Vélemény és vita
Budapest kertvárosai szavaztak
Érdemes a budapesti agglomerációt vizsgálni. Ezeket az úgynevezett billegő, nehezen kalkulálható választókörzetek közé sorolták
A földcsuszamlásszerű, kétharmadot meghaladó választási győzelmet árnyalja, hogy Budapest tizennyolc választókörzetéből a Fidesz–KDNP koalíció tizenhetet elveszített a balliberális összefogással szemben, viszont derűre adhat okot, hogy Budapesten csaknem öt százalékkal erősödött a Fidesz, jelöltjei a tizennyolc választókerületből tizennégyben negyven százalék fölött kaptak, összességében pedig a párt 43-44 százalékon áll a fővárosban. Ilyen még soha nem volt!
Érdemes górcső alá venni az egyes körzeteket. Átfogó megállapítás az, hogy a főváros nem egységes, benne jelentős történeti, városszerkezeti, társadalmi, szociokulturális különbségek vannak, amiket az infrastruktúrabeli fejlettség tovább árnyal. Más következtetések vonhatók le a pesti oldal kertvárosaiban, a lakótelepeken és a belső, sűrűn lakott városrészekben.
Budapest néhány peremkerületében – elsősorban a pesti oldali kertvárosokban – a korábbi választáshoz képest jelentős polgári előrelépés történt április 3-án. Elsőként az egyetlen nyertes 14. egyéni választókörzetet (mely a teljes XVII. kerületből és a X. kerület egy részéből áll) kell említenünk Dunai Mónika megválasztásával, de jó eredményt ért el Szatmáry Kristóf a 13. körzetben (mely az egész XVI. kerületből és egy XIV. kerületi részből áll), továbbá említsük meg Lévai Zoltánt a 15. körzetben (mely a teljes XVIII. kerületből és a XIX. kerület egy részéből áll), Pintér Gábort a 12. körzetben (mely a teljes XV. kerületből és a IV. kerület egy részéből áll), Földesi Gyulát a 16. körzetben (amely a XIX. kerületből és a IX. kerület egy részéből áll). Ezekben öt százalék alatti volt a különbség a két oldal jelöltjei között, Budapest többi részén ennél magasabb.
Öt pesti oldali, kertvárosokkal rendelkező körzetet emeltünk ki, amelyeket 1950-ben csatoltak Nagy-Budapesthez, név szerint északról kelet és dél felé haladva: Rákospalota, Pestújhely (a mai XV. kerület), Rákosszentmihály, Sashalom, Cinkota, Mátyásföld (XVI. kerület), Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákoshegy (XVII. kerület, összefoglaló néven Rákosmente), Pestszentlőrinc, Pestszentimre (XVIII. kerület), Kispest (XIX. kerület), Pestszenterzsébet (XX. kerület). Kőbányáról, ahol szintén jó eredmény született, még külön szólunk majd egy következő cikkben, amely a lakótelepekkel foglalkozik!
Mielőtt ezekre a kertvárosi körzetekre tekintünk, érdemes a budapesti agglomerációt vizsgálni. Ezek mindegyikét az előzetes, jobboldali szakértői számítások szerint is az úgynevezett billegő, nehezen kalkulálható választókörzetek közé sorolták. Az előzetes jóslatra rácáfolva mindegyikben fölényes Fidesz–KDNP-győzelem született a vidéki Magyarország szinte valamennyi körzetével egybehangzóan. Mondhatni, hogy a vidék választási hangulata, akarata szüremkedett be az előzőekben felsorolt kertvárosokkal rendelkező peremkerületi választási körzetekbe, amelyek inkább „vidéknek” érzik magukat, mint a főváros szerves részének. Fontos volna e kertvárosok ma is meglévő kapcsolatrendszerét tovább erősíteni az agglomerációval (közlekedés, rekreáció, rövid ellátási láncok és a többi terén).
Mielőtt a kertvárosi szavazás mélyebb értelmét keresnénk, álljon itt egy 1946-ban Moszkvából hazatért kommunista építész-teoretikusnak, Major Máténak a vélekedése a kertvárosokról, az itt élő emberekről, a kétkezi munkásokról, a kisemberekről, akik valahol künn, a város végén építkeztek, szerinte „a családi ház bűvöletébe esve”: „Íly módon keletkeztek azok a kültelki, szétfolyó, vad települések, amelyek konstrukcióban, szociális szempontból, gazdaságilag és esztétikailag gennyes daganatai a nagyváros testének, és évtizedekig nem lesznek abból kioperálhatók.”
Ez a szemlélet lappangva még mindig él, ebből ered, hogy ezekbe a városrészekbe a szocializmus idején lakótelepeket építettek, megváltoztatandó a társadalmi összetételt, ugyanakkor ezeket a kertvárosokat nem fejlesztették, emiatt voltak még a közelmúltig is tömegesen földutak ezekben. Az elmúlt években ennek a szocialista örökségnek a felszámolása folyik. Ezt is meghálálták a kertvárosi szavazók. Mint ahogyan a hiányzó közösségi – oktatási, egészségügyi, sport- és rekreációs infrastruktúra – fejlesztését is.
Nagyon sokat nyomott a latban a helyi identitás helyreállítása, az, hogy visszaálltak az 1950-es Nagy-Budapest kialakításakor a nevüket szinte elveszítő hajdani falvak, kisvárosok, amelyek addig csak egy római számmal jelzett kerületbe olvadtak össze, arcukat és történetüket, közösségtudatukat is elveszítve. Tudatosult a vezetőkben az, hogy mennyire fontos a fejlett önazonosságtudat. Fel kell ismerni, hogy a főváros több száz kisebb egységből – hajdan önálló identitással bíró „faluból” – áll. Budapest egysége úgy valósulhat meg, ha ezen kisebb egységek kohézióját erősítjük, így önként fogják beadni a „közösbe” az értékeiket.
Rákospalotán és Pestújhelyen főtereket fejlesztettek, XVI. kerületi mintára emlékfasorok létesültek Palotán és Pestújhelyen azoknak az itt élt és működött személyiségeknek a tiszteletére, akik már kikoptak a helyi emlékezetből. Sashalmon egy sétányt alakítottak ki a XVI. kerületet alkotó városrészek jeles személyiségei előtt tisztelegve. Különös ötlet volt ilyet létesíteni a kertvárosban, ahol a hiedelem szerint nem sétálnak az emberek – a va-lóság rácáfolt erre. A Polgármesteri Hivatal előtti téren olimpikonok fasorát alakították ki, felkutatva azokat, akik e városrészeknek szülötteiként vettek részt az olimpiákon.
Visszatérve Major Máté szavaihoz, aki a kertvárosokat „szétfolyó, vad településeknek” tartotta, rendkívül fontos volt az, hogy újszerű központokat hoztak létre ezekben a városrészekben. Ilyen lépés volt Sashalmon a piac átépítése, amihez az előzőekben említett emlékfasor vezet. Előremutató ötlet volt egy többcélú – kosárlabdapálya méretű – csarnok építése is a piac területén, ahol közösségi rendezvények – esküvők, gyűlések, sportbajnokságok rendezhetők iskolai testnevelés órák mellett.
A terem kihasználtsága visszaigazolta az elképzelés helyességét. Ugyanebben a városrészben kialakították a Reformátorok terét egy szép szoborcsoporttal, a téren létesült egy kilátó, amely azt használja ki, hogy ez a városrész a pesti síkság fölé magasodik, a Gellért-heggyel egy szinten. A kerületiek innen nézik az augusztus 20-i tűzijátékot. A teret egy fagylaltozó, kávézó is színesíti, ami mellől indulnak a domborzatot kihasználó csúszdák, és a domb tövében egy remek játszótér készült. Szintén nagy jelentőségű a környéken élők számára a Szilas-patak és a Naplás-tó környékének fejlesztése tanösvényekkel, kilátóval, kerékpárutakkal, pihenőkkel – ezrek használják.
E vázlatos összefoglaló alapján érthetőbbé válik az, hogy a kertvárosok őrzik és fejlesztik hagyományaikat, és természetesen a polgári oldalhoz húznak. Ennek megerősítése és kiterjesztése érdekében a Magyar Falu Program mintájára érdemes volna elgondolkodni a kormány segítségével egy Kertvárosi Program indításán.
(A szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
