Vélemény és vita
A jogállamiság képmutatása az Európai Unióban: Spanyolország, a tökéletes ellentmondás
Az Európai Unió folytatja a „jogállamisági„ keresztes hadjáratot. Magyarország eddig egyetlen eurót sem kapott a helyreállítási alapból
Az EU indokai? Nem tartják be a jogállamiságot. Amennyiben ez minden tagállammal kapcsolatban így lenne, ez a téma még pozitív is lehetne. Nem ez történik, viszont látjuk, hogyan szolgáltat mindez ürügyet arra, amit Magyarországgal és Lengyelországgal tesznek.
Miért ez a két ország? Magyarország és Lengyelország is megkülönböztette magát a többi tagállamtól, mivel nem az európai entitás progresszív menetrendjét akarja követni, hanem a saját politikai útját járja. Nem akar alárendelődni politikájában semmilyen felette álló szupranacionális entitásnak. Hasonlóképpen ezek az országok elítélik az Agenda 2030-at (az ENSZ fenntartható fejlődési programja, a szerk.), ami szintén szúrja az európai bürokraták szemét.
Már az Európai Helyreállítási Terv első csekkjéhez vezető tárgyalások során kemény kritikával illették Lengyelországot az európai liberálisok. Eléggé érthetetlenül, hiszen Lengyelország és Magyarország szerepe az ukrán menekültek befogadásában példaértékű, és mégsem kapnak érte semmit.
Mi a probléma a jogállamiság megkövetelésével? Ahogy már korábban is említettem, nem lenne gond, ha mindenkitől egyformán követelnék, ez azonban nem így van. Az egész pusztán politikai eszközzé vált. Mi több, Paolo Gentiloni biztos 2022 januárjában bevallotta, a pénz a magyar gyermekvédelmi törvény miatt nem jut el Magyarországra. Ez sérti a hatályban lévő uniós szabályokat és szerződéseket, mivel az oktatásért a tagállamok felelősek, nem pedig az Európai Unió.
Nézzük hazám, Spanyolország példáját. Spanyolországban a lengyelországihoz nagyon hasonló rendszer van. Vegyük az alkotmánybíróságot, ezt a nagyon fontos testületet, amely azt hivatott eldönteni, hogy a törvények alkotmányellenesek-e? Nos, az alkotmánybíróság a király által kinevezett 12 tagból áll; közülük négyet a kongresszus javasol háromötödös többséggel; négyet a szenátus, ugyanúgy, kettőt a kormány, kettőt pedig az Általános Igazságszolgáltatási Tanács. Hogy érthető legyen, a 12 bíró közül 10-et politikusok választanak. Spanyolországban általában amikor egy pártnak többsége van a kongresszusban, akkor a szenátusban is többsége van, és ha ez a párt kormányoz, maga is kinevezheti a 10 bírót. Elmagyarázná nekem valaki, hol van itt a jogállam?
Sőt 2021-ben az alkotmánybíróság megújításának elmaradása után, mivel ehhez 3/5-ös többség szükséges, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (a Spanyolországban koalícióban kormányzó pártok) meg akarták reformálni a törvényt, hogy egyszerű többséggel megújítható legyen az AB. Ezt az ellenzék keményen bírálta, mert újabb támadás volt a jogállamiság ellen. Mit tett Brüsszel? Figyelmeztette őket egy kicsit, semmi több.
Ezzel azonban még nincs vége a dolgoknak. Menjünk vissza 2020-ba. A Covid–19 által okozott világjárvány minden országot sújtotta, és minden kormánynak cselekednie kellett. Nos, a szocialista Pedro Sánchez vezette spanyol kormány úgy döntött, hogy kihirdeti a vészhelyzetet, hogy 47 millió spanyolt otthonába zár, vagyis megkezdődött a lakhelyelhagyási tilalom. Ezt a vészhelyzetet kétszer is kihirdették, és az alkotmánybíróság mindkettőt alkotmányellenesnek nyilvánította egy évvel később. Vagyis a spanyol kormány kétszer is figyelmen kívül hagyta az alkotmányt. Történt valami? Volt megtorlás? Politikai következmények? Lemondások? Semmi. Nem történt semmi. A kormány megúszta, hiába követett el két törvénytelenséget. Mi lett volna, ha Orbán vagy Morawiecki teszi ezt? Nagy cirkusz lett volna, a teljes progresszív média tekintélyelvűségről kiabált volna a vezércikkeiben, záporoztak volna a „diktátorok”. Ám ebben az esetben egyetlen nemzetközi médium sem mondott semmit.
Sánchez elnök illegálisan bezárt 47 millió embert, megfosztva őket a gyülekezési jogtól. Nem tudtunk közlekedni az autonóm közösségek között, még az önkormányzatok között sem! Ilyen még sosem történt. És illegális volt. Néhányan biztosan azt gondolják, hogy „jó, de kivételes helyzet volt”. Az volt. De a cél nem szentesíti az eszközt. Sőt Sáncheznek volt politikai eszköze, hogy mindezt helyesen tegye: a szükségállapot. Nem használta. Az utcára való kilépésért és az utazásért kiszabott pénzbírságot most vissza kellene fizetni a polgároknak.
Ezzel vége a spanyol botránynak? Semmiképpen. A legfelsőbb spanyol testület, a kongresszus is az alkotmánybíróság nyilatkozata szerint alkotmányellenesen lett bezárva, vagyis a szocialista kormány három alkalommal szegte meg az alkotmányt, és ennek semmilyen politikai következménye nem lett.
Most biztosan azt gondolják néhányan, hogy ezzel itt vége, de nem. A spanyol kormány folytatta. Az Állami Legfőbb Ügyészség az a szerv, amelyet az alkotmány azzal bíz meg, hogy az igazságszolgáltatásról gondoskodjon „a törvényesség, az állampolgári jogok és a törvény által védett közérdek védelmében, hivatalból vagy az érdekelt felek kérésére, valamint hogy vigyázzon a bíróságok függetlenségére és előmozdítsa általuk a társadalmi érdekek kielégítését”. Ennek a testületnek apolitikusnak kellene lennie, de Sánchez nem törődik ezzel. Ezért a saját igazságügy-miniszterét, Dolores Delgadót nevezte ki főügyésznek, ami példa nélküli a spanyol demokráciában.
Ez lenne a jogállamiság? Nyilvánvalóan nem. Egyetlen jogász vagy politológus sem fogadná el annak. Mi több, még a szenátus sem tudja fékezni a kormányt, hiszen az utolsó szó mindig a parlamenté.
A spanyol példa láttán egyesek azt gondolhatják, hogy az Európai Unió biztosan intézkedett, hogy ez megváltozzon. Nos, sajnálattal kell közölnöm, hogy nem. Vajon mi az oka ennek? Kormányunk maradéktalanul követi az Agenda 2030-at.
Spanyolország volt az első tagállam, amely megkapta az európai alapok első kifizetését és az első olyan ország, amely megkapta a másodikat is. Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke volt az első, aki gratulált nekünk ahhoz az úthoz, amelyen elindultunk. Kész őrület! Mi vagyunk az egyetlen OECD-ország, amely még nem tért vissza a válság előtti szintre, ahol a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, ahol a legnagyobb mértékű a fiatalok munkanélkülisége, az egyik legeladósodottabb ország, amelyik a legrosszabb gazdasági adatokkal rendelkezik, és az, ahol az egy főre jutó GDP évről évre csökken. A felsorolást folytathatnánk.
Az a helyzet, hogy Von der Leyent vagy az EU-t nem a jogállamiság érdekli, hanem az, hogy az országnak milyen politikai programja van.
(A szerző spanyol újságíró, politológus, a Filosofía Política projekt alapítója)
