérdést, hátha egyszer válaszol rá valaki: miért is lépett ki az unióból az Egyesült Királyság? Csak nem az uniós alapértékek zavarták?

(A szerző újságíró)