Vitéz Ferenc

Vélemény és vita

Régiség

Kétperces

Ebben a hónapban már sokadik alkalommal állapította meg, hogy eljárt fölötte az idő. Hogy nem érti, mi történik körülötte. Előbb azzal kellett szembesülnie, hogy az emberek nem lettek normálisabbak a háború miatt, sőt a háborútól ment el a maradék eszük is, vagy inkább az már csak a következmény. Korábban azt hitte, a háború észhez téríti az embert, hogy egyre bölcsebb lesz, mert tanul a saját hibáiból. Ám úgy látszik, mostanában az lett a kötelező divat, hogy ássa meg a saját sírját, és a maradék idejét is tegye kellőképpen elviselhetetlenné.

Most pedig J. Károly a negyvenéves osztálytalálkozón merengett, amit épp az elmúlt hétvégén rendeztek, és ha a kollektív öngyilkossággal kapcsolatos érvelése elszomorította, a találkozó ténye csak rátett még egy lapáttal erre. Hová tűnt az a negyven év? Ki tudja, mennyi ideje van hátra, de mi történt azzal, ami már mögötte van?

Egyszer azt hallotta egy szakértőtől, hogy ötven év fölött egy tárgy már régiségnek számít, s ezzel növekszik az értéke is. J. Károly arra gondolt, hasonló lehet a helyzet az emberrel, kivéve az értéknövekedést, mert a munkahelyén pontosan ezt tapasztalta. Hogy az ő értéke nem növekedett semennyit. Persze lehet, hogy másik munkahelyet kellett volna választania.

A közös vacsorából nem sokra emlékszik, csak arra, hogy alig ismert meg valakit, főként az egykori lányokat nem ismerte föl, pedig az egyikbe állítólag szerelmes is volt, amit J. Károly igyekezett elfelejteni. Különösen azt figyelembe véve, hogy régi szerelmének az értéknövekedése mostanra nem csekély testsúlygyarapodás formájában jelentkezett. Meg három felnőtt gyerekben, és J. Károly szerint ez utóbbi tény azért jóval többet nyom a latban.  

Egy panzióban aludt, másnap reggel zajra ébredt, de nem panaszkodott, mert olcsó volt a szállás. A panziós azt mondta, hogy aznap régiségvásár lesz, és J. Károlynak kedve támadt, hogy barangoljon az árusok és a régi portékák között. Kicsit tartott ugyan tőle, hogy a régiségek társaságában saját magát is felfedezi, de igyekezett érdeklődéssel szemlélni a rézmozsarakat, bádogkolompokat, világháborús relikviákat.

A félelmetes asszociációkról átmenetileg elterelték a figyelmét a nagymamák konyhai eszközei, a díszes kézimunkák, régi pénzérmék, képeslapok, festmények és nyomatok. Egy söralátét-gyűjteménynél hosszabban is időzött, összeszámolta, hogy ő hányféle sört kóstolt, de a két keze elég volt a számoláshoz. Aztán megállt a nippeknél. A madarak, mókusok és a kutyák meg egy csókolózó szerelmespár mellett észrevett egy hófehér, porcelánból készült lovat. Két mellső lábát a magasba rúgva jobban látszott szilaj izomzata. J. Károly mindig ló szeretett volna lenni, amikor beleképzelte magát egy állati szerepbe. Nem igásló, mint most, hanem egy nemes versenyló vagy büszke csatamén.

Óvatosan megfogta, ha leejti, ki kell fizetnie, megnézte, hogy van-e valamilyen felirat a porcelán talpán. Ott szokott lenni a gyártó pecsétje. Ez a ló azonban egyedi gyártmány volt, mert egy rövid szöveget is belekarcoltak az égetés előtt: „Károly, nagyapa lipicai csődöre”.

J. Károly megvette a lovat. Tudta, hogy hó végéig egy fillérje sem maradt, de szerencse, hogy retúrjegyet vett, és a fagyasztóban van még néhány napra való élelem. A boltokba már úgysem szívesen járt, mert nem ismert rá az árakra, és ettől rossz érzése volt.

A lipicai csődört betekerte használt fehérneműjébe, és a birtoklás öröme lassan csöndes szomorúsággá változott benne. A vonaton odament hozzá egy négyéves forma kislány. „Miért sírsz – kérdezte. – Elvette valaki a játékodat?” J. Károly próbált mosolyogni a kislányra, és közben arra gondolt, hogy dehogyis vették el. Éppen most kapta vissza.

(A szerző irodalomtörténész)

Kapcsolódó írásaink

László Tamás

László Tamás

Álmok álmodói

ĀTartozunk a kezdeményezőknek, annak a sok száz „magyar géniuszban hívő” embernek, hogy a teljes kiállítást kibővítve újra felállítsuk – a Liget Budapest keretében a Magyar Innováció Házaként

Rab Irén

Rab Irén

A vakcinától a fegyverbizniszig

ĀAz oltóanyag-beszerzéssel megbízott egészségügyi biztos, a ciprusi Sztella Kiriakídisz férjével közös bankszámláján tavaly tavasszal négymillió euró landolt „észrevétlenül”