Kelemen András

Vélemény és vita

Vakok között a félszemű

Eljutottunk oda, hogy a hírözönben elvész az ember tájékozódása. Ekkor már nem is az igazmondó udvari bolondra hallgatnánk, hanem reflektorfénybe kerül a hülyeségével villogó celeb

Rotterdami Erasmushoz kötik a mondást: vakok között a félszemű a király. Vitatkozom a nagy humanistával: szerintem ezzel beleesett a racionalitás csapdájába. Ugyanis a vakok között a félszemű csak lesajnált bolond lehet. Mert a vakon születettek társadalma elutasítja a látást. Elutasítja, mert fel sem foghatja. Márpedig a hiedelmek, vallások, közösségi viselkedésmódok embercsoportok közös élményein alapulnak. Ezek kialakulása pedig úgy történik, hogy az egyén belenő, beletanul a társadalom értékrendszerébe.

Az észszerűség azonban kevés ehhez. Van Szathmári Sándornak egy különös könyve, a Kazohinia. Ő Swift klasszikus regényhősét, a furcsa társadalmakat felfedező Gullivert elviszi még két országba: a következetes észszerűség és az üres ideák őrült birodalmába. Az olvasó számára így teszi világossá, hogy az ember számára mindkét véglet elviselhetetlen.

A középkori Európa a Biblia világképét vette alapul, s ha lépten-nyomon meg is szegte a valláserkölcsi előírásokat, de mégiscsak azt elfogadva, abban élt. Ahhoz igazodott. A felvilágosodással elkezdődött ennek lebontása, s egyszer csak bekövetkezett az Ész istennőjének trónra emelése 1793-ban. Az történt, hogy a francia forradalom idején a megvadult tömeg egy táncosnőt feldíszített, s mint az Ész istennőjét diadalittasan vitte körül Párizs utcáin. Bevitték a Notre-Dame-székesegyházba, és ott tulajdonképpen oltárra emelték. A következményekről tudunk: aki nem hajtott a forradalom Ész istennőjének fejet, annak levágták – az Ész nevében, nyaktilóval.

Ezzel indult világrészünkön az az eleinte egyházellenes, majd keresztényüldöző folyamat, amely a templomok bezárása és a keresztek eltüntetése után a közelmúltban újabb állomásához érkezett. Erre világít rá Päivi Räsänen esete.

Ő finn parlamenti képviselő, korábbi belügyminiszter, aki 2019-ben kérdőre vonta egyházát egy olyan támogatással kapcsolatban, amelyet az egy LMBTQ-rendezvénynek nyújtott. Pál apostol leveleiből idézte, hogy elítélendő, ha férfiak férfiakkal „fertelmeskednek”. Bírálata megfogalmazásában, ha úgy vesszük, még óvatos is volt: nem pusztán a saját véleményeként mondta ki, hogy a nemi eltévelyedés utálatos, hanem az általa általánosan elfogadottnak vélt szent könyvből idézett. Így is beperelték, mivel az ügyész szerint megsértette a homoszexuálisok egyenjogúságát és emberi méltóságát.

„Sohasem hittem volna, hogy megvádolnak, mert megosztom a Biblia tanításait” – mondta ennek kapcsán. Hát ez az! Hogy az európai világkép és hagyomány már elvetetté vált azon a földön, amelyet naggyá tett. Lezajlott az értékek megtagadása. Botránykővé vált az igazság kimondása. Ez így van annak ellenére is, hogy a bíróság végül ártatlannak találta Päivi Räsänent az ellene felhozott vádakban.

Platón még úgy gondolta, hogy a filozófusoknak kellene irányítaniuk a társadalmat, de utána a bölcsesség leértékelődött. A királyok már inkább csak az udvari bolondoknak engedték meg a valóság kimondását. Azután még ez a lehetőség is megszűnt. Újra beütött a nyelvek összezavarása, a Bábel tornyának építésére emlékeztető módon. Eljutottunk oda, hogy a hírözönben elvész az ember tájékozódása. Ekkor már nem is az igazmondó udvari bolondra hallgatnánk, hanem reflektorfénybe kerül a hülyeségével villogó celeb. Végül lesznek, akiknek már mindegy, hogy mivel, csak a napi hírek élére kerülhessenek. Hiszen ki figyelne fel az ellenzék miniszterelnök-jelöltjére, ha rendszeresen nem traktálna olyan egetverő állításokkal, amelyek hírének nem tud ellenállni a sajtó? Mit tesz az? Legfeljebb másnap letagadja.

Kifacsart értékrendű világunkban terjed a hamis áruk ajánlgatása. Amikor a propaganda zaja olyasmit állít, hogy az embernek nincs biológiai neme, akkor ez minden bizonygatás ellenére szembemegy a tapasztalattal. S amikor az élet törvényére épülő család intézményét támadja, akkor az együttélés alapsejtjeit támadja. Ez felidézi a gyarmati korszakunk nagy hazugságát: a „felszabadításnak” nevezett alávetést és az ellenünk irányuló romboló szándék leplezésére szabadságjogként meghirdetett – s korlátlan – abortusz propagálását. Most már erre is ráfejelnek egyet: „Ne szülj gyermeket, mert környezetszennyező! S ha mégsem fogadsz szót és megszülöd (vagy már meg is szülted), bízd rá szextorzókra a nevelését. Mert elmarasztalnak, ha amit »ferdének« látsz, kedveskedve nem »melegnek« mondod.”

De így van ez nagyban is. Amikor átléptük a „szabad világ” kapuját, akkor még szó sem volt arról, hogy menekültnek kell neveznünk azt, aki ránk tör. Csak lépésről lépésre derült ki, hogy olyan együttműködést ajánlgatnak, amelyből megpróbálnak kihagyni.

Rá akarnak venni olyan döntésekre, amelyek az önfeladáshoz vezetnek. Például: vegyél fel másokkal közösen pénzt, azután nem kapod meg. Ha aggódsz kiszolgáltatott nemzettársaidért, az nem európai ügy. Mint ahogy az sem, ha a jog mellé odateszed a kötelességet, a szabadság mellé a méltányosságot is. Aki követi „az európai értékekben” bekövetkező változást, az átélheti a hindu gondolkodásban megnevezett „kifordultság” (szanszkritul: viparjaja) jelenségét. Ez az, amikor igaznak jelenik meg a tapasztalattól elszakadt káprázat.

Föltehetjük a kérdést: ha a király meztelen, miért mondják az urak, hogy díszöltönyben feszít? Csakis azért, mert a látszólag értelmetlen, sőt őrültnek tűnő elképzelések társadalmasítása mögött számszerűsíthető érdek kattog. Olyan kicsinyes érdek, amelyet örömmel üdvözöl a halál kultúrája.

Mára az önzésen alapuló gondolkodás, a semmit sem teljesítő, de magában való értéknek tekintett énnel azt a hitet erőlteti, hogy minél többet kell szereznünk ahhoz, hogy életünk gazdagabb legyen. A habzsolásra biztató reklámok nyelvén: jár neked, „mert megérdemled!” Arra biztat, hogy tehetségünket elsősorban anyagi javak előállítására fordítsuk; pedig ezzel csupán a tárgyi világ szolgáivá leszünk. Újra és újra olyan igényeket keltenek fel bennünk, amelyek végtelenül üresek. Így teremti meg a mindenki harcát mindenkivel szemben, s jutalmul mit kaphatunk? A versengést, a szembenállást s az egyedüllétet.

Az igazi érték olyan, hogy minél többet adunk belőle, annál jobban gazdagít. Ezt szerencsére kimondatlanul is tudjuk. Amikor egymásra figyelünk, amikor nemes célokra, szenvedők megsegítésére adakozunk, akkor ebben a szellemben cselekszünk. Így történik ez ma is azokkal a szenvedőkkel, akik egy magyarellenes propagandával szennyezett szomszéd országból érkeznek hozzánk.

És lehet bármilyen harci zaj (vagy éppen választási tülekedés), a jóra való hajlamunkat nem tudja elfojtani.

(A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke)

Kapcsolódó írásaink

Szerencsés Károly

Szerencsés Károly

A szabadság erénye

ĀA választás és a főleg az okos választás képessége a szabadság erénye. Bizalom kell hozzá és tájékozottság, hogy átlássunk a fűt-fát ígérgetők sivár tülekedésén, és felmérjük a jelöltek várható teljesítményét

Kő András

Kő András

Béke, avagy háború?

ĀEgy statisztika szerint az emberiség történelmét tanulmányozva azt látjuk, hogy a Kr. előtti 1496 és a Kr. utáni 1861 között eltelt idő alatt – ami 3357 évet tesz ki –, mindössze 227 békeév volt. S akkor még nem számoltunk a 20. és a 21. század háborúival