Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Olvasmányaink hatása a valóságképünkre

Szobakatedra

Legutóbb a könyvek hatásáról Szabó Lőrinc példáin keresztül is gondolkodtunk. S ez utóbbi szónál már rögtön föltűnhet, hogy nem sokat beszéltünk a könyvek gondolkodásra kifejtett erejéről, noha a világ és önmagunk közvetlen megfigyelésének, valamint az így fölfedezett jelekből levont következtetések elrendezésének módszere akár erre is utalhat. A cél elérése érdekében alkalmazott következetes eljárásmód (a módszer) menete tudatos, az eredményt azonban a megismerési szándék érvénye mellett a véletlenszerűnek tűnő elemek is alakítják. A gondolkodás intellektuális cselekvés, otthona ugyanúgy az agy, mint ahogy a valóságkép megteremtésének helye is a neuronok közötti ingerületátvivő kapcsolatokban képződik.

Valóságképünk alakulását nem kis mértékben befolyásolják az olvasmányaink, hiszen azok is olyan ingerek sokaságát alkotják meg, amelyek az ingerküszöb elérése esetén működésbe hozzák agyunkban az akcióspotenciál-hullámokat. Így történik ez például akkor, amikor Rejtő Jenőn szórakozunk, amikor Krúdy Gyula érzéki szövegeinek adjuk át magunkat, vagy amikor Weöres Sándor ritmusjátékai kerítenek a hatalmukba, szürreális asszociációi járják át az ioncsatornákat, és A teljesség felé ős-tudása rezegteti meg agysejtjeink membránjait.

Ha egymás mellett olvassuk ezeket a szépirodalmi és a különböző természettudományos (például biológiai vagy kvantumelméleti) munkákat, nem dobva félre a matematikai és a filozófiai olvasmányokat sem, az egyikből szerzett információ önkéntelenül is összekapcsolódhat a másikkal. (Hasonlóan ahhoz, mint amikor elénk villan egy gyorsétteremlánc reklámszövege, majd elolvasunk egy egészségkalauz cikket a felelőtlen táplálkozási szokásaink következményeiről – noha az emberek nagy része aztán gondolkodás nélkül a könnyebb megoldást választja.)

Ha tudjuk, hogy egy regénybeli történetet (például Cervantes pikareszk regényét, a Don Quijotét) nem lehet egészében megfeleltetni az általánosan elfogadott valóságnormáknak, ez az olvasmány akkor sem múlik el nyomtalanul bennünk, mert kivált valamilyen hatást. Mint ahogy Weöres Sándor Szembefordított tükreinek első két sora szintén elindít egy olyan értelmezési és önmegismerési folyamatot, amely (át)alakítja a valóságunkat. „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. / Hiányosságom váljék jósággá benned.”

Ezeket a sorokat valaki nem érti, így félreteszi; valaki ostobaságnak tartja, és inkább egy tévés valóságshow örömeiben sározódik; valaki feloldhatatlannak véli a benne foglalt oximoront, de túlságosan fáradt vagy kedvetlen, hogy elmélkedjen rajta – tehát mindegyikük reakciója is része lesz a saját valóságuknak. Más pedig azt mondja (mert az ő valósága azon az „egyetlen ismereten” nyugszik, hogy „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”): ez a nagyszerű bölcseleti prózai epigramma magába tükrözteti a „torzítatlan létezés” titkát, az „összhang állapotát”.

Tegyük félre azt a filozófiai akadékoskodást, hogy nincs is általánosan elfogadott norma, kezdve onnan, hogy a valóságtudatunktól független; hogy a valóságot csak akkor észleljük, amikor a megfigye-lő és a megfigyelt dolog ugyanabban a világban lép kölcsönhatásba egymással; s hogy a valóság igenis személyhez kötött, hiszen a megismerés mindenkinél más, az egyén adottságaitól függően, ezért a valóságra vonatkozó következtetéseink is eltérők. Az ontológiai, episztemológiai és fenomenológiai álláspontoknak mégis van egy közös fonatuk.

A lételmélet – Arisztotelésztől Wittgensteinig – nem a létezővel, hanem magával a létezéssel foglalkozik, tehát hiába próbál a tapasztalat felől közelíteni, végül a transzcendens kereteket jelöli ki. Az ismeretelmélet olyan kérdéseket is boncolgat, mint a hit és a tudás kapcsolata, de nem képes rá válaszolni, hogy a hit mikor és mitől válik tudássá. Akik a jelenséget, a fenomént vizsgálják, az egyén viselkedésére koncentrálnak, és ebbe az is belefér, hogy ha egy tárgyat valóságosnak látunk, még nem biztos, hogy az, de keletkezik egy olyan élményünk, hogy láttuk. Mindegyik megközelítésben ott van tehát valamilyen fizikai bizonytalanság – nem is mennek velük sokra a természettudományok, a módszereik azonban kölcsönösen hatnak egymásra.

A valóságok összeütközéséről és az olvasmányok valóságképző szerepéről szóló történetek sorában a prózairodalomban talán az egyik legismertebb a fönt már említett Don Quijote példája (hazai rokona Pongrácz István a Beszterce ostromából, a Mikszáth-regény felvidéki főura). A spanyol nemes is olvas, mégpedig lovagregényeket, és annyira a hatásuk alá kerül, hogy egyszerre maga is egy középkori lovagnak képzeli magát.

Minden tárgy, dolog és személy átalakul a tudatában, és olyan jelentést vesz föl, mint az általa kedvelt-ismert irodalmi világban. Képzelete átveszi korábbi valóságának helyét, és amikor a környezete nem kevés erőfeszítés után ráébreszti erre, betegsége, majd halála elkerülhetetlenné válik. Mindenki azt mondja rá, hogy megbolondult, pedig csak a fikciós egyezmény vált nála létigazsággá. Ha pedig valaki elveszíti önnön létezésének valódiságába vetett hitét, életének céljaival együtt, akkor meg fog semmisülni a hitével vagy éppen az illúzióival egyetemben.

Ám a jelentés ennél jóval rétegzettebb, s ez az allegóriának abban az írói értelmezésében is benne rejlik, hogy a valóságok összeütközése tulajdonképpen az erkölcsök összecsapása. A Cervantes által kitalált Don Quijote saját valóságaként megalkotott lovagkora ugyanis sokkal erkölcsösebb, mint azé a világé, amelyben él, ezért egyáltalán nem nevetséges figura ő, hanem tragikus, hiszen az értéktelen győz az értékes fölött.

Kicsit sántító hasonlattal olyan ez, mintha valaki eladná a fővárosi lakását, hogy vásároljon egy eldugott tanyát, ahol önellátó digitális nomáddá válna, aztán a fővárosban hoznának egy olyan törvényt, hogy ezeket a tudatlan nomádokat be kell zárni egy elmegyógyintézetbe. Ott pedig halálba sorvadna, mint Kármán József Fannija, akit őszinte érzései és el nem követett bűnei miatt bélyegeznek meg.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Főispánfrász

ĀFricska. Jelentem tisztelettel, megvan az új ellenzéki gumicsont