Gerhard Papke

Vélemény és vita

A magyar választás német szemszögből

Óriási meglepetés volt Németországban, amikor a választások éjszakáján világossá vált Orbán Viktor fényes győzelme

A politikusok és a média is nehezen tudta feldolgozni az eredményt, mert az ellenzéki összefogás győzelmére számítottak. Az elmúlt hónapokban a magyarországi választási kampányról szóló legtöbb német tudósítás inkább az ellenzéki pártok reklámjának tűnt. Az SPD, a Zöldek, az FDP és a CDU német képviselői egyhangúlag Orbán Viktor leváltását követelték. És aztán ez lett az eredmény!

Aki azonban a kampányidőszak magyarországi hangulatát megtapasztalta, azt nemigen lephette meg Orbán Viktor választási győzelme. Érezhető volt, hogy a kormány és a magyar választók véleménye az ukrajnai háború megítélésében is találkozott: egyértelmű volt a nyugati szövetség melletti elkötelezettség, ugyanakkor egyértelmű nemet mondtak minden olyan kísérletre, amely a NATO-t és vele együtt Magyarországot is belerángathatná a háborúba.

Az Oroszország elleni szankciókat a magyarok támogatták, ugyanakkor szigorúan ellenezték az átfogó energiaembargót. Teljesen elhibázott volt az ellenzék és más nyugati országok összes kísérlete, amivel Orbánt Putyin bizalmasaként rágalmazták. A németeket meglepte Magyarország humanitáriussegítség-nyújtása, az ukrajnai menekültek befogadása. Pedig a megoldás egyszerű: a magyarok segíteni akarnak, de nem akarnak belesodródni a háborúba.

A magyarok szeretik a hazájukat, és büszkék rá. Határaik védelme az ellenőrizetlen tömeges bevándorlással szemben épp olyan természetes számukra, mint a klasszikus család iránti elkötelezettségük. A magyar Alaptörvény kimondja, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. Magyarországon teljes értetlenséggel fogadnák az Európában lassan megszokottá váló transznemű vitákat, LMBTQ-lobbikat. A magyarok meggyőződéses európaiak, de saját maguk akarnak dönteni a jövőjükről, és nem hagyják, hogy bárki, akár Brüsszel diktáljon nekik.

Pontosan ezek miatt vált Magyarország a nyugat-európai balos-zöld politika fő ellenfelévé. Az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem ismert határokat a Brüsszelből és számos német médiumból Orbán Viktor leváltásának reményében indított lejáratókampány-sorozat. Katarina Barley, az SPD európai parlamenti politikusa azt hangoztatta, hogy Magyarországon diktatúra van. Az ilyen durva sértegetéseket nemcsak a magyarok, hanem a magyarok németországi barátai is rágalmazásnak tekintik. Felejthetetlen Mark Rutte holland kormányfő kijelentése is: „Térdre akarjuk kényszeríteni Magyarországot!”

De a magyarokat senki nem fogja térdre kényszeríteni! Ezt bizonyították ismét a parlamenti választásokon.

Orbán Viktor sorozatban a negyedik választást nyerte meg abszolút többséggel. A parlamentben kormánya ismét kétharmados többséggel rendelkezik. A magyarok mélyen szabadságszerető nép, ezeréves történelmük során folyamatosan meg kellett küzdeniük a fennmaradásért, a megmaradásért. Legutóbb 1956-ban, a kommunista elnyomás ellen indított forradalomban bizonyították, hogy nem tűrik a diktatúrát. Akik azt gondolják, hogy a demokratikusan leadott szavazatok az elnyomás és választási manipuláció eredményei, azok nem értik vagy ideológiai okokból egyszerűen nem akarják tudomásul venni a tényeket.

A magyar választási törvény természetesen a legerősebb pártnak kedvez: a 199 parlamenti mandátumból 106-ot egyéni jelöltek választókerületeken keresztül nyerhetnek el, és csak 93-at osztanak ki pártlistán. Hasonló szabályozás más európai országokban is létezik, a legszélsőségesebb Nagy-Britanniában, ahol tisztán többségi szavazási rendszer van érvényben. Megtagadják ezért tőlük a demokratikus legitimitást?

Hat magyar ellenzéki párt szövetséget kötött a választásra, hogy minden választókerületben csak egy jelöltet indítsanak. Ez a választási törvényt ismerve érthető volt. De amit Nyugaton a „magyar demokrácia reménye”-ként üdvözöltek, az sok magyar szemszögéből egészen másképp festett. Ők ebben a „kommunisták szövetségét látták a fasisztákkal”, ahogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter nyilvánosan is megfogalmazta. Az összefogás ezért nem tudott a választók többségében bizalmat kelteni.

Különösen azért nem, mert ebben az ellenzéki szövetségben egyértelműen a posztkommunisták voltak a meghatározó erő, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezetésével. 2006-ban Gyurcsány, hivatalban lévő kormányfőként az elhíresült őszödi beszédben elismerte, hogy a választások megnyerése érdekében szándékosan hazudott a nyilvánosságnak. Azóta Gyurcsány a magyarok nagy többségének szemében vörös posztó. Ezt a történetet Magyarországon mindenki ismeri, Németországban azonban nem. A nyugati média épp olyan kevéssé számolt be róla, mint az ellenzéki szövetségbe tagolódott szélsőjobboldali Jobbik politikusainak elfogadhatatlan antiszemita kijelentéseiről. Amikor Orbánról van szó, a brüsszeli és berlini politikai baloldal hirtelen már nem érdekelt az objektív tudósításban.

Orbán Viktor megválasztása jelentős következményekkel jár az Európai Unióra nézve: Magyarország továbbra is a föderális Euró­pa bástyája, amely a népek sokszínűségét vallja, és nem hajlandó feladni a demokratikus, nemzeti önrendelkezést a brüsszeli egységesítési megoldások javára. A nemzetek Európája nem Európa elleni politika, ahogyan azt mindig állítják, hanem éppen ellenkezőleg, ez az egyetlen módja annak, hogy Európa, az Európai Unió politikailag együtt maradjon. Ezt a meggyőződést a magyar választások Európa-szerte tömegesen megerősítették.

Hiszen legkésőbb a magyar választások óta mindenki számára világosnak kell lennie, hogy Közép-Európa népei nem fogadják el azt a nyugat-európai kulturális imperializmust, amelyet a baloldali és baloldali-liberális politika rájuk akar erőltetni. A magyarok úgy akarnak élni, ahogyan nekik tetszik, és saját elképzeléseik és hagyományaik szerint akarják nevelni a gyermekeiket.

Európa más nemzetei bizonyára ugyanígy látják ezt. Egyébként sokan közülünk, a németek közül is!

(A szerző volt FDP-politikus, a németországi Német–Magyar Társaság elnöke )  

Kapcsolódó írásaink

Őry Mariann

Őry Mariann

Ellenszélben

ĀLiberális sikerek születtek a hétvégén a francia elnök- és a szlovén parlamenti választásokon. Sem egyszerű magyarázatokat keresni, sem pedig a két helyzetet összehasonlítani nincs értelme, bár kétségkívül vannak hasonlóságok