Az valamiért szerintem mégiscsak beszédes, hogy Lendvai Ildikó, a szocialisták nyugállományú elnöke és megmondóasszonya is önkritikus dalba kezdett: „Pedig egymásra torlódtak a választ igénylő kérdések. És az idő gyorsan megy, (…) mi milyen határidőt tartanánk reálisnak a Putyin-ellenes embargók alkalmazására, és milyen lépéseket javaslunk az egyoldalú energiafüggőségtől való szabadulásra? Hogyan tárgyalnánk Orbán helyében az uniós szankciókról? Egyáltalán: mit tennénk mi a háború, az orosz agresszió ellenében? Milyen azonnali intézkedéseket, uniós tárgyalási ajánlatot várunk el Orbántól annak érdekében, hogy leálljon a támogatások elvonásával fenyegető jogállami eljárás?”
E kérdések összefoglalják mindazt, ami miatt az „összefogás” megbukott! E folyamatban, a teljes önfeladásban, a baloldali eszmék elárulásában sokan vettek részt, ki pénzért, ki pozícióért, ki ostobaságból. Amatőrök, jellemtelenek, dilettánsok: kell még valami mondanom, Ildikó?
