Nagy Ervin

Vélemény és vita

A reményt és a pénzt is elégette Márki-Zay Péter

Akár egy csúnya válás, nem világos, hogy ki miatt ment tönkre a kapcsolat, de a vagyon miatt már marakodnak a kényszerházasságból lelépő baloldali politikusok

Eddig is előszeretettel használtunk pszichológiai jelenségeket hasonlatként a történelmi kudarc után szétesett hatpárti koalíció helyzetének megértéséhez, miért ne folytathatnánk ezt a „szép hagyományt”?

Láttuk és mondtuk, hogy nem akar senki felelősséget vállalni a vereségért. Mindenki hárít, mindenki a másikban keresi a hibát. Önkritika, illetve önismereti „mélyfúrás” utáni belátás helyett önsajnálat, a helyzet és a helyzetben részt vevő többi szereplő hibáztatása tipikus emberi reakció. Külső segítség nélkül nehéz belőle kikecmeregni. A baloldali pártok sem tudnak.

Ahogy a gyászmunkából sem, amit el kell végezni akkor is, ha a mostban ehhez senki nem akar nekilátni. Mert fáj.

A hárítás, az önsajnálat, a mások hibáztatása és a gyászmunka hiánya után olybá tűnik, hogy ismét a pszichológia aggályos, nem feltétlen adekvát, de bizonyos helyzetekben jól hasznosítható tapasztalataihoz tudunk fordulni. Az egykori szövetségesek között mintha egy csúnya válás összes szimptómáját figyelhetnénk meg. Ki miatt ment tönkre a kapcsolat? Ki sértette meg a másikat? És végül a legcsúnyább kérdés: kinél maradjon a ház, az autó és a gyerek? Kié legyen a vagyon?

A sajtóhírek és a nyilatkozatok tanúsága szerint nagyjából hárommilliárd forintot égettek el a reménnyel együtt Márki-Zay Péterék. Amiről vagy nem tudtak, vagy nem akartak tudni a többiek. Most persze követelik, hogy számoljon el fillérről fillérre, és a maradékot ossza szét.

A veszekedő felek szerint százmilliós összeg maradt, habár Márki-Zay szerint ez nem igaz. Kissé árnyalja a volt miniszterelnök-jelölt tagadását, hogy valójában – legalábbis az eddigi megszólalásai szerint – halvány lila gőze sincs arról, hogy mennyit és mire költöttek, de arról sem, hogy mennyi maradt. Utóbbit azért nehéz elhinni. Minden banknál létezik folyószámlaforgalom-lekérdezés, már online is, egy percen belül… De próbáljunk a zavaros odamondogatásban értelmet találni!

Márki-Zay Péter pártot akar alapítani. A Mindenki Magyarországért Mozgalomnál komoly kampánypénzek maradtak. A többiek nem akarják, hogy legyen még egy párt – így is elég fragmentált a külföldi kitartottak politikai közössége –, tehát mindent megtesznek azért, hogy se szervezet, se humán erőforrás, se tőke ne legyen az ambíció mögött. Ezért kell most vissza- vagy elkövetelni a kampányból megmaradt pénzt. (Meg persze azért is, mert a baloldalon mindenki a lehető legtöbb haszonnal akar kiszállni a süllyedő hajóból.)

Logikus és érthető tehát, hogy az egykori szövetségesek most követelik az egyébként jogilag nem nekik járó kampányból visszamaradt pénzt. De – és ez kevésbé tűnik elsőre észszerűnek – Márki-Zay Péter legszorosabb (és talán a leggyengébb képességű) politikus bajtársa is nyílt levélben szólította fel az egykori miniszterelnök-jelöltet, hogy számoljon el, és ami megmaradt, azt utalja vissza a támogatóknak.

Ám erre sem lehetőség, sem szándék nincs. Hová, kinek és mennyit kellene visszautalni? Szociális alapon netán?

Az viszont tény, hogy miután Magyar György és Lukácsi Katalin is nekiment Márki-Zay Péternek, így egy mozgalmon belüli puccs előkészítésének tanúi is vagyunk egyben.

Az egész történetben a legszomorúbb az, hogy támogatók közt több ezer magánszemélyről, ellenzéki szavazóról van szó, akik nem ezért a tragikus, bántóan gyenge politikai teljesítményért hoztak áldozatot. Nekik reményük volt. Márki-Zay és stábja pedig nem csupán a reményt, hanem a pénzt is elégette a kampány során.

(A szerző a XXI. Század Intézet elemzője)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Penész Bélák

ĀFricska. Nem történt semmi különös, csupán az bizonyosodott be, hogy Karigeri addig él, amíg Ferenc el nem engedi a madzagokat

Kerékgyártó György

Kerékgyártó György

Dialektika

ĀÖtvenöt mérföld (88 km) óránként – ennyire csökkent a sebességhatár az amerikai autóutakon 1974-ben