Tanulás, felejtés

(Tulajdonképpen olyan iskola se nagyon van, amelyet elvégezve politikussá lehet valaki, kivéve talán annak egy szűk területét, a diplomáciát.) Nem azért, mert ennek a posztnak a betöltéséhez kevés az egyéni akarat, ahogyan a szükséges ismeretek köre sem vehető egyszerűen számba és írható leckékre bontva egy tankönyvbe.

Régen a királyokat nevelték az uralkodásra, kora gyermekkortól sajátították el az ország irányításához szükséges vezetői, diplomáciai, kulturális és viselkedési ismereteket, hogy végül, ha eljön az idő, olyan ember fejére kerüljön a korona, aki méltó rá és akitől az ország érdekeinek védelme, előrejutása, boldogulása bizton remélhető.

Akkor előre lehetett tudni – legalábbis normál menetrend szerint –, hogy ki lép a trónra, el lehetett kezdeni a nevelését, és jó esetben hosszú évek álltak rendelkezésre rá. Versengő demokráciában nincs elrendelés, örökletes jog, a társadalom dönti el négyévente, kit választ vezetőjének. Ebből egyrészt az következik, hogy a poszt elnyeréséhez nem elég a mégoly erős egyéni ambíció, hiszen az alkalmasságról meg kell győzni a publikumot, másrészt jelöltként eleve kész embereket feltételez, olyanokat, akik rendelkeznek vagy akikről a társadalom többsége elhiszi, hogy rendelkeznek az ország vezetéséhez szükséges tudással és képességekkel.

De a történelem és a jelenünk is arra tanít, hogy az életben kevés az állandóság, napok alatt alapvetően változhatnak meg a körülmények (járvány, háború), tehát bármilyen konkrét tudás, legyen mégoly hatalmas is, gyorsan korlátok közé szorulhat. Az aspirálókról éppen ezért talán a tanulásra való képesség mond el a legtöbbet, az, hogy képesek-e felnőni az előttük álló feladathoz.

Ha ilyen szemüvegen át nézzük az egyesült magyar baloldali ellenzék jelöltjét, Márki-Zay Pétert, Talleyrand Bourbonokról szóló megállapítása juthat az eszünkbe, miszerint semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Már ősszel, a verbális raftingja elején is sejteni lehetett, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem ura a szavainak.

Akkor még csak találgatható volt, hogy vajon a hirtelen megnövekedett rivaldafény okozta lámpaláz miatti izgalom hozza-e ki belőle a helyenként időn és téren kívülinek tetsző, abszurdabbnál abszurdabb mondatokat, vagy simán csak nem gondolkodik, mielőtt megszólal.

De ahogy telt az idő, s a közlések tartalma nem sokat változott, talán csak az igény nőtt meg az utólagos magyarázgatásukra vagy el nem hangzottá kommunikálásukra, rá kellett jönni, ez az ember nem a lámpaláz miatt beszél zöldségeket, nem az a felelős az olyan gondolatok közreadásáért, amelyek hol azt sugallják, fogalma sincs, milyen országban él, hol az egzaktan romlásba vivő baloldali kormányzást próbálja sikerré átfesteni, hol teljesen vállalhatatlan emberek és jelenségek mosdatásában serénykedik.

Másról van szó. Márki-Zay tankönyvszerűen ismeri a neoliberális kapitalizmus tételeit, megoldási módjait, csak arról nem hajlandó tudomást venni, hogy az egész szisztéma 2008-ban gazdaságilag, kulturálisan és morálisan is akkora léket kapott, mint a Titanic. S ehhez jön még saját messianizmusa, ami nyilván eleve kizárja az empátiát, annak kommentár és ítélet nélküli elfogadását, hogy vannak, akik máshogyan látják a világot.

Mindezekből együtt kerekedik ki egy fél év alatt bármiféle tanulásra képtelen, a sémákat elengedni nem tudó ember képe. Aki egy rendes miniszterelnök-jelöltté sem tudott felnőni.

(A szerző lapszerkesztő)