. Szövetségpolitikája mellett mondanivalójában is belesimult a globalista baloldalba.
Eltűnt több mint nyolcszázezer szavazat az ellenzék mögül. Ha a 2018-as választásokat, illetve a köztes uniós és helyhatósági voksolást nézzük, továbbá figyelembe vesszük a közelmúlt közvélemény-kutatásait, akkor azt látjuk, hogy nem történt olyan földcsuszamlásszerű változás, ami indokolná azt, hogy ilyen sokan elfordultak az ellenzéktől. Sőt! Amennyiben elfogadjuk azt a hipotézist, hogy a Momentum képes volt néhány százezer új szavazót is bevonni, akkor még siralmasabb a kép.
Ha rápillantunk Északkelet-Magyarországra, ami valamikor a Jobbik komoly hátországát adta, vagy megvizsgáljuk azokat a választókerületeket, ahol az egykori nemzeti radikális párt egyéniben nyerni tudott, esetleg polgármestert adott, akkor egyértelműen kijelenthetjük, hogy a Jobbik nem tudta az egykori szavazóit meggyőzni arról, hogy az ellenzéki összefogásra szavazzanak. A Jobbik nem volt képes bevinni a közösbe azt, amit megígért a szövetségeseinek vagy amit önmagától elvárt volna. Egyetlen egyéni mandátumot sem nyert el, és nem volt képes Északkelet-Magyarországot mozgósítani.
Tehát amikor feltesszük azt a kérdést, hogy hová tűnt nyolcszázezer szavazat, akkor részben arra a problémára is keressük a választ, hogy hová tűntek a jobbikos szavazók?
A legegyszerűbb felelet nyilvánvalóan az, hogy egy részük már régóta a Fideszt támogatja, egyharmad része megtalálta a Mi Hazánk Mozgalmat, a maradék pedig otthon maradt. Habár ezt kategorikusan nem lehet kijelenteni, de az összes ebben a témában készült kutatás egyértelműen erre enged következtetni. És persze sokan voltak olyanok is, akik már 2018 előtt csalódtak, majd elfordultak a politikától. (A Mi Hazánk vélhetően ezt a csoportot idővel újra aktívvá tudja majd tenni.)
De ez az elemzés csak részben fedi le az igazságot. A Jobbik 2018-as szavazói ugyanis már nem ugyanazok a szavazók voltak, akik egykor a nemzeti radikális pártot támogatták. Sőt! A négy évvel ezelőtti rekordnak számító szavazóbázis jelentős része inkább volt protestszavazó, mint egykori nemzeti radikális. Látni kell tehát azt is, hogy az identitásukban nem feltétlenül jobboldali, de 2018-ban a Jobbikot támogató szavazók is eltűntek a párt mögül.
Ha az okokat keressük, akkor azonban sokkal egyszerűbb dolgunk van. A 2018-ban felsorakozott szavazók, azaz a még megmaradt nemzeti radikálisok, a jobboldali szimpatizánsok és a különböző identitású protestszavazók ugyanazon okok következtében hagyták el a Jakab Péter által vezetett pártot. Gyurcsány Ferenc miatt. Ha van közös a különböző identitású Jobbik-szavazók gondolkodásában, akkor a Gyurcsány Ferenccel való szembenállás az. Ebből következik az ellenzékváltás igénye, és az is, hogy a DK mellett az MSZP-vel, azaz a 2010 előtti politikával szemben helyezkedtek el a Jobbik 2018-as szavazói.
Jakab Péter viszont azt az utat választotta, hogy összefog azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki ellenében a Jobbik valaha létrejött és megerősödött, illetve a kommunista utódpárttal, végül a szélsőséges liberálisokkal, amit a jobbikos szavazók nem tudtak elfogadni. Még a kormányváltás érdekében sem.
Ami viszont még súlyosabb oka lehetett a szavazók elfordulásának, az a szövetségpolitika mellett a mondanivaló átalakulása. A Jobbik ugyanis politikai céljaiban is teljes mértékben átvette a többi baloldali párt ötleteit, amelyek leginkább a nyugati minták kritika nélküli másolásában merültek ki. Így állt be a Jobbik abba a sorba, ahol az uniós minimálbért, az euró bevezetését, a svájci indexálással számított nyugdíjat vagy a finn típusú oktatást hirdették. Semmi sajátosan magyar, csak és kizárólag a nyu-gati politikai célok lemásolása. Ez pedig végzetesnek bizonyult a Jobbik identitására nézve.
Ha van a rendszerváltoztatás óta fennálló plurális versenynek tanulsága, akkor az egészen biztosan köztük van, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a kommunista–antikommunista, majd szuverenista–globalista törésvonalat. (Mondhatjuk, hogy a bal- és a jobboldal újraértelmezésein kialakult szembenállásokat.) Aki átlépi ezt, annak nincs jövője. Így járt egykor az SZDSZ, és ez történt most a Jobbikkal is.
Ebből a zsákutcából nincs kiút. A Jobbik sok mindent elvesztett egy évtized alatt, de amit biztosan és végleg, az a párt szuverén mozgástere. A Jobbik programja ma már nem különböztethető meg a többi baloldali párttól, ez pedig az egykori radikális mozgalom végét jelenti.
(A szerző a XXI. Század Intézet elemzője)