Párizsi kilátások

Az eredmények nagyjából igazolták a közvélemény-kutatásokat: Emmanuel Macron és Marine Le Pen került a döntő, második fordulóba. Valójában azonban az élbolyt nemcsak a hivatalban lévő, liberális államfő és a harmadszorra induló jobboldali, szuverenista Le Pen alkotja, hanem beletartozik a veterán szélsőbalos Jean-Luc Mélenchon is. Az eredményeik 28, 23 és 22 százalék, mindenki más alaposan le van maradva.

Hosszan lehetne elemezni az okokat, egyvalami azonban kapásból szembetűnő: a franciák elégedetlenek. Nagyon fontos szerepe van ebben olyan kérdéseknek, mint a bevándorlás vagy az iszlamizáció – ezért is kapott kiemelt figyelmet Le Pen, valamint a jobboldalt összefogni kívánó publicista, Éric Zemmour, aki végül csak hét százalékot szerzett. Igaz, hozzá kell tenni, ez elsőre nem figyelmen kívül hagyható eredmény, és már csak azért is számolni kell Zemmourral a francia jobboldal jövőjét illetően, mert közben a „hagyományos”, jobbközép Republikánusok összeomlottak, Valérie Pécresse mindössze öt százalékot kapott.

Csakhogy volt egy másik égető probléma is, mégpedig a gazdaság, a franciák félelme attól, hogy a pénzük egyre kevesebbet ér. A járványhelyzet sokakat rosszul érintett, ráadásul ne feledjük, a sárgamellényes mozgalom már 2018 végén indult, jóval a pandémia előtt, tehát egy tartósabb társadalmi elégedetlenségről van szó. Mélenchon sikerrel szólította meg az emberek igen tekintélyes részét.

Sikerének súlyát pedig csak növeli, hogy mindeközben más baloldali formációk jelöltjei a párszázalékos tartományban maradtak. A másik hagyományos erő, a szocialisták jelöltje Anne Hidalgo párizsi polgármester volt, aki mindössze 1,75 százalékot kapott, szóval hozzá képest még a Republikánusoknak is van minek örülniük. Ennyit a nagy pártokról és a hagyományos status quóról.

Egyelőre nehéz megmondani, milyen eredmény születik a 24-i második fordulóban. A papírforma az lenne, hogy mindenki összefog Le Pen ellen, és nyer Macron, mondván, meg kell állítani a „szélsőjobboldali veszélyt”, ahogy a balliberális hisztériasajtóban szokták írni. Le Pennek azonban ezúttal tartalékai is vannak, ráadásul Zemmour is a támogatására biztatta a híveit, így ez a kérdés még nyitott.

Magyarországról nézve persze az a legfontosabb, hogy mit jelent mindez ránk nézve. Emmanuel Macron, ahogy legutóbbi budapesti látogatása előtt maga megfogalmazta, ideológiai ellenfelének, ám politikai partnerének tekinti Orbán Viktort. Ezzel jól összefoglalta az elmúlt éveket.

Volt, amikor Macron Orbán Viktorral szemben fogalmazta meg a saját Európa-koncepcióját – ez amúgy azért nem semmi, hogy a magyar kormányfő politikája ilyen szinten nyom a latban –, de volt olyan is nemegyszer, hogy szövetséget alkotva sikerrel léptek fel közösen a két ország számára fontos ügyekben az Európai Tanácsban. Macron tudja, hogy Orbán Viktor stabil támogatottsággal bíró politikus, akinek az ország méretén túlmutató politikai befolyása van, és építeni lehet a szavára.

Ha Marine Le Pen nyer, akkor természetesen nem kérdéses, hogy óriási lendületet kap a háború miatti véleménykülönbségekkel némileg megtépázott jobboldali szövetségépítés Európában. Megerősítést nyerne a nemzetek Európája elve, ami számunkra kulcskérdés, hiszen erős Európa csak erős nemzetekre épülhet.

Akárkit is választanak elnöknek a franciák, Magyarország együtt fog tudni működni vele.

(A szerző főmunkatárs)