Utólag az a kép látszik kirajzolódni, hogy az egyesült magyar baloldali ellenzék oszlopai (Karácsony, Márki-Zay, Gyurcsány) úgy vártak Volodimir Zelenszkijnek az EU-csúcson Orbán Viktorhoz intézett beszédére, mint a sprinterek a startpisztoly dörrenésére vagy színészek a végszóra. Azt, hogy vajon milyen célt gondolt elérni az orosz agresszióval szembenéző Ukrajna elnöke a magyar miniszterelnök egzecíroztatásával, miközben tisztában van vele, hogy Magyarország önmagában eddig egyetlenegy szankciót sem akadályozott meg, vagy az ukrán miniszterelnök-helyettes annak a fantazmagóriának a minapi közzétételével, miszerint hazánk részese akarna lenni a háborút vívó szomszéd ország feldarabolásának, amit eléggé nyilvánvalóan a világ túlnyomó része soha az életben nem ismerne el, szóval hagyjuk most ezeket, foglalkozzunk a saját „igazságosztóinkkal”.
Mert csöppet sem meglepő módon alig fejezte be mondandóját az ukrán elnök, elérkezett számukra a kinyilatkoztatás ideje. Felpörögtek a ködgépek, megszülettek a tuti posztok, rend vágódott a létezés ágas-bogas dzsungelében. Uff, ahogy a Karl May-regényekben olvastuk hajdanán. Ugye évek óta hallhatjuk, hogy a Fidesz megosztja a magyar társadalmat, de ha majd eljön az ellenzék, békét teremt, olyan országot, ahol mindenki otthon érezheti magát, nem kényszerítenek semmit senkire.
Ehhez képest a főpolgármester és Márki-Zay Péter is arról ír, hogy „tényleg ideje lenne oldalt választani”, meg „a történelem sötét oldala vagy a jó oldala”, meg hogy „Kelet vagy Nyugat”. Nos, ez a választás megtörtént már, alapvetően bő ezer éve, amikor Szent István a nyugati kereszténységhez kötötte az ország sorsát, és nem változott a történelmünk során, akkor sem, amikor a Nyugat hatalmai megcsonkítani látták jónak az országot vagy Sztálin érdekszférájába engedték, és hagyták rászabadulni a kommunizmust. Döntöttünk 1990 után az euroatlanti integrációról, ahogyan a háború kitörésekor is, amikor a kormány elítélte az orosz agressziót, kiállt Ukrajna területi integritása mellett, megszavazta a háború miatt hozott uniós szankciókat és NATO-döntéseket. Minden más narratívaépítés, tükörjáték, látszatkeltés, kampány, és úgy is kell kezelni.
Egy háború, ahogyan az élet maga, sohasem egyszínű, abban indítékok, célok, szempontok és praxisok keverednek, formálódnak, és igen, az is előfordul, hogy alakulnak át (gondoljunk csak a Schindler listája című filmre, amelyben a háborúban a meggazdagodás lehetőségét látó főszereplő végül mindenét odaadó embermentő lesz). Zelenszkij elnök azt teszi, ami a dolga, azért emel szót, amiről hiszi, hogy a legjobb az övéinek.
A magyar miniszterelnök szintén védi a rá bízott közösséget. Csak a magyar baloldali ellenzék fókuszában áll önnönmaga, legyen járvány vagy háború, egyik sem elég ok, hogy kicsit is változni tudjon a mantra. Ami jelenleg még egyszerű, mert másnak köszönhetően nincs szankció az orosz olajra és gázra, nem kell foglalkozni a hatásaival, lehet Facebook-forradalmárkodni, „bömbiautókkal” keringeni a billegő körzetekben olyan cizellált üzenetekkel, mint „Orbán=Putyin”, nem kell felelősséget vállalni, szembenézni nélkülözőkkel.
A végére hagytam a DK elnökének posztját, mert a rendszeresen bérmálkozó bukott miniszterelnöknek ezúttal is sikerült alaposan meglepnie a tisztelt publikumot, amikor az élet és a bűnbeesés viszonyát boncolgatta. Az ember sokszor reméli, hogy egyszer csak nagyobb tere lesz végre az értelmes beszédnek. Ám ahogy meglátja, hogy Gyurcsány Ferenc próbál bárkit etikából oktatni („hazudtunk reggel, éjjel meg este”), rájön, hogy reménytelen. Ez tényleg maga a hagymáz.
(A szerző lapszerkesztő)
