Jön az ítélet

Magyarország és Lengyelország tavaly márciusban támadta meg a rendeletet arra hivatkozva, hogy az összeegyeztethetetlen az uniós joggal, megkerüli az EU alapszerződéseit, ráadásul a jogbiztonság elve ellen is vét.

Okkal feltételezhetjük, hogy a bíróság elutasítja a keresetet. Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok tavaly decemberben legalábbis emellett foglalt állást, és bár véleménye nem köti a testületet, többnyire követni szokták. Egyébként is az elmúlt évek arra tanítottak, ne várjunk sokat az uniós intézményektől.

Mielőtt megismernénk az ítéletet, érdemes elidőzni egy korántsem mellékes részleten. A magyar–lengyel kereset benyújtása óta mindössze tizenegy hónap telt el. Ennyi idő alatt az uniós bíróság arra jutott, hogy képes döntést hozni az Európai Unió történetének egyik legfontosabb és legbonyolultabb jogi kérdésében.

Hasonlítsuk ezt össze azzal, hogy tavaly nyáron sikerült ítéletet hozniuk azzal kapcsolatban, szabályosan szavazta-e meg az Európai Parlament Judith Sargentini Magyarországot elítélő, valótlanságokkal teli jelentését. Jól emlékeztek, az a bizonyos szavazás tényleg elég régen volt. Egészen pontosan 2018 szeptemberében, Magyarország pedig a következő hónapban fordult a bírósághoz, a jelentéshez ugyanis csak úgy lett meg a szükséges többség, hogy nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat. Ezen az egyszerű eljárásjogi kérdésen majdnem három évet kotlottak az uniós bírák.

Túlzás lenne azt mondani, hogy érdemes volt várni, hiszen hosszas gondolkodás után arra jutottak, hogy aki tartózkodik, az nem akarja, hogy a voksát figyelembe vegyék. Ez nyilvánvalóan égbekiáltó ostobaság, hiszen aki az igen, a nem és tartózkodás gombok közül az utóbbit nyomja meg, az azt akarja mondani ezzel, hogy tartózkodik.

Aki nem akarja, hogy figyelembe vegyék a szavazatát, az nem nyom meg semmilyen gombot. Mondjuk, kimegy kávézni, ahogyan arra Sargentini biztatta a tartózkodást fontolgató képviselőket, akaratlanul nevetségessé téve a bíróság későbbi ítéletét. Ez alatt a három év alatt a hetes cikkely szerinti eljárás, ami a valótlanságokkal teli, szabálytalanul elfogadott jelentésre épült, már javában zajlott.

Szóval így fűzzünk reményeket az uniós igazságszolgáltatáshoz.

Az elmúlt évek tapasztalata, hogy a jogállamiságra való hivatkozás egy olyan eszköztár része, amellyel be akarják kényszeríteni a sorba a liberális fősodorral szemben kritikus tagállamokat. A cél szentesíti – vagy ki tudja, milyen szót használhatnak erre a brüsszeli bürokraták – az eszközt, ezért tényleg nem válogatnak. Miután rádöbbentek a hetes cikkely szerinti eljárás kilátástalanságára, a pénztárcájuknál akarják megfogni a renitensnek tartott országokat.

Cinizmusukat mi sem igazolja jobban, mint hogy a koronavírus gazdasági hatásait kezelni hivatott helyreállítási alap forrásait is képesek ideológiai zsarolásra használni. Az Európai Bizottság mára nyíltan vállalja, hogy a gyermekvédelmi törvény miatt tartja vissza a forrásokat. Ez nyilvánvaló volt, hiszen már arról folytak az egyeztetések, mikor jön Budapestre Ursula von der Leyen bejelenteni a magyar helyreállítási terv elfogadását, amikor hirtelen behúzták a féket, a jogszabály elfogadásával egy időben.

Csoda kell ahhoz, hogy az Európai Bíróság holnap meglepetést okozzon nekünk. Nagyszerű is lenne, de már rég jól tudjuk, merre lejt ez a pálya.

(A szerző főmunkatárs)