Bolondok hajója

A film a harmincas évekbe repítette vissza a nézőt, s a társadalom különböző rétegeinek „másságáról”, konfliktusairól szólt. A hajó fedélzetén ugyanis számos, különböző nemzetiségű és élethelyzetű ember utazott, ha jól emlékszem, néhány hétre összezárva, hiszen akkoriban Mexikótól Németországig legalább három hétbe is bele­-tellett, mire az óceánjárók átszelték a nagy vizet Veracruztól Bremerhavenig. Az összezártság persze számos konfliktust előhoz. Társadalmit, politikait, magánéletit, világnézetit, viselkedésbelit, szóval mindent, amihez még csak hajóút sem kell, hiszen hajókázás nélkül is tele vannak mindennapjaink ilyen konfliktusokkal. Hogy miért, ahhoz alighanem az emberiségről szóló, alapos mélypszicholó-giai ismeretek lennének szükségesek, ilyesmivel azonban kevesen rendelkeznek.

Ám sosem gondoltam volna, hogy valaha is úgy érzem, e címmel kellene cikket írnom a mai bolond világról. Amely talán sokkal-sokkal bolondabb lett mára, mint amilyet a zseniális rendező, Stanley Kramer ábrázolni óhajtott a fentebb emlegetett filmben, melyet 1965-ben forgatott.

Tegye fel a kezét, aki nem érzi úgy, hogy napjainkra tényleg komplett bolonddá vált a világ, s már sorolnunk sem kell az ezt a tényt alátámasztó bizonyítékokat, hiszen mindennapi életünk visszásságai, a természet törvényeit semmibe vevő események tömegei játszódnak le a szemünk előtt, bizonyítva egyebek közt azt is, hogy az emberiség nem tud meglenni békében, s nem képes elfogadni a Teremtő munkáját és céljait, hanem rombol, rombol és rombol. S eközben uniós gyűléseket tart, konferenciá­kat rendez, ahol a roppant okosak és a még náluk is sokkal okosabbak előadják elképzeléseiket a világról, a jövőről, a jelenről és a spanyol-viaszról, melyet természetesen ők találtak fel.

Van olyan sátáni fazon is, aki kényelme otthonából jósolja meg naponta, hogy elkezdődött a harmadik világháború. Elhiszem én neki, de mégis, nem mondaná meg, mit tegyünk annak érdekében, hogy ne folytatódjon? Vegyük tudomásul, hogy rabszolgává lett a világ? Miért? Miért nem teszünk ellene? Valahányan, akik még nem hülyültünk meg teljesen. Na, ennek megfejtéséhez kellene az emberi lélek jó ismerőinek a munkája.

Miért van az, hogy már a telefonunkból megtudhatják a világot a maguk képére formálni akaró sátáni fazonok, hogy aznap éppen hol ebédelünk és kivel? Miért nem lázadunk ellene? Mifajta rabszolgavilágba tévedtünk? Nos, olyanfajtába, amely a legrosszabb álmainkat is meghaladja. Nos, ez idő tájt a bolondok hajója, tele bolondokkal ott dülöngél a végtelen és parttalannak látszó tengeren. Világszerte kapitányokat kellene váltani. Felszálltunk az imbolygó hajóra, hagytuk elindulni, tehát mindannyian felelősök vagyunk. Nincs hatalmas területünk, mert a fedélzet kicsi, de azért talán valamit tehetünk.

Ha genderideológiát akarnak tanítani az iskolában, vegyük ki gyerekeinket, és vigyük máshová. Követeljük a jogszabályok szigorítását a társadalom-, és jogellenes magatartást tanúsítókkal szemben. Beszélgessünk az értelmiség szerepéről, kötelességéről. Hallgassuk meg a jó ötleteket ajánlókat. Támogassuk a történelmünket nyíltan és igazul bemutató alkotókat. Ne tűrjük a hazaárulást. Érvekkel hallgattassuk el a gyűlölködőket. A rágalmazókat pedig kötelezzük vádjaik bizonyítására. Nem sorolom, sokaknak, nagyon sokaknak vannak még ötletei szép számmal.

A Bolondok hajója című film alapjául szolgáló regény írója egy hajdani interjújában azt mondta: „én is a hajó utasa vagyok”. Azok vagyunk mindannyian. Az írónő még hozzátette: „A regényben, az összezártságban szerelmek szövődnek, évtizedes barátságok inognak meg, gyűlölködés, kicsinyesség, áldozatkészség, kapzsiság, nemes és ocsmány emberi indulatok törnek felszínre – s minden szépen elrendeződik újra, mikor a távolban kibontakozik a szárazföld és a kikötő, Bremerhaven körvonalai.”

Mint a való életben. Ám már csak egyet kérdeznék, költői kérdés lesz: hol az a szárazföld? Jó volna megkeresni.

(A szerző újságíró)