A film végére J. Károly látása kissé elhomályosodott. Előbb azt gondolta, hogy azért, mert a választása megint egy romantikus történetre esett, és pillanatnyi látászavarát a könnyei okozták. A nő elutazott, mielőtt a férfi bevallotta volna az iránta táplált érzelmeit. Csak akkor suttogta el félszegen az arcát dermedt lávaként beborító vallomást, hogy „szeretlek”, mikor a vonat kifutott a pályaudvarról.
A fürdőszobában megmosta karikás szemét, alaposan szárazra törölte, majd megtisztogatta a szemüvegét is. Odasétált Karcsihoz, a teknőséhez, röviden elmesélte neki, hogy mi történt a filmben, Karcsi romantikája azonban véget ért a salátalevélnél. J. Károlynak közelebb kellett hajolnia, hogy megállapítsa, kell-e utánpótlás a salátából.
Ismét megtisztogatta szemüvegét, s mély sóhajtások közepette olvasni kezdte a büfés Esztertől kölcsönkapott magazint. Nőknek szóló újság volt, de J. Károly szívesen lapozgatta a lelki tanácsadás és „ötvenen túl” rovatokat, az életmódtippeket és a „hogyan gondozzuk virágainkat” képes mellékletet. Néha meg is beszélik, mit gondoljanak egyik vagy másik kérdéssel kapcsolatban. J. Károly mostanában egyre inkább hajlott arra, hogy ugyanazt gondolja, mint Eszter.
Most viszont nem gondolt semmit, mert nem látta a betűket. Se közelről, se távolabb tartva magától az újságot. A szemüvege tiszta volt, a szeme sem könnyezett, nem érezte, hogy elfáradt volna, csak a szöveg folyt össze előtte.
„El kell mennem egy optikushoz”, állapította meg J. Károly. Már két hónappal ezelőtt is észrevette, hogy néha elhomályosul előtte a szöveg, és kísérleteznie kell a megfelelő távolsággal. A szembejövő embereket azonban egyértelműen csak közelebbről ismerte föl.
Azt nem bánta, hogy az osztályvezető arca is ködszerűen jelenik meg előtte az irodaajtóban – mióta megint nem kapott fizetésemelést, csak kötelezőpótlék-kiegészítést, az osztályvezetőt a háta közepére kívánta az egész igazgatósággal együtt. Nem púpként persze, cipel így is elég terhet, inkább szemölcsként, amit nyár végén le fognak műteni róla. Legalábbis a várólista szerint, ha nem tör ki megint a járvány.
Az optikusnál nincsen várólista, mert a vizsgálatért fizetni kell, s az új szemüvegért is, beleértve az inflációt, noha elképzelni sem tudta, mennyi gáz vagy olaj kell a lencsék elkészítéséhez. Négy éve jó munkát végzett az optikus, J. Károly egészen idáig megfelelően látott, a keretre pedig nem kell külön költenie, jó lesz ez a mostani, a barna műanyag kerettel.
A bejárati ajtón a „Zárva” felirat lógott. J. Károly nem értette, miért éppen most zár be az optikus, mikor annyi embernek romlik a látása, köztük az övé is. Ekkor egy keskeny kartonlapon észrevett egy gyöngybetűkkel kanyarított szöveget. Közelebb hajolt, s ezt olvasta: „Jól csak a szívével lát az ember.”
(A szerző irodalomtörténész)
