Most már egészen biztos volt benne, hogy hibát követett el, amikor vacsorára füstölt csülkös bablevest evett. Az alatta lakó Berci bácsi csöngetett be hozzá, a kezében ételhordóval, neki rossz az emésztése, a feleségének begörcsölt az epéje, és nem szeretnék, ha kárba menne a nem éppen diétás, viszont roppant finom étel.
J. Károly nem tudott ellenállni a bablevesnek, pedig előtte már megevett négy töltött káposztát, amit reggel vett ki a fagyasztóból, hogy legyen hely a maradék sült májas hurkának, amit a sarki hentesnél vett két napja.
Hajnali fél kettőkor rémálomból riadt föl. J. Károly azt álmodta, hogy szoborrá változott, és ott állt, illetve ült egy lovon a New York-i Természettudományi Múzeum előtt. Nem is akárki lett belőle, hanem egy elnök, bizonyos Theodore Roosevelt. S bár J. Károly soha nem tartotta fontosnak, hogy ismerje az amerikai elnökök nevét, a sajátját megjegyezte, mert ki volt írva a lova alá a talapzatra. Álmában azt is tudta, hogy elsőként békítette össze a feketét a fehérrel, mármint hogy ő hívott először vacsorázni egy feketét a Fehér Házba, és arra törekedett, hogy színre, vallásra vagy vagyonra való tekintet nélkül mindenkit ugyanazzal a mércével mérjenek.
Az sem lehet kizárni ugyan, hogy az esti híradót álmodta tovább, nem pedig a bableves beszélt bele a görcsös forgolódásába, mindenesetre arra ébredt, hogy ott ujjong körülötte egy hadseregnyi elefánt nagyságú, kétlábú hernyó, és éppen ledöntik. Volt, aki csak tapsolt, volt, aki leköpte, de róla nem tudta, hogy milyen színű, mert ekkorra már minden elfeketedett előtte.
Más egy vödör vizeletet öntött rá – J. Károly el sem képzelhette, hányan adták össze, de már a vödör megtöltésének a gondolatától is felfordult a gyomra, amit ráadásul még a chili is csípett, amiből bőven tett a bablevesbe. „Nem vagyok szobor, nem vagyok szobor”, hajtogatta, hogy elhessegesse a rémálmot. A biztonság kedvéért belecsípett a combjába, hogy tényleg nem szobor.
Egyszer viszont gondolt rá, hogy jó volna Columbo hadnaggyá változni a Falk Miksa utcában. Elképzelhető, hogy azért tették oda, mert a színész neve Peter Falk, és állítólag ő a dédunoka. Majdnem mindenki magyar, aki híres, ha pedig egyik sem, akkor szeretne legalább magyar lenni, ha már nem híres. J. Károly örült, hogy nem híres, mert szobor lenne belőle, és előbb-utóbb ledöntenék. Persze, a hadnagyét nem fogják, és ha átváltozna, ráadásul biztosan ő lenne a kutya.
Most viszont a bablevestől amerikai elnökké változott, akit éppen letagadnak és megaláznak. J. Károlynak eszébe jutott, hogy szerencsére a sült májas hurkát nem ette meg desszertként, mert akkor álmában egy hadseregnyi elefánt nagyságú hőscincérré változott volna át, ahogy az öntudatlan tömeg éppen saját magát dönti le, még mielőtt pillangó lehetne belőle.
(A szerző irodalomtörténész)
