Brém-Nagy Ferenc

Vélemény és vita

Kvantum, ellenzék

Kevesen gondolhatták, hogy az összeborult ellenzék helyzetének leírásához egyszer a kvantumfizika fogalomkészletéhez nyúl bárki is

álláspont

De ez is eljött, és most, hogy Gyurcsány Ferenc elővette, tulajdonképpen nem is nagyon érthető, miért nem tette előbb. Mert ha jobban utánagondolunk, lehet-e találóbban megfogalmazni ennek a koalíciónak a valóságát, mint az említett tudományterülettől kölcsönzött határozatlansági relációval, azaz, ahogyan ott az elemi részecskékről, itt az egyesült ellenzékről sem lehet semmilyen tapasztalati tény alapján állítani, hogy milyen is valójában.

Vagy valamilyen, vagy nem – amivel részecskeszinten talán nincs semmi baj, ám ha az országot irányítani akaró politikai formációról van szó, akkor problémás. A bukott miniszterelnök persze nem erre gondolt, de miután az ő beszédei is csaknem annyira inkoherensek, mint a kapitányáé lenni szoktak, ez egyszer, lám, akaratlanul is fején találta a szöget.

Egyébként az élet maliciózus pillanatai azok, amikor az egyesült magyar baloldali ellenzék pártjairól és képviselőiről lehorzsolódik a gondos munkával felrakott européer és mindenekfelett demokrata máz, egymás mellé kerülnek a korábbi kijelentéseik és a mostaniak, szavaik és tetteik, és kiderül, hogy az Orbán-gyűlöleten és a hatalomakaráson túl alig van valami, amit komolyan vennének.

Ha már Gyurcsány Ferenccel kezdtem, ő a beszédében éppen a megbékélés bajnokaként magyarázta el, hogy gondolkodjunk bár eltérően a világról, egy országban kell élnünk, a kétféle világnézetnek meg kell férnie egymás mellett. Ha valaki először hallotta volna, biztosan nem hiszi el, hogy nem túl régen ugyanilyen hévvel fenyegetett meg jobboldali művészeket azzal, hogy egy esetleges ellenzéki választási győzelem után elvesznek tőlük mindent, földönfutók lesznek.
De itt van a Hajnal Miklós-sztori.

Kiderült, hogy Hajnalnak, aki közgazdászként hivatkozott magára, nemcsak hogy nincsen diplomája (ez nem bűn), de pont úgy tódított azzal kapcsolatban, mint a szocialista Bangóné. Az LMP-s Hajdu Mária egy Facebook-posztban megkérdezte, vezet-e közös ellenzéki út egy hazudozó jelölttel, mire, az ellenzék alkatrészpártja, a Lehet Más a Politika felfüggesztette a párttagságát, és fegyelmi vizsgálatot indított ellene. Demonstrálva, milyennek is kell a magyar baloldal demokráciáját, az úgymond „vitatkozós politikai rendszert” elképzelni.

Amikor Hajnalt megkérdezték, azt mondta, Oxfordban folytatott tanulmányait szakította félbe, hogy hazajöjjön, mert itthon akkor fordult élesbe a NOlimpia-kampány. Itt álljunk meg egy percre, vegyünk nagy levegőt, és töprengjünk kicsit. Szóval adott egy fiatalember, aki eljut tanulni Oxfordba, ahol jellemzően nem nyüzsögnek a földönjáró magyar családok gyermekei. Miután meghallja, hogy összeállnak politikusnak induló fiatalok, és kampányt kezdenek a budapesti olimpiarendezés megakadályozására, otthagy csapot-papot, hazajön, és beleáll. Nem valaminek a felépítése iránti olthatatlan szenvedély hajtja, ahogy a társait sem, nem valamiért dob el magától egy sokak számára elérhetetlen, kivételes lehetőséget, hanem hogy valamit meggátoljon, hogy az a valami ne legyen.

Gyanítom, akárhol megbolygathatnánk ezt a konglomerátumot, mindenütt ugyanezekkel a szimptómákkal találkoznánk.
Szubatomi világon innen, kvantumfizikán túl, ez a választás úgy biztosan nem dőlhet el, ahogyan Gyurcsány modellezte, azaz hogy győz az ellenzék, és a haza fényre derül. Csak a maguk építését szem előtt tartó politikusokkal, hebehurgya szlogenekkel ez nyilván nem fog menni. Ezt mutatja az átélt baloldali kormányzások tapasztalata. És ebben nincs semmi bizonytalanság.

(A szerző lapszerkesztő)

Kapcsolódó írásaink

Deme Dániel

Deme Dániel

„C”-ltalan Németország

ĀA hónap elején régi kívánságom teljesült: a német CDU végre fontolóra vette, hogy eltüntesse a „C”-t a párt nevéből

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Végtelen lejtő

ĀFricska. Gyurcsány Ferenc jártában-keltében egy kampánygyűlésen „Oláh Valakinek” titulálta saját emberét