Lóránt Károly

Vélemény és vita

Csak egy éjszakára

Gyóni Géza (1884–1917) magyar költő és újságíró 1914 júliusában, a szarajevói merényletet követően a társadalom döntő többségéhez hasonlóan üdvözölte a háborút

1914. augusztus 1-jén mint póttartalékost mozgósították, ezredével Przemyśl erődjébe került, amelyet az oroszok rövidesen elfoglaltak, és Gyóni Géza 120 ezer másik katonával együtt fogságba esett, majd 1917-ben betegség következtében meghalt. Nem kellett neki sok idő a lövészárokban, hogy a háborúból végképp kiábránduljon. A fogságban leélt két és fél év alatt számos háborúellenes verse született, ezek egyike, a leghíresebb, a nevét az emberek emlékezetébe véső és örökké aktuális a Csak egy éjszakára című.

Az utókor persze bölcsebb meg okosabb, sőt okoskodó (mi lett volna, ha?) de még ennek tudatában is elcsodálkozik az ember, hogy miért lelkesedett 1914-ben egész Európa a háborúért. Számomra emlékezetes az a fénykép, amely egy budapesti felvonulást mutat, ahol egy férfi egy hatalmas táblát visz, rajta a felirat: „Éljen a háború!”

És mintha semmit sem tanultunk volna a múltból, ma megint folyik az uszítás, hogy ha lehet, legyen már egy orosz–ukrán háború, amelyet majd a páholyból nézünk végig – már elsősorban az amerikaiak –, és esetleg még biztatjuk is az egyes feleket, mintha csak egy rögbimeccsről lenne szó. A nemzetközi lakájsajtó (a háttérhatalom sajtója, beleértve a hazaiakat is) vállvetve vizionálja a különböző háborús forgatókönyveket.

A legutóbbi szerint, amelyet nem más, mint Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója vizionált, „Moszkva nagyon rövid időn belül újra megszállhatja szomszédját, halálos légi és rakétasorozatokkal kezdve”. Az angolszász országok meg is kezdték embereik kimenekítését Ukrajnából. De nemcsak ők, a svédek is hajlamosak a hisztériára, ha egy orosz tengeralattjárót vélnek látni a partjaik mentén, most pedig tankokat és más fegyvereket szállítanak a Balti-tengerben fekvő Gotland szigetére.

A nemzetközi sajtóban Putyin és általában Oroszország ócsárolása azóta folyik, amióta Putyin megakadályozta a liberális demokrácia oroszországi elterjedését, vagyis a Hodorkovszkij-félék hatalomátvételét, de különösen felerősödött, mióta az ukrajnai puccs után az oroszok elfoglalták az egyébként túlnyomórészt oroszlakta Krímet, megakadályozva ezzel, hogy Oroszország egyetlen fekete-tengeri és ezzel földközi-tengeri hadi kikötője a terjeszkedő NATO kezére kerüljön.

Amikor a nem liberális demokráciát képviselő Donald Trump 2018-ban Helsinkiben találkozott Putyinnal, a nemzetközi sajtó felszisszent, hogy nehogy már békét kössön a két ország egymással, a Wall Street Journal például a következő címet és alcímet adta a találkozóval foglalkozó cikkének: Helsinkiben a téma Putyin agressziója, Trumpnak nem kellene Szíriával vagy Ukrajnával kapcsolatban alkut kötnie, vagy hallgatnia Oroszország Nyugat elleni bűneiről.

Mik voltak Oroszország Nyugat elleni bűnei? Az, hogy végtére megunta, hogy a NATO a Gorbacsovnak tett ígérete ellenére már az orosz határokig terjeszkedik, és beavatkozva a volt szovjet köztársaságok belső politikai folyamataiba, Nyugat-barát és oroszellenes politikusokat állít az adott országok élére. A mostani krízis is úgy kezdődött, hogy az Egyesült Államok, már a liberális demokráciát képviselő elnökükkel az élén, elkezdte felfegyverezni Ukrajnát és nagyszabású hadgyakorlatokat folytatni a Fekete-tengeren. Erre volt a válasz, hogy hadgyakorlatot az oroszok is tudnak tartani az ukrán határ közelében, és hadihajóik is vannak.

A mostani helyzet kialakulásának megértéséhez talán célszerű idézni az Egyesült Államok külpolitikai szócsövének, a Foreign Affairsnek egy nemrég megjelent cikkét, amelynek írója, Stephen M. Walt azt állítja, hogy az ukrajnai válságot az amerikaiak liberális illúziója okozta.

Walt okfejtése szerint a hidegháború után a nyugati elit arra a következtetésre jutott, hogy a hatalompolitikára már nincs szükség, a külpolitikai magatartást a liberális eszméknek kell irányítaniuk. Az amerikai és európai tisztviselők úgy vélték, hogy a liberális demokrácia, a nyitott piacok, a jogállamiság és más liberális értékek futótűzként fognak terjedni, és a globális liberális rend karnyújtásnyira van. A világ nemzetei a hatalomért és a biztonságért folytatott versengés helyett a gazdagodásra koncentrálnának egy egyre nyitottabb, harmonikusabb, szabályokon alapuló liberális rendben, amelyet az Egyesült Államok jóindulatú hatalma alakít és őriz.

Egy ilyen helyzetben Amerika biztonsági garanciáinak (értsd katonai hatalmának, konkrétan a NATO-nak) kiterjesztése nem okozhat problémát, könnyű lesz Moszkvát meggyőzni, hogy a NATO jóindulat-vezérelte terjeszkedése miatt Moszkvának nem kell aggódnia. A NATO kiterjesztését azonban sok vezető politikus ellenezte, mert úgy gondolták, ezt Moszkva mégsem venné a jóindulat megnyilvánulásának, de végül a Clinton idején lezajlott vitában a NATO kiterjesztése mellett érvelők győztek (Clinton maga nem nagyon lelkesedett az ötletért).

A bővítés azonban ellentétben állt James Baker amerikai külügyminiszter 1990 februárjában, Mihail Gorbacsovnak adott szóbeli ígéretével, miszerint ha Németország újraegyesülhet a NATO-n belül, akkor a szövetség egy centit sem mozdul kelet felé. Oroszország kétségei a NATO jóindulata iránt még inkább megerősödtek, amikor az Egyesült Államok 2003-ban a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyásával lerohanta Irakot, majd 2011-ben segített elűzni Moammer Kadhafi líbiai vezetőt. A cikk végül oda lyukad ki, hogy Ukrajna semlegessége az egyedüli lehetséges megoldás a mostani krízis befejezésére, háború elkerülésére, és ezt úgy kell elérni, hogy egyik fél se veszítse el az arcát.

A liberális Der Spiegel International is egy minapi terjedelmes cikkében részletesen tárgyalja a NATO keleti bővítésével kapcsolatos vitákat, mégpedig úgy ahogy az történt, tehát a be nem tartott ígéretekkel. A cikk megemlíti, hogy Clinton, Kohl és más nyugati vezetők évekig ellenezték a NATO kiterjesztését, de végül az döntötte el a vitát, hogy az 1996-os amerikai elnökválasztáson a republikánus nyomással szemben Clintonnak kellettek az ingadozó államok kelet-európai gyökerű választóinak (főleg a lengyeleknek) a szavazatai.

Az ukrán válsággal kapcsolatos cikkeket és tanulmányokat olvasva egyre világosabban látszik, hogy a nyugati választott politikusok hiába adják ígéreteiket, amelyeket talán komolyan is gondolnak, van egy nagyobb hatalom, amely felülírja ezeket az ígéreteket, függetlenül attól, hogy azok csak szóban vagy írásban történtek.

Az amerikai és európai sajtó ennek a hatalomnak a kezében van, és az a feladata, hogy megfelelő hangulatot teremtsen, akár a dél-európai országok állítólagos lustaságáról és nemtörődömségéről van szó (Görögország és Spanyolország eladósodásával kapcsolatban), akár Magyarország és Lengyelország esetében, ahol a demokráciát kérik számon, akár Oroszország háborús szándékaival kapcsolatban. Ez utóbbi a legveszélyesebb, mert az ukrán nacionalistákat feltüzelve könnyen olyan provokációkhoz vezethet (például Donbaszban), amely akár a helyi háború kiújulását eredményezi, megerősítve az amerikai fegyverszállításokkal az egyik és az orosz támogatással a másik oldalon.

Bár az orosz csapatösszevonások nyomán az uszítók némiképp megilletődtek, és egyes újságokban a józanabb hangok is helyet kaptak, a nyugati liberális elit és újságírói változatlanul a feszültségek fenntartásában érdekeltek. Nem lenne baj, ha Gyóni Géza tanácsa szerint közvetlenül is kipróbálnák, mit eredményez e tevékenységük:

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kínjára.
Hogy bújnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még! 

(A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)  

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

A szégyen üzenete

ĀFricska. Aki azt állítja, hogy Bakáts Tibor „Settenkedő” nem a balliberális oldal emblematikus figurája, az vagy hazudik, vagy nem tud szembenézni a kínos tényekkel

Őry Mariann

Őry Mariann

A család szuverenitása

Ā„Tudják, hol nem történik ilyen őrültség? Magyarországon. Csak mondom” – ezzel a felvezetéssel számolt be Rod Dreher ismert amerikai konzervatív publicista és író a Twitteren egy igen bizarr hírről