Szakály Sándor

Vélemény és vita

Második Trianon?

75 esztendeje történt…

…amikor a magyar állam képviselői, 1947. február 10-én aláírták a győztes hatalmak – nagyok és kisebbek – képviselőivel Párizsban a második világháborút Magyarország számára lezáró békeszerződést. Azt a szerződést, amely gyakorlatilag megismételte az 1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon-palotában aláírt békeszerződést. Utóbbit a legtöbbször csak diktátumnak nevezzük. A párizsi szerződéssel kapcsolatban azonban ez a legritkább esetben hangzik el.

Feltehetjük a kérdést: vajon miért nem? A válasz lehetne kellően rövid – legalábbis az én véleményem szerint: Párizsban meghallgatták a magyar békedelegációt, lehetett érvelni, próbálkozni és reménykedni.

S volt-e reális alapja a reménykedésnek? A történtek ismeretében azt mondhatjuk, hogy igazán nem. A háborúból tervezett magyar kiválási/kilépési kísérlet 1944. október 15–16-án látványosan elbukott. A németek támogatásával a hatalmat megszerző Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom, koalíciós társaival együtt a végsőkig való kitartást hirdette meg, és tett meg azért mindent, miközben a kilépést/kiválást támogató politikusok és katonák többsége partvonalon kívülre – pontosabban internáló és/vagy koncentrációs táborokba – került.

A szomszédos országok – amelyek létüket, illetve területük jelentős megnövekedését az első világháborút lezáró Párizs környéki békének köszönhették – megelőzték Magyarországot a Németország oldaláról való leválásban.

Románia 1944 augusztusában ügyesen „oldalt váltott”, Szlovákiáról elhitették a győztesekkel, hogy mint az egykori Csehszlovákia része, a Hitler-ellenes koalíció bizalmára érdemes és a volt Jugoszláv Királyság romjain létrejött államokkal szemben az igazi Jugo­szláviát a Joszif Broz Tito vezette partizánmozgalom és népi kormány képviseli.

Magyarország magára maradt. Támogatói, pártfogói a győztesek körében nem akadtak. Szakértői szinten fel-felmerült egy Magyarország számára a korábbinál valamivel kedvezőbb területi rendezés, de azt döntéshozói szinten gyakorlatilag azonnal elvetették. A magyar remények Romániával szemben válhattak volna valamilyen szinten sikerré, amire az alapot a Romániával kötött fegyverszüneti egyezmény azon kitétele adta meg, miszerint Erdély vagy annak nagyobb része illeti meg Romániát. Ez egyébként azt is magában foglalta, hogy Románia kérdésében is a Szovjetuniónak lesz/van/volt döntő szava.

Sztálin nem kívánt engedményeket adni. A végső remény – mintegy háromezer négyzetkilométernyi terület Magyarországnak ítélése – is elszállt. Magyarország képviselői aláírták a békeszerződést, és a magyar Nemzetgyűlés azt 1947. július 16-án fogadta el, mint az „1947. évi XVIII. törvény a Párizsban 1947. február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában” címmel. A törvény 1947. szeptember 15-én lépett hatályba, amikorra is az azt aláíró valamennyi állam törvényhozása ratifikálta. Ezzel Magyarország számára a második világháború lezárult. Helyzete, sorsa megpecsételődött.

A döntés azonban – úgy vélem – nem Párizsban született meg. Magyarország és Euró­pa keleti felének, középső területeinek a sorsa már korábban eldőlt. Teherán – Jalta – Potsdam. Három – de ténylegesen csak két – nagyhatalom megállapodott abban, hogy milyen is lesz a világ térképe a háború győzedelmes befejezése után. Ki-ki a maga érdeke szerint próbálta meggyőzni a másikat, de a legerősebb fél Sztálin volt.

Roosevelt és Churchill érdemben csak statisztált. Utóbbi még próbált egyezkedni Sztálinnal 1944 őszén Moszkvában, de a sokat emlegetett szalvétadarab (?), papírfecni (?) valóban fecni maradt. A rajta szereplő százalékok eltűntek a béketárgyalások heteiben, hónapjaiban. Kelet- és Közép-Európa országainak sorsa megpecsételődött. Voltak olyan államok, amelyek kaptak bizonyos kárpótlást az elveszett területeikért – például Lengyelország –, voltak, amelyek egy kicsit gyarapodtak – Jugoszlávia –, míg mások veszítettek – Románia, Csehszlovákia, Magyarország –, és volt olyan állam – Bulgária –, amely korábbi területi nyereségéről nem kellett, hogy lemondjon.

Németország mellett a „vesztesek vesztese” Magyarország lett. Megkapta a második Trianont. Azt a második Trianont, amelyről kevesebbet szóltak és írtak, és amely oly „természetessé” vált az idők folyamán. Ezzel kapcsolatban senki nem fogalmazta meg, hogy nem kell mindig beszélni róla, de gondolni kell reá.

A döntések, mint a történelemben szinte mindig, a győztesek kezében voltak. A győztesek pedig általában egy érdeket tartottak/tartanak szem előtt – a magukét. Általában nem vesznek példát a múltból, és nem gondolják meg azt, hogy a veszteseknek is lehet igazsága, és minden béke addig állt fenn és meg a történelem folyamán, ameddig az azt aláíró felek között az erőviszonyok meg nem változtak. A változások pedig többnyire háborúkat eredményeztek, majd újabb békekötéseket, sajnos a tanulságok levonása nélkül.

A második világháború utáni békeszerződések napjainkban is hatályosak. Számos aláíró fél helyzetében jelentős változás állt be – országhatárok módosultak, országok estek szét és jöttek létre újak, nagyhatalommá vált az egykori Németország – amellyel a mai napig nem kötött senki békét –, egy viszont változatlan maradt: a Magyarországgal aláírt békeszerződés, legalábbis területi kérdéseket tekintve igen, mert a szerződés számos pontját már az 1950-es években „áthágta” Magyarország, és azt senki nem vetette a szemére. Igaz, a legfontosabb tény nem változott.

Magyarország megszállt ország maradt, amely állapot alapvetően 1991 nyaráig állt fenn, amikor is a Magyarországon állomásozó utolsó szovjet katonai alakulatok is elhagyták az országot, és a Párizsban megálmodott független, demokratikus Magyarország valóban létrejöhetett. Igaz, a létrejöttére csaknem négy és fél évtizedet kellett várni.

(A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója)

Kapcsolódó írásaink

Bán Károly

Bán Károly

Kék szalagos blöffök

ĀA tiszták koalí­ciójának kapitánya számára saját soraikból érkezett a kijózanító pofon

Csizmadia László

Csizmadia László

Bizalomporlasztás

ĀA CÖF–CÖKA úgy véli, hogy az összmagyarság érdekében az országgyűlési választások előtt a valódi igazságot kell megismertetni a választópolgárokkal