Róka fogta csuka

A magyar választó – Márki-Zay sértő kijelentéseivel ellentétben – nem ostoba, nem aberrált, még kevésbé sötétben tartott, trágyával etetett gomba, hanem elsősorban ember, s mint ilyen, szellemi és anyagi igényei vannak. Ezeket az elvárásokat – ha tetszik, ha nem – egy politikai hatalomnak figyelembe kell vennie. Nem lehet az emberek ellen politizálni! A kommunistáknak is „csak” erőszakkal sikerült…

Márki-Zay Péter azonban senkit és semmit nem tisztel. Nem méltányolja a szavazók érzéseit, tesz a kisebbségek érzékenységére, és nem tartja becsben a demokráciát sem. Tudatosan robbantja szét botránypolitikájával az ellenzék körül egy évtizede megszilárdult véleménybuborékot, ami igen kockázatos politika, rövid távon hozhat hasznot, de komolyabb veszélyt jelent a demokráciára, mint bárki és bármi az elmúlt években. De vajon miért vállalják be továbbra is ezt a kockázatot az ellenzéki pártok? Miért nem küldték el Márki-Zay Pétert? Egyáltalán: miért engedik tovább a botránypolitizálást?

Akár a Mátyás király vargájáról szóló népmesében, a róka sem akarja elengedni a csukát és a csuka sem a rókát. Mert ha az egyik elereszti a másikat, akkor amaz még mélyebbre harap. Elpusztul, ki elengedi a másikat. Így maradnak inkább mindketten egymásba harapva, megbénulva, várva arra, hogy valami történjen.

Az „előválasztásnak” nevezett kampányeseményen, ahol elvileg az ellenzéki szavazókra bíztak néhány döntést a baloldali politikusok, végeredményt hirdettek, és ebben Márki-Zay Péter győzelmét senki nem kérdőjelezte meg azóta sem. Voltak ugyan előzetes alkuk, de a végső döntés legitimitását mégis csak a résztvevők többsége adta. Ezt a helyzetet megváltoztatni, azaz Márki-Zay Pétert elküldeni addig senki nem fogja a baloldalon, míg nem történik valami olyan súlyos esemény, ami rosszabb, mint ez a „róka fogta csuka”-állapot.

De mi lehetne ennél rosszabb? Mi lehetne annál súlyosabb helyzet, hogy lassan nincs olyan szavazó vagy társadalmi csoport, akit/amelyet ne bántott volna meg a miniszterelnök-jelölt?

A választ szerintem előbb más kérdésekre kell megadni. Meg­győződésem ugyanis, hogy Márki-Zay Péter nem kommunikációs baklövések sorozatának hálójában vergődik, hanem tudatosan keltett olyan gyűlöletcunamit, amelynek romboló következményeit a tanácsadói sem tudták megjósolni. A haszonszámítás során több nyereséggel kalkuláltak, mint veszteséggel. Volt már ilyen, legutóbb Jakab Péter ért el részsikereket, amikor néhány hónapos köz­életi ámokfutás után sikerült magára felhívni a figyelmet, és tavaly nyáron egy darabig vezette a miniszterelnök-jelölt-jelölt verseny képzeletbeli ranglistáját.

Meggyőződésem az is, hogy az a baloldali narratíva, miszerint csupán kommunikációs hibákról van szó, nem más, mint a felelősség elkenése, illetve a sértések által okozott sebekre kínált gyógyír helyetti magyarázkodás. Ha kommunikációs bakik lennének, akkor nem történtek volna meg ennyiszer, következetes lenne a bocsánatkérés, illetve ebben az esetben ki lehetett volna már javítani a hibákat is.

S végül az is meggyőződésem, hogy az eredeti terv az volt, hogy botránypolitikával fellobbantsák a protesthangulatot, és felkeltsék a politikával napi szinten nem foglalkozók figyelmét. Kockáztatva ezzel azt, hogy amit megnyernek a réven, azt elvesztik a vámon. Hogy ki vagy kik találták ki ezt a „mestertervet”, azt nem tudom, de az jól látszik, hogy Márki-Zay továbbra is meg van róla győződve, hogy ezzel a harsány, sértegető mondanivalóval túl tud lépni az egy évtizede beragadt ellenzéki álláspontokon. Hogy van értelme további „kommunikációs hibákat” elkövetni, hogy haszna lesz a botránypolitikának, hogy ezzel növelni lehet a protesthangulatot.

Márki-Zay Péter látszólag „arra lett kitalálva”, hogy jobboldalról szerezzen szavazatokat, és megszólítsa a bizonytalanokat is. A botránypolitikával viszont csupán az ellenzéki oldalon tud pozíciót fogni. Lehet, hogy ez is ott lebeg a céljai között. A róka és a csuka ugyanis a választások után – bárhogy is alakuljon – végre elengedheti a másikat.

(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)