Soros szerint a világ

Az ilyesmiből Umberto Eco már regényt írna. A felfedezést mindenesetre remek lehetőségnek tekintettem arra, hogy megtudjam, a nyílt társadalmat kitől és miért kellene megvédeni, illetve, hogy voltaképpen mi is az – nem szerintem, az újságok vagy politikai elemzők, hanem legfőbb hirdetője szerint.

„Önző vagyok és énközpontú, és nem okoz gondot számomra, hogy ezt elismerjem” – írja a szerző az 51. oldalon, és ez akkor is elég erős állítás, ha azzal igyekszik ellenpontozni, hogy emellett (vagy ennek ellenére?) évtizedek óta működtet egy emberbarát szervezetet. Ez volna a Nyílt Társadalomért Alapítvány.

Ha az ember érdeklődéssel olvassa végig ezt az előadások szövegéből és rövidebb cikkekből szerkesztett kötetet, rájön, hogy minden pontosan úgy van, ahogyan az elmúlt bő évtized kormányzati kommunikációjában elhangzott, csak éppen semmi nincs úgy nevezve – amiképpen Michael Corleone száját sem hagyják el soha a „Cosa Nostra” vagy „maffia” szavak, helyettük a „család” használatos, úgy Soros György írásában sincs „shortolás”, „devizamanipuláció”, „NGO-k” vagy éppen „kormányok hackelése”, helyette a „kockázatkezelés”, az „önkéntesek” és a „zárt társadalmak felnyitása” mondatik.

Nagyon fontos, hogy Soros egész életművét két pillérre helyezi. Az egyik az 1944-es év, amikor az első világháborút és a szovjet hadifogságot megjárt édesapa azonnal felismerte a bajt, és hamis papírok beszerzésével, menekítések megszervezésével nemcsak a családot, hanem még számos zsidó származású magyar állampolgárt mentett meg a holokauszt poklától. A másik Karl Popper filozófiája. Soros úgy vall, e kettő tette őt filantróppá és kételkedővé.

A kötet végére érve a legfőbb felismerés, hogy az alapítvány bejuttatását előbb kelet-közép-európai, majd afrikai és ázsiai országokba – amit Soros nyíltan a szerinte zárt társadalmak fellazítására alkalmazott eszközként használ – az alapító egyszerre tekinti e társadalmak gyakorlati kritikájának és emberbaráti cselekedetnek. Soros György ellensége minden általa maffiaállamnak (ilyennek írja le Oroszországot) vagy totalitárius diktatúrának (Kína) nevezett országnak, és küldetésének tekinti, hogy felvegye ezek ellen a harcot, mégpedig az úgynevezett puha erő taktikájával, vagyis a vezetők átnevelésével: szervezetek, agytrösztök létrehozása, ösztöndíjak osztogatása, intézetek, egyetemek, tanszékek finanszírozása és sok egyéb segít ebben. A dolog ott hibádzik, hogy maga Soros György dönti el, melyik ország hova soroltatik. A 2019-ben összeállított kötet Magyarországot például a maffiaállamok közé helyezi.

Kíváncsi voltam, e könyvben felsejlik-e egy olyan gondolati szál, amely megmagyarázza, miért folyik bele ez az önmagát filantrópnak nevező ember több tucatnyi ország bevándorláspolitikájába?

Megtaláltam. „Olyan feladatunk van, amit nem bízhatunk a kormányokra. A történelem arra tanít, hogy még azok az államok is, amelyek védik az egyének szabadságát, előnyben részesítik a saját polgáraik szabadságát az egyén szabadságának általános elvével szemben. Az én Nyílt Társadalom Alapítványom célja, hogy védje az emberi jogokat, különösen azokét, akiknek nem adatott olyan állam, amely ezt megtenné.”

Ez tehát Soros György jövő- és Európa-képe: egy kontinens, egy több ezer éves és sokszínű kultúra, amelynek küldetése, hogy otthont adjon a bárhonnan, bármikor és bármilyen számban érkező idegeneknek. Akármi is az ára.

(A szerző lapszerkesztő)