„Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól, mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna (el)venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép, és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga” – írta Kossuth Lajos, a magyar szabadságharc szellemi vezére, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, aki máig egyike legnagyobb hőseinknek, akik a néplélekben testesítik meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc és a nemzeti függetlenség eszményét.
Szűk négy hónappal később, 1848. július 1-jén Kossuth Lajos a Kossuth Hírlapja első számának vezércikkében azt fejtegette: „Kába kormány volna az s vétkeznék hazája ellen, mely a háborúk véres válságaiban elmulasztaná a győzelem kilátásait mindazon módokkal biztosítani, melyeket a népjog szentesít, a becsület és emberiesség megenged, a történelem igazol s a hadtudomány javasol. Országot kormányozni ily körülmények között nem gyermekjáték. Zavarni könnyű, csomót oldani nehéz; teremteni pedig és nem csalatkozni csak Isten képes. (...) A nemzet készen áll a harcra, s ez a békére leghatalmasabb lépés. A nemzet lelkesülve van az áldozatra, s ez az erőnek kimeríthetlen forrása.”
Mit is üzent Kossuth a mának? Azt, hogy a háborúk véres válságait csak a béke oldhatja meg. Az ukrán–orosz háborúban a békét nem katonák és fegyverek küldése szolgálja. A NATO-nak egyébként esze ágában sincs katonákat küldeni a háborúba, mivel alapokmányában elkötelezte magát a viták békés rendezése mellett, a kollektív védelem elve csupán a tagjaira vonatkozik.
Anno a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudta időlegesen a magyarok forradalmát eltiporni. A történelem, mint az emberiség legjobb tanítómestere, azt üzeni az orosz–ukrán háborúban is, hogy a kárpátaljai magyarokat és az ukrán népet is azzal tudjuk a legjobban megvédeni, ha kimaradunk ebből a háborúból. Tegnap erről szólt a félmilliós Békemenet is.
Ennek tükrében szomorú megtapasztalni azt, hogy a Gyurcsány–Márki-Zay-féle szivárványkoalíció mennyire nincs egységben ezzel a törekvéssel, továbbá azt is, hogy választási listájuk kilencedik helyén egy náci karlendítést bemutató jobbikos található, egy másik pedig arról hadovál, hogy hazánknak katonákat kellene küldenie a háborúba. Amit tíz magyarból tíz ellenez. Tanulságos megtapasztalni azt is, hogy az Európa Tanács korábbi és az Európai Néppárt jelenlegi elnöke, Donald Tusk a magyarországi baloldal kampányrendezvényén agitál a magyar kormány leváltása érdekében, miközben saját pártcsaládjából üzennek, hogy a lengyel politikus nem az Európai Néppárt elnökeként szólalt fel a rendezvényen.
Korábban Tusk maga keltette azt a látszatot, mintha az EPP nevében jönne Budapestre, és a pártszövetség hivatalos álláspontját képviselné. A magyar baloldal a NATO és az Európai Unió elárulásáról prédikál, s a koronavírus-járvány, a háború és az energiaválság közepette azt latolgatja, miként lehetne elzáratni azokat a pénzcsapokat, amelyeken keresztül az Európai Unió felzárkóztatási és kohéziós alapjaiból érkezhetnének pénzek az országba. Miután pedig a járvány okozta károk felszámolására hivatott uniós források visszatartása miatt a magyar kormány jelentős külföldi hitelek felvételére kényszerült, azzal riogatnak, hogy csakis akkor kap pénzt Magyarország, ha az emberek nemet mondanak a jelenlegi kormányra.
Ezt nevezik zsarolásnak. Ezt szentesítené az unióban a népfelség, a becsület, az emberiesség és tisztesség?
(A szerző újságíró)
