Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

A cselekvés képessége

Szerencsés helyeken és szerencsés időkben a parlamenti választásnak ritkán van igazán sorsdöntő tétje

álláspont

A választópolgárok élete másnap nagyjából ugyanúgy folytatódik tovább, mint a szavazás előtt. A versenyben alulmaradó politikai erő(k) szimpatizánsait senki sem hívja az utcára, nem dőlnek be a hitelek, nem fordulnak fel fenekestül az életet meghatározó viszonyok, nem kéredzkednek ki csontvázak a szekrényből, és senki sem szorong a kiszámíthatatlanná változó jövő miatt, legfeljebb a sarki kocsmában mindenki fizet este egy kört annak, akinek a jelöltje a várakozásokkal szemben a legtöbb szavazatot kapta.

Magyarország sosem volt ilyen hely, még akkor sem, amikor elméletileg szerencsésebb éveket élhettünk volna, és az „isteni kegyelem meg a világgazdaság pénzbősége” az Őszödön beismert épp csak túlélés helyett elvileg mást is lehetővé tett volna. A Nyugat nagy mítosza, amely szerint az ember a világ és benne saját életének korlátlan ura, igazából sohasem „ronthatott el” minket, és úgy tűnik, az önhittségnek ettől a formájától egy jó darabig már nem is kell tartanunk. Szaporodnak azok a jelenségek (klímaváltozás, migráció, világjárvány, háború), amelyek árnyalják az ember mindenhatóságáról szóló mesét, és bármennyire is nehéz elfogadni, a világ kiszámíthatatlanságával mostanság nemcsak nekünk, de mindenki másnak is kalkulálni kell.

Egyre inkább érezhetőek a jövő fenyegetései, és nemcsak azért, mert nem tudható, mi jöhet, hanem mert néha felsejlik az is, ami bekövetkezhet, amit jobb lenne elkerülni és/vagy kivédeni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl a végzet, a három moira uralja az életünket. Ellenkezőleg, hiszen a szorongásai, félelmei csillapítására, a kedvezőtlen fordulatok kivédésére az ember megkapta az előrelátás, az előre tervezés adományát, hogy képes legyen saját céljai, várakozásai, reményei felé terelni a világ és a szűkebb környezete történéseit. E nélkül a képesség nélkül beleragadnánk a jelenbe, együgyűen és kiszolgáltatottan toporognánk, belevesznénk a mindennapokba, vagy éppen folyamatosan a múlton rágódnánk.

A tervezés, az előre meghatározás attól függően, hogy milyen hatást gyakorol az életre, vonhat jót és rosszat is maga után, tehát felelősséggel jár. Még olyan dolgokban is, mint az iskolaválasztás, költözés vagy autóvásárlás. Nem véletlen, hogy hosszas gondolkodás, családi, de akár baráti tanácskozások előzi meg döntéseinket, hogy nagy horderejű dolgok esetében sokszor olyan tehernek tűnik, amitől legszívesebben szabadulnánk. De mégsem tesszük, mert nem dobhatjuk sutba a gyermekeink, szeretteink jövőjét, ahogy a sajátunkat sem. Miért? Mert valójában csak a jövő a miénk, a múlt már lezárult, a jelen pedig olyan, amilyen, változtatni rajta már nem tudunk. És mert e nélkül lemondanánk a jövőben rejlő többletről, arról, hogy kedvező irányba változhasson az életünk.

Tegnap Magyarország választott, a szavazatát leadó magyarok többsége – immáron egymást követő negyedik alkalommal – erős felhatalmazást adott a Fidesz–KDNP politikusainak az ország vezetésére, arra, hogy az elkövetkező négy esztendőben eltervezzék, meghatározzák a közös célokat, hogy döntéseikkel jó irányba tereljék az életünket.

Egy könyvben azt olvastam: „A hatalom csekélyke képesség: nem több, mint lehetőség, nem maga a tett, hanem a cselekvés képessége.” Nyilván fontos, sőt elengedhetetlen, hiszen nélküle a legjobb elképzelés sem valósítható meg, ám önmagában nem elég az ország vezetésére. Szükség van másra is, hitre, elkötelezettségre, kitartásra etc., ahogyan nyugalomra és erőre is.

Ahogyan eddig is, a képesség megvan, a neheze most következik.

(A szerző lapszerkesztő)