Versenyhátrány

„A modern társadalom alapja, hogy verseny van, aki jobban teljesít, az a felszínen marad, aki pedig nem, az lemarad, vagy elbukik” – hangzott akkoriban a magát haladónak valló közgazdasági tan.

És mit látunk most, napjainkban? A fejlett nyugati hatalmak, amelyek annak előtte nekünk szolgáltak példaképül, most éppen a versenyt akarják kiiktatni Európában, az elvakult terv szerint már jövő év elején alkalmazni kellene a megemelt társasági adót az unióban. Egységesen tizenöt százalékos társasági adót akarnak bevezetni, kötelezően minden egyes ország számára. Tehát azok a gazdaságok, amelyek olyan jó hatékonysággal dolgoznak, mint például a magyar, és megengedhetik maguknak, hogy alacsonyabb terheket rójanak a társaságokra, így növelve versenyképességüket – nálunk kilenc százalék ez az adófajta –, egy perc alatt elveszítenék a megszerzett előnyt, amelyet nagy munkával küzdöttek ki maguknak.

Naná, hogy ez az erőszakkal bevezetni kívánt módszer a fejlett nyugati országoknak kedvez. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ez az elképzelés rendkívül veszélyes, Európában ugyanis háború van: egekben az energiaárak, a kamatok és az infláció, a beszállítói láncok pedig megszakadtak.

Ebben a helyzetben az európai termelővállalatok adóterheinek növelése súlyos problémákat okozna. Arról már nem is beszélve, hogy a megemelt társasági adó európai bevezetésével Közép-Európa járna a legrosszabbul. A fegyelmezett költségvetési politikáknak köszönhetően ugyanis itt a legalacsonyabbak a munkát és a vállalkozásokat terhelő adók, amennyiben drasztikus emelésükre kerülne sor a globális minimumadó bevezetésével, a térség végletesen leszakadna a kontinens nyugati feléhez képest.

Ha bárki is azt képzeli, hogy mindez megmarad a gazdaságpolitika keretein belül, akkor nagyon téved. A történtek mögött egy mérgezett gondolkodásmód áll. Merthogy nemcsak a gazdaságban, de a társadalomépítés és a kultúra területén a haladók már előzőleg megkezdték a verseny kiiktatását. Hogy ez egy merész állítás? Lehet. Viszont aligha értékelhetjük másképpen azt a jelenséget, amikor a magát szabadnak mondott sajtó, legyen az bárhol is a világon, mindent megtesz azért, hogy a másként gondolkodók még véletlenül se jussanak szóhoz. Ugye ismerős a módszer? A közösségi oldalak tartalmát cenzúrázzák, a vezető orgánumokat maguk alá gyűrték.

A nekik nem tetsző véleményeket képviselők ellen lejárató kampányt folytatnak. Nincs az az eszköz, amelytől visszariadnának. Aki csak egy rossz szót is mer szólni az illegális bevándorlókra, a genderideológiára, az eltörlés kultúrájára, a „zöld” energia átgondolatlan és túlzott bevezetésére, az hamar egzisztenciális problémákkal találja magát szemben Nyugaton.

Ebben az esetben még az a kiskapu sincs, mint anno a kádári rendszerben, vagyis a tűrt, de nem támogatott gondolatok elviselése. Manapság a haladók hallani sem akarnak hasonló feszültséglevezető szelepek meglétéről. Csak támogatott ideológia és gazdaságpolitika létezhet. Vagyis tudatára kell ébrednünk, hogy miközben folyik a progresszívek kampánya az „európai értékek” megvédéséért, ezekbe az „értékekbe” nem férnek bele sem a gazdaságpolitikai különbözőségek, sem a társadalalomépítés illiberális demokráciájának módszerei, sem a kultúra sokszínűsége.

Akkor miért csodálkoznánk rajta, hogy Németországban Lenin-szobrokat állítanak?

(A szerző lapszerkesztő)