Utak

Szerinte a magas adók, az infláció, valamint a vagyoni különbségek veszélyes kombinációja politikai polarizációhoz vezet, és mivel a média és a propaganda torzításai miatt nem tudjuk, mi az igazság, egyre inkább teret nyer az, hogy az emberek polarizáltabbá, érzelmesebbé és politikailag motiváltabbá válnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a jelenlegi pénzügyi feltételek, illetve a vágyak és értékek közötti kibékíthetetlen különbségek összhangban vannak azokkal az összetevőkkel, amelyek végül hatalmi harcokhoz vezetnek.

Azt, hogy a világ zaklatott körülöttünk, nap nap után tapasztalhatjuk. Elég talán csak az Európai Unió permanens nyomásgyakorlását említeni, amely folyamatosan éri hazánkat és Lengyelországot, amiért ellenáll a lopakodó hatáskörbővítési kísérleteknek, a tagállami jogok megnyirbálásának, ezzel együtt egy konkrét működésében, irányításában részletesen soha nem körvonalazott európai egyesült államok létrejöttének. De ott van Oroszország és a Nyugat szembefeszülése Ukrajna örvén, az LMBTQ-csatározások, a Black Lives Matter mozgalom, a lábra kapó cancel culture és a sor hosszan-hosszan folytatható.

Fogható lenne ez a hullámokban korlátok közé szorító járványra, a veszteségekre és a türelmetlenségre, az újraindulás nehézségeire. De másról van szó. A 2008-as pénzügyi válsággal a globalizáció addig töretlen útja véget ért, csődbe vezetett. Nemcsak gazdaságilag bukott meg, hanem morálisan és kulturálisan is. Eljutott a határáig az a világnézet is, amelyiknek a jegyében így szerveződött a világ. Ma már sok cikk, film tárgyalja, hogyan változott a pénzügyi szolgáltató szektor termelőágazattá, amelyik a semmiből termelt pénzt, amelynek hasznát egy kaszt lefölözte, majd miután beütött a krach, az összes kárt ráhátékázták a társadalmakra és az államokra. Láthatjuk, hogyan zsigerelte ki egy mutálódott ágazat az őt fenntartó közösséget, hogyan vitt civilizációs zsákutcába egy korlátlanul uralkodó, kirekesztő világnézet.

Ha kiderült, hogy zsákutca, vissza kell fordulni, mást és máshogyan kell csinálni és pont. Magától értetődő felvetés, csakhogy nem ilyen egyszerű. Akik annak a berendezkedésnek a haszonélvezői voltak, nyilván nem szeretnének háttérbe vonulni, míg a károsultjai mást akarnak. Ez polarizálja Amerikát, Európát, a világot, és ez a hazai politikai tusakodás legfőbb mozgatója is.

Elég hallgatni a baloldal alkatrészpártjainak korifeu-sait vagy a hetet-havat összehordó miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter megnyilvánulásait, látható, pont azokkal a kormányzati intézkedésekkel van baja, amelyek eltérnek a hajdani, fundamentalista piaci szempontoktól, amelyekkel az állam a társadalom érdekében beavatkozik, hogy adandó alkalmakkor (járvány és kiszolgáltatottság idején) védelmet biztosítson. (Az már csak zárójelben jegyzendő meg, hogy a hebehurgya beszédű jelölt mögött pont azok állnak, és hirdetik a zsákutcához való visszatérés fontosságát, akik a „világgazdaság pénzbősége” idején is képesek voltak arra a bravúrra, hogy csődközeli állapotba kormányozzák az országot.)

Noha Dalio szerint a média és a propaganda torzításai miatt nem tudjuk, mi az igazság, ami azért egy szép megjegyzés a magát mindig függetlennek álcázó baloldali és liberális sajtónak, annyi biztosan kijelenthető, két gondolkodásmód, két államszervezési elképzelés létezik: az egyik a visszatérés a zsákutcába, a másik a saját érdek minél jobb képviselete és érvényre juttatása.

(A szerző lapszerkesztő)