Györkös Péter

Vélemény és vita

A tények tisztelete és a párbeszéd

A mi problémánk földrajzi helyzetünknél fogva nem regionális. A mi problémánk nem megfelelő kezelése az egész nemzetgazdaságot, a társadalom egészét találhatja telibe. Mi is megtesszük, amit lehet az agresszor visszaszorítása érdekében

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaink! Kedves Gerhard (Gerhard Papke, a Német–Magyar Társaság a Német Szövetségi Köztársaságban elnöke – a szerk.)!

Utoljára 2021 októberében találkoztunk ebben a körben, és elemezni próbáltuk a Bundestag-választások lehetséges hatásait a magyar–német kapcsolatokra. Mostani találkozásunk fókuszában az a kérdés áll, hogy ez az évszázados, különleges kapcsolat milyen lehetőségek és kihívások előtt áll a magyarországi parlamenti választások tükrében. Nem a választási eredményeket elemezzük – azt megtették mások –, hanem azt, hogy ebből mi következik számunkra, akik nem csak hivatástudatból, szakmai elkötelezettségből, hanem hitből, meggyőződésből, szenvedélyből, küldetéstudatból táplálkozva állunk ki a magyar–német barátságért.

A láng őrzőinek nincs könnyű dolguk. Immár hét éve annak, hogy az európai történelem nagy, esetenként tektonikus mozgásai erősen megrázzák a két nép barátságának fáját. Legyen szó migrációs vagy geopolitikai krízisről, netán a kulturális gyökerű konfliktusok európai szintű kiéleződéséről, valahogy mindig a rengések epicentruma közelében találjuk magunkat. Egyre gyakoribb, hogy elvékonyodnak a történelmi szálak, funkciójukat vesztik a tények, elporlad az intellektuális kíváncsiság a valóság és a másik nézőpontja iránt. (Illusztrációként: az elmúlt tíz napban kétszázat meghaladó cikk, kommentár, interjú foglalkozott velünk a hatodik szankciós csomag kapcsán. Ezzel szemben egy interjúkérdés érkezett hozzánk, hogy mi is a magyar pozíció háttere az olajembargó ügyében.) Nem tekinthető túlzónak, amikor innen-onnan már egyfajta kulturális elidegenedés kockázatát emlegetik, látják a népeinket összekötő finom kötőszövet felfeslését.

Az európai rengések epicentrumában lévő, gondolkodó és cselekvő Magyarország persze élt már meg olyan időket, amikor sajátos, magyaros magatartásáért, bátorságáért, mondhatjuk úgy is, hogy különutasságáért számtalan elismerést kapott. Gondoljunk csak 1989-re. De kétségtelenül a rövid távú emlékezetben inkább a keleti-pályaudvari képek élnek vagy az Allianz Aréna színei, ezekben a napokban pedig az azonnali, „kerül amibe kerül” olajembargót egyetlen helyes útnak beállító kommunikáció.

Szerintem éppen a csaknem hétszázezer ukrajnai menekült befogadása és méltó ellátása juttathat el minket annak felismeréséhez, hogy Magyarországnak 2015-ben (is) igen nagymértékben igaza volt. Ahogy a tények iránt érdeklődők számára az is világossá válhatott, hogy mi végre került elfogadásra a gyermekvédelmi törvény, miközben a jogalap és a valóság szintjén a mai Magyarországon ugyanaz a helyzet, mint Németországban volt 2017. június 30-át megelőzően. Ezekben a napokban pedig azt a kérdést kell megoldanunk, hogy miként hangolhatjuk össze Ukrajna és az ukrán nép melletti teljes kiállásunkat azzal az egyébként az Európai Tanács szintjén elfogadott alapelvvel, hogy a kivetett szankciók nem sújthatják jobban saját polgárainkat és gazdaságainkat, mint az agresszort.

E nagy európai kérdések megértésében, kezelésében és megoldásában mindig is meghatározó szerepük volt a németeknek és a magyaroknak. Az, hogy Németország kulcsország, túl sok magyarázatot nem igényel. De hogy kerül ide, ebbe a pozícióba Magyarország?

Ha már szó esett az Allianz Arénáról, akkor idézzünk itt fel egy bajor mondást: mia san mia. A Google német változata szerint ennek jelentése: wir sind wir, azaz mi mi vagyunk. A magyar fordítás kicsit magyarázóbb jellegű: vagyunk, akik vagyunk. Ha a nagy európai összefüggésekben helyezzük el a magyarokat, különösen a mostani geopolitikai és geoökológiai változások viharában, akkor úgy fogalmazhatunk: vagyunk, AKIK vagyunk; vagyunk, AMILYENEK vagyunk; és vagyunk, AHOL vagyunk. Kétségtelen, hogy az európai politikai és médiatérben ennek megértésére nem sokan fordítanak figyelmet. Pedig ha a Magyarország kritikájára, nemritkán gyalázására fordított energia és idő csupán egy kis részét erre lehetne áldozni, más lenne az összkép.

Önök igen sok időt és energiát áldoznak ránk, amiért ismételten csak köszönetet mondhatok saját nevemben, de hazám berlini nagyköveteként Magyarország nevében is. Tudom, a hála nem politikai kategória.

Ezért magam, úgy is, mint az 1989-es határnyitó jegyzéket hivatalnoki szinten kezelő, akkor még ifjú magyar diplomata, soha nem érvelek azzal, hogy legyenek már hálásak, hát végül is nekünk köszönhetik Németország és Európa újraegyesítését. Azt azonban talán el lehet várni, akár 1989-re hivatkozással is, hogy próbálják megérteni a magyar pozíciót, a magyar észjárást, a magyar cselekvést. Ehhez két dologra van csak szükség: a tények tiszteletére és a párbeszédre.

Kétségtelen, hogy a hangos felszínen éppen ez a két dolog szorult háttérbe. Nem csak hivatali optimizmusból állítom: ezen lehet változtatni. Ennek alátámasztására álljon itt néhány adalék.

Függetlenül attól, hogy a magyar választók kinek adnak bizalmat, Németország kiemelkedően a legfontosabb partnerünk volt és marad. A stratégiai partnerség gyakran használt fogalmát minőségi módon egészíti ki a történelmi és kulturális közelség a magyarok és a németek között.

Megéltem már néhány német választást szakmai pályafutásom során, és mindig azt tapasztalhattam meg, hogy ezt a sajátos kapcsolatot a mindenkori bonni, majd berlini kormány is ennek megfelelően kezeli. Bár nem kevesen „reménykedtek” abban, hogy ez most megváltozik, arról tájékoztathatom a Német–Magyar Társaság tagjait, hogy az „Ampel kormánnyal” (közlekedésilámpa-koalíció, a pártok színe alapján, a Szociáldemokrata Párt (SPD), a Szabaddemokrata Párt (FDP) és a Zöldek együttes kormányzása – a szerk.) nem halványul el az, ami oly nagy értéke ennek a különleges kapcsolatnak.

Közösen dolgozunk azon, hogy a történelmi bázisra alapozva úgy alakítsuk az együttműködést, hogy az megfeleljen a két kormány következő évekre szóló prioritásainak, egyben pedig a drámaian megváltozó geopolitikai és geoökonómiai környezetnek. A német választók akaratából 2021. december 8-án megalakult szövetségi kormány türelmet, stratégiai türelmet mutatott a magyar választási időszakban, és a magyar választók egyértelmű akaratát elfogadva és tiszteletben tartva megnyitotta a kapukat azon az úton, amely fokozatosan és következetesen elvezethet minket a két nép, a két ország, egyben az Európai Unió erősítését és összetartozását szolgáló új együttműködési korszakba. A már előkészítés alatt álló állam-, kormány- és pártközi találkozók, tárgyalások e cél elérését szolgálják.

De mindez nem lehet sikeres az önök támogatása nélkül. És ha valaki, akkor önök tudják a legjobban, hogy ez manapság nem olyan egyszerű, mint volt 1989–1990 tájékán. Önöknek nem kell hosszasan elmagyarázni, mit is takar a „vagyunk, AKIK / AMILYENEK / AHOL vagyunk”.

Ahogy eddig, úgy ma és a jövőben is minden kérdésükre választ fogok adni. Mert tudom, hogy önöket manapság már nemcsak a politikai közegben, de egyre gyakrabban baráti, sőt családi körben is szembesítik a Magyarországhoz fűződő baráti viszonyukkal.

Anélkül, hogy teljességre törekednék, mai beszélgetésünk felvezetéseként álljon itt néhány adalék.

Ha mi, magyarok 1989 nyarán, kora őszén nem vagyunk olyanok, amilyenek, és nem vagyunk ott, ahol vagyunk, akkor nem kerül kiütésre az első tégla a Berlini Falból.

Ha 2015-ben nem vagyunk olyanok, amilyenek, és nem vagyunk ott, ahol vagyunk, akkor összeomlik az európai integráció legnagyobb vívmánya, a Schengennel védett belső piac. És akkor még nem idéztem vissza az Amnesty Deutschland volt igazgatójának költői kérdését 2016-ból: „Hogyan néznének ki ma az egyes nemzeti parlamentek, ha Orbán Viktor nem zárja le a zöldhatárt?” Például a Bundestag?

Ha a magyar miniszterelnök nem mondja ki a Németországban végképp szentségtörésnek és végtelenül nehezen elmagyarázhatónak számító „illiberális demokrácia” tézist, vagy ha a magyar Országgyűlés nem fogadja el a gyermekvédelmi törvényt, akkor vajon eljutottunk volna-e odáig, hogy legalább itt-ott már lehet egymás szemébe nézve elindítani egy rendkívül fontos vitát. Ez a vita pedig arról szól, hogy mi is annak a problémának a lényege, szellemi és materiális tartalma, amelynek kihordása nélkül a szellemi-ideológiai-hatásköri konfliktus „Kulturkampf”, sőt „Kulturkrieg” irányába eszkalálódhat tovább, miközben a kulturális gyökerű konfliktusok megoldása az Európai Unió, a Nyugat összetartásának alapvető feltétele.

E konfliktusok megoldhatók, ha tisztelettel viseltetünk egymás iránt. Megoldhatók, ha meghallgatnak minket (is), ha elfogadják a toleranciaajánlatunkat, legyen szó bevándorlásról vagy a gyermekek neveléséről. Ha nem kérdőjelezzük meg a másik európai elkötelezettségét, ha elfogadjuk, hogy a másik is jó ember, és ha képesek vagyunk a nagy európai kulturális együttélés kereteinek kialakítására.

Az Ukrajna elleni agresszió új korszak kezdetét jelentette. A háború szinte mindent felülír. Szinte mindent. Abban 2022. február 24. sem hozott változást, hogy mi magyarok vagyunk, akik vagyunk, amilyenek vagyunk, és ahol vagyunk. Jó európaiként, megbízható NATO-szövetségesként, csaknem hétszázezer ukrán menekült befogadójaként mindent megteszünk, hogy erősödjön az EU összetartása, erősödjön a NATO és az „Ostflanke”(keleti szárny), és sikerüljön megállítani a háborút, helyreállítani a békét, Ukrajna területi integritását.

De mi ott vagyunk, ahol vagyunk. Elég lenne csak a térképre nézni, és nem lenne nehéz a két leginkább heves és megosztó vita megértése, majd megoldása. 2015-ben szinte szétfeszítette az Európai Uniót a migrációs válság, amely a mai napig nem jutott nyugvópontra. Akkor Magyarország azt mondta, itt, ahol mi vagyunk, nem menekültválsággal, hanem migrációval, sőt illegális migrációval állunk szemben, amit meg kell állítani.

A bajban lévő embereknek segíteni kell, de szülőföldjükhöz a lehető legközelebb, „vor Ort” (helyben – a szerk.), mert a megoldás nem az, ha az EU a saját területére megoldhatatlan problémák sorát importálja, hanem a segítséget exportálja. Amit mi is teszünk a „Hungary Helps” program keretében. Amikor 2022. február végén tíz-, majd százezrével érkeztek ukrán menekültek a magyar határra, és nyertek tárt karokkal befogadást, a minket rendszerűen kritizálók hangja elcsuklott, egy ideig rasszista sejtetéseket is felszínre dobtak, majd elhallgattak. Pedig a térkép és a genfi konvenció itt is segíthet, hiszen ebben az esetben Magyarország az első biztonságos ország.

Mielőtt elkezdjük a beszélgetést, még egyszer vegyük elő a térképet. Ezekben a napokban, órákban a szinte már rutinszerű Hun­gary bashing (Magyarország megvádolása – a szerk.) újra a napirend élére került az olajembargós javaslat elutasítása miatt. Rögzítsük: Magyarország nem vétózott, hanem egy az állam- és kormányfők által elfogadott alapelvet figyelmen kívül hagyó bizottsági javaslat átdolgozását kezdeményezte. Mert vagyunk, AHOL vagyunk.

Évtizedes törekvésünk a függetlenség elérése. Nincs ez másképp az energia esetében sem. De nincs tengerpartunk. Nincs kikötőnk. Hiába építettünk ki minden égtáj irányába interkonnektorokat, ha a csőbe belenézünk, szinte minden irányból orosz molekula jön szembe. A Balatonon nem lehet LNG-terminált építeni. Azaz lehetne persze, csak nem lenne sok értelme, mivel sem a Balatonra, sem a Dunára nem jutnak el a hatalmas tartályhajók. Magyarországnak idő kell, és persze hatalmas erőforrásokat kell mobilizálni. Önöknél intenzív vita zajlik arról, hogy miként lehet megoldani a schwedti finomító problémáját. Ami egy regionális probléma. És mégis nagy még a nagy Németországnak is.

A mi problémánk földrajzi helyzetünknél fogva nem regionális. A mi problémánk nem megfelelő kezelése az egész nemzetgazdaságot, a társadalom egészét találhatja telibe. Mi is megtesszük, amit lehet az agresszor visszaszorítása érdekében. De azt nem tudjuk elfogadni, hogy az agresszor helyett a magyar gazdaság essen térdre. Nálunk nem az a kérdés, hogy letekerjük-e két-három fokkal a termosztátot, hanem az, hogy akkor van fűtés, vagy nincs fűtés.

Ezekre a kérdésekre is van megoldás. De persze csak akkor, ha el- és felismerést nyer, hogy Magyarország a magyar érdekek mellett érvel és áll ki. Ezek Budapesten, és nem valahol máshol kerülnek meghatározásra. Mert vagyunk akik, amilyenek és ahol vagyunk.

Köszönöm, hogy eljöttek! Köszönöm a barátságukat! Örülök a vitának.

Elhangzott a Német–Magyar Társaság ülésén, Berlin, 2022. május 17.

(A szerző Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Németországi Szövetségi Köztársaságban)


 

Kapcsolódó írásaink

Domonkos László

Domonkos László

Nobel-díjas csatatér

ĀIgen, itt vagyunk Vízakna s Déva közt, de itt, különösen itt tényleg minden talpalatnyi földet vér öntözött 173 évvel ezelőtt

Nagy Dóra

Nagy Dóra

A mezítlábas

ĀHa lehet hinni az informátoroknak, akkor a Jobbik pártelnöke magából kikelve üvöltözött, és azzal fenyegetőzött, hogy lemond és kiül a függetlenek közé. Micsoda csapás!