Kő András

Vélemény és vita

Az „istenadta” nép

Olvasom a hírekben, hogy megjelent a hazai ellenzék új kampánydala, amely A hatalom a népé címet kapta

Bevallom, nekem az első pillanatban az ötvenes évek agitatív antológiaköltészete jutott az eszembe, amelynek során kötelező volt versbe foglalni és üzenettel ellátni az idegen hatalom által támogatott diktatúrát. A politika és az irodalom szókincsei között például ­a következőket találjuk: újjáépítés, államosítás, klerikális reakció, a Párt (mindig nagybetűvel), elhajlás, éberség, békeharc és – a nép. E szavak, kifejezések egy része már korábban is használatban volt, ám az ötvenes évek első felében sajátos értelmezések, tartalmi felhangok kapcsolódtak hozzájuk.

„Magyarország, elnyomott nép, / mint egy összetört fakó kép, /mint egy romba döntött oltár / olyan reménytelen voltál” (Kónya Lajos: Szabad világ). „A néppel és a Párttal, mint a vékony / pálcát széttörjük a vasat, / Nevetve várja a szemétdomb / a fasiszta hazugságokat” (Aczél Tamás: A néppel és a Párttal).

A „nép” mindent összemosó fogalom lett, amikor a személyes, azaz a fizikai és a szellemi szabadság egyaránt vereséget szenvedett. A korszak antológiadarabjai szinte kizárólag ütemhangsúlyos verselésűek. Egyik sajátosságuk a vers-szakok végének összecsengése, a rímelés, amely a politikai mondanivaló miatt nemegyszer döcög, sok a szabálytalan, félig sikerült megoldás. Megmosolyogtató, hogy a korszak uralkodó szavaira, központi fogalmaira milyen rímeket lehetett alkotni vagy találni. Íme, néhány példány: csordát – a Párt; azoké – ágyúcső elé; megremeg – néphadsereg; Tiszalök – röfögött; a nép fia – védi a, gyarmat – hatalmat és így tovább.

Bibó István fejtette ki egyik írásában, hogy a demokráciának, a nép uralmának előfeltétele az, hogy az alávetettek megszabaduljanak a felettük kialakult hatalmi és uralmi szerkezetek társadalmi és lélektani nyomása alól. Száz évvel korábban Kossuth Lajos deklarálta: „Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.”

Csakhogy a diktatúra urai nem úgy cselekedtek, ahogy Kossuth kívánta, jóllehet Rákosi gyakran hivatkozott rá. A pártvezérről egyébként sok ének szólt. Az egyik: „S ő visszajött. A munka, jog, szabadság / magyar népünkhöz véle visszatért; / a dolgozó köszönti benne apját, / az országépítőt, a bölcs vezért” (Képes Géza: A szabadság dala). De Sztálinhoz is több vers íródott: „Világ fájáról, / népek ajakáról / téptem, kötöttem ezt az éneket, / hogy útján testvérdalokra találva, / úgy köszöntse Sztálint…” (Zelk Zoltán: A hűség és a hála éneke).

El kell sajátítanunk azt a szokást, hogy ugyanolyan őszintén vélekedjünk az „istenadta” népről, mint amilyen őszintén vélekedünk a politikusokról, akiket megválaszt. Nem lehet rossz véleményünk a politikusokról, miközben csodálattal beszélünk azokról, akik megválasztották őket – kapjuk a tanácsot.

„Négy éve, hogy e népet / kivezették a fényre / nehéz harcok tüzében / a Szovjet fiai” (Devecseri Gábor: A béke katonái). „Ötéves terveink során a nép a végtelenbe lát.„ / Előre vasöntők, földművesek, tanítók, katonák!” (Juhász Ferenc: Téged köszönt most). „S szítjuk munkára szüntelen / nem nyugvó harcra ezt a népet, / ki most lát először tavaszt” (Benjámin László: Márciusi ifjak).

A hatalom a népé – ez a címe az ellenzék kampánydalának. Márton Áron püspök szavait tehetem hozzá: „A nép olyan, mint a gyerek: tettekből ért.”

(A szerző újságíró)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

Fotelpacifizmus

ĀSzankciókat, most! Gyakorlatilag mindenki ezt kia­bálja az oroszokkal kapcsolatban, ma ugyanis ezt kell kiabálni

Lóránt Károly

Lóránt Károly

Semlegesség helyett atomháború?

ĀSzakértői körökben arról beszélnek, hogy az ukrán légierő számára lehetővé kell tenni, hogy lengyel és román katonai bázisokon tankoljanak, és onnan támadják az orosz erőket