Domonkos László

Vélemény és vita

Leckekönyv helyett

Huszonévesekkel – gyerekeim barátaival – beszélgettem-vitatkozgattam hosszasan a minap: alig pár nappal voltunk a máris legendás (történelminek ugyan nem, legföljebb csak sporttörténelminek nevezném) angol-magyar meccs után

A fiatalok nem értették, miért, mitől is olyan nagyon világ-, de legalábbis országrengető egy, különben klassz futballgyőzelem, végtére is ez csak egy sportesemény, ami meg a magyar nagyságot-büszkeséget illeti, ott vannak teljesítménynek a nagyjaink, Neumann Jánostól Teller Edéig, Szent-Györgyi Alberttől Móricz Zsigmondig, a tudomány, a szellem, a kultúra, a művészetek számtalan területének nagyjaiig. Akkor? Igazán ne mérje már senki ezt a Sallai Rolandot vagy azt a Szoboszlait hozzájuk, nem?

Az udvarias, de eltökélt és határozott érvekre, úgy éreztem, egy pillanatra el kell némulnom. Én Puskásék korát ugyan nem, de Albertékét már átéltem, olvastam Moldova György A verhetetlen tizenegyét, és úgy éreztem, értem-érzékelem is a belőle sugárzó finom iróniát. Arra is emlékeztem, a hatvanas évek végén, a már mindinkább hanyatló fociragyogás vége felé mi magunk is mennyit vitatkoztunk azon, mennyire népbutító mákony is voltaképpen a futball (a szintén váltig rajongott beat-zenével együtt), kommunizmus korabeli panem et circenses – olyan cirkusz, amivel a modern kor, a huszadik század második fele lát el bennünket, eszi, nem eszi, nem kap mást…

Mindezt el kellett (volna) mesélni-magyarázni, de helyette eszembe jutottak a hetvenes évek, amikor – már jóval idősebben – ujjongtunk a legjobb négy közé jutáson az Eb-n, felfedeztük Nyilasit meg Törőcsiket, és ugyanúgy néztük az argentínai vébét, mint 2016-ban azt az emlékezetes Eb-t. Nem tanultunk a saját leckénkből, fittyet hánytunk a saját megszenvedett felismeréseinkre, önnön intellektuális fejlődésünk komoly lépcsőfokaira?

Az ifjak már a nemzeti büszkeség kérdéskörénél tartottak, hála a Fennvalónak: igen, Teller Edére, Móriczra, a kultúránkra, a tudó-sainkra, a tehetségünkre, nagy történelmi hőseinkre hivatkozva, de… Nézd meg, Laci bácsi, kik alkotják a meccsre járók többségét?

Ezt az enyhén elitista, de nem minden valóságalapot nélkülöző érvet hallva megdöbbentem. Hát hiszen éppen ez az! A futballmeccsek törzsközönsége nagy valószínűséggel és elsöprő többséggel nem Nietzsche vagy Hamvas Béla, netán éppen Móricz és Thomas Mann olvasóiból tevődik össze, vélhetően fölöttébb jelentékeny részük azt hiszi, hogy az Ave Caesar meg az Ave Maria testvérek és különben is meg van győződve róla, hogy a föld lapos. És ÉPPEN EZÉRT rendkívüli fontosságú – szív- és lélekmentő jelentőségű! – számukra mindaz, amit a nemzeti válogatott tesz.

Merthogy nekik az a haza maga. A tájak és a vidékek, a városok és a falvak, az a kultúránk, az az ezerszáz éves és még ősibb történelmünk, az szellemi nagyjaink hadserege – így együtt. Szalai Ádám mezében és Nego Lajosunk meg Gazdag Dániel címert csókoló mosolyában, a Schäfer András Rossihoz bújó kisfiúbájában és Fiola Attila könnyeiben. Így, együtt. A magyar futball, ezen belül a válogatott – egyik legnagyobbunk, Németh László kifejezését véve kölcsön – nemzetragasztó. Gondoljunk a 6:3-ra és még inkább az azonos című, Eperjes Károly főszereplésével készült, emlékezetes filmre.

Hogy egy permanensen megalázni akart, üldözött-elnyomott-gyilkolt-gyűlölt, folyamatos szabadságharcra kényszerített, szinte agyoncsonkított, sikerre agyonéhezett nemzetnek minderre mekkora szüksége van – talán fölösleges is tovább leckéztetni erről a fiatalokat vagy akár az idősebbeket. Leckekönyv helyett – indexnek hívtuk, hallom, megszűnik nemsokára, teljesen digitalizált lesz – ezt lehet nyújtani. És ha felidézzük az akár hat évvel ezelőtti, az EB-szereplést követő vagy akár a tavalyi magyar–francia meccs utáni budapesti képeket, magyar zászlókkal, szent koronás címerrel ellátott sálakkal Hungáriát éltető fiatalok tömeges özönlésével, akik önfeledt, győzedelmes boldogság extázisában ünnepelték – nem, nemcsak a csapatot, a hazát, a magyarságot, az országot, a nemzetet, amelyhez tartozunk: íme, meg-megmerülhetünk a jövendőben. Egy angliai 4–0-val megkoronázva pedig kellhet-e ennél több?

(A szerző író)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Szerencse, fel!

ĀFricska. A Hvg.hu ismét „oknyomozott” egy betyárosat!

Bogár László

Bogár László

Vétó

ĀAz Európai Unió uralmi intézményeiben, legfőképpen az Európai Parlamentben egyre hisztérikusabban nyilvánul meg a vétó intézménye eltörlésének követelése