Dialektika

Az intézkedést nem közlekedésbiztonsági megfontolásból hozták, hanem azért, hogy az 1973-as olajválságot követően az ország csökkentse a felhasznált üzemanyag mennyiségét. Nem csak az Egyesült Államok volt kénytelen a takarékosság útját keresni ekkor, majd az 1979-es második válságot követően még fokozottabban. Franciaországban nőtt az igény az atomerőművek iránt, és elindult a TGV, a világ második leggyorsabb, elektromos hajtású szupervonata. Olaszországban a televíziók hétvégén délutántól késő estig tartó show-műsorokat sugároztak, hogy a családoknak ne legyen kedvük autóba ülni, és leruccanni a tengerhez.

Japánban a Toyota 1982-es áttörése az autóipar forradalmát indította el, amelynek lényege, hogy a benzinfalókat fel lehet váltani erős, kényelmes, tetszetős, ám alacsony fogyasztású járművekkel. Budapest pedig a második válságnak köszönheti a troli fennmaradását, amelyet néhány évvel korábban a közlekedési vállalat már buszokra szándékozott cserélni. Ezek olyan vívmányok, amelyek máig velünk élnek, ezek tükrében talán azt is mondhatnánk, hogy a válságok fejlődést kényszerítettek ki. Ha így volna, nem ülnénk most egy újabb válság közepén.

Egy 2007-ben megjelent újságcikk visszaemlékezéseket gyűjtött össze a hajdani magyar válságkezelésről. A hazai fordulat a hetvenes évek végén kezdődött, amikor Marjai Józsefet a külügyből áthelyezték a nemzetközi gazdaság területére. A visszaemlékezők szerint olyan hatalmi centralizációt hozott létre, amilyet „Kun Bélánál láthattunk utoljára”. Ráadásul az akkori értékek szerint unortodox módszerekkel igyekezett stabilizálni a gazdaságot: Moszkva nemtetszése ellenére beléptette Magyarországot az IMF-be és a Világbankba. Magyarán megkezdte annak teljes eladósítását.

Pontosan ismeri ezeket a tényeket a magyar baloldal is, mégis azonnal megtámadta a kormány döntését, amelynek értelmében Magyarország más utat választ: a válság kezelése érdekében igényt tart a nagyvállalatok extraprofitjának egy részére. Orbán Viktor úgy fogalmazott, a kormány el-várja, hogy azok segítsék az embereket, akik a háborús helyzetből komoly gazdasági haszonra tettek és tesznek szert. A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is tájékoztatott, hogy melyik ágazattól hány milliárdot vonnak el a rezsicsökkentés védelme érdekében. Beszédes az adat, amelyet a Századvég adott közre legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményében: a magyarok 79 százaléka támogatja, hogy a kormány kivesse a tárgyalt különadót.

Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott, az, hogy Gyurcsány Ferenc és politikai közössége reflexből kritizálta az újabb kormányzati intézkedéseket, nem csak egy gyors politikai reflexió volt. Szerinte ez a kör „ott folytatja, ahol abbahagyta”, a gyurcsányi politikának egyik célkitűzése a rezsicsökkentés felszámolása.

Ha a baloldali kritikákban volna bármi konstruktív, talán érdemes volna elgondolkodni rajtuk, így azonban újra csak az derül ki, mennyire alapvető tulajdonsága a balos gondolkodásnak, amit ők dialektikának neveznek. Sztálin így ír erről: „A dialektika azt mondja, hogy a világon nincs semmi örökkévaló, hogy (…) változik az igazságosság fogalma, változik maga az igazság.”

Jó dolog ilyesmiben hinni, hiszen az ember sohasem csalódhat, ha az igazság mindig úgy változik, ahogy ő akarja. Vagy ahogy Besenyő Pista bácsi mondja népszerű monológjában: „Annyiszor van igazam, akárhányszor csak akarom, nem? De. Na ugye, máris igazam van, nem? De. Ez már kettő…”

(A szerző lapszerkesztő)