Ünnepnap

Ezt ne vegyük magától értetődőnek, természetesnek, hiszen Európában alig maradt olyan nép, amelynek a szabadság és demokrácia ezen kiváltságai még megadatnának. Nem, holnap valódi ellenpólusok és egymással szemben álló politikai irányzatok és ideológiák közt dönthetünk.

Választhatjuk a nemzeti függetlenséget, de akár a politikai és erkölcsi alárendeltséget is. Maradhatunk Szent István népe, magyarok, vagy választhatjuk a globális kakofóniába való beolvadást. Választhatjuk a családok biztonságát, gyermekeink ártatlanságának megőrzését, vagy átadhatjuk őket az épp uralkodó, angolszász eredetű idegen divatideológiák kísérleteinek.

Megrémültünk volna, ha négy évvel ezelőtt láttuk volna, mi vár ránk, és merjük állítani, vezető politikusaink is megdermedtek volna, ha akkor tudják, milyen precedens nélküli krízisekre kell majd választ adniuk. De épp ezen krízisekben mutattuk meg, hogy igenis van egység a magyarok közt, van nemzeti összefogás és konszenzus, és ellenálltunk a viszályt szító hangoknak, amelyek ennek ellentettjét akarták velünk elhitetni. Milliókat elpusztító világjárvány közepette volt fontos a hazai és külföldi percemberkéknek, hogy megoldás helyett önérdekből inkább viszályt szítsanak köztünk, ezért is olyan csodálatra méltó, milyen öntudatos és független hozzáállással kerekedtünk ezen felül mi magyarok.

A járványhelyzet közepén, amelyben egyesek nem a szenvedő embert, hanem csak politikai lehetőséget láttak, polgáraink pártpolitikától függetlenül, ideológiai és társadalmi törésvonalak fölé kerekedve megmutatták legjobb arcunkat, az összefogást, az együttérzést, és nem hagyták, hogy bárki is magyar vagy idegen nyelven túlkiabálja azt a közös hangot, amelyet a nemzeti veszélyhelyzet során újra felfedeztünk.

Ugyanezt a pártszimpátiákon és világnézeti különbségeken felülkerekedő többséget fedtük fel újra magunkban a szomszédban kitört háború során is. Már dörzsölték a tenyerüket, hogy most lelepleződik az embertelen magyar, most bukik el az összes ellenérv, amelyet a nyílt társadalmat mentegető úgynevezett „európai értékek” ellen 2015-től felhoztunk. Micsoda lebőgés volt ez az ellenünk mocskolódó globális nagyuraknak, amikor is az egész ország egyként mozdult meg a pusztítás elől menekülő sok százezer ember védelmére!

„Lám, megváltoztatták a véleményüket a bevándorlásellenes magyarok is”, mondták mások. Pedig egyáltalán nem, itt mutattuk csak meg igazán erkölcsi fölényünket, amikor tetteinkkel szemléltettük a valódi menekültek és a világhódító vallási fanatikus vagy gazdasági opportunista kalandorok közti különbséget.

Közben, mi tagadás, kicsit magunkra maradtunk. Legközelebbi szövetségeseink, testvérnemzeteink is mintha megrészegedtek volna a fegyvercsörtetés hangjától, és olyanok is „támadás”-t kiáltottak a világ egyik legnagyobb nukleáris szuperhatalma ellen, akik hadserege öt percig sem tartana ki ebben a mindenki számára végzetes összeütközésben. A magyarok nagy többsége ezt is józanul elutasította. De ha ez a járványban, népvándorlásban, háborúban is túlélni akarásunk ma talán nem is annyira trendi, tény, hogy az utolsó négy évben országunk, nemzetünk a normalitás ritka kis szigete maradt a világban.

Holnap ezt ünnepeljük, és adjuk meg az esélyt a négy év múlva urnákhoz járuló magyaroknak, hogy ezt majd ők is megtehessék.

(A szerző újságíró)